DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Az okmányirodákkal kapcsolatban szeretnék önnek kérdést föltenni. A Belügyminisztérium országos közbeszerzési főigazgatósága egy gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki 152 darab, még az elmúlt évben kialakítandó okmányiroda informatikai, információs és irodatechnikai felszerelésére. A pályázat szerint 2001-ig összesen 245 darab okmányirodát kellett létesíteni, és kértek ajánlatot még későbbi fejlesztésekre is.

(15.10)

A Belügyminisztérium kiírásában bírálati szempontként a műszaki tartalom 50 százalékkal szerepelt, az ajánlati ár 30 százalékkal, a referenciák 15 százalékkal, illetve egyéb kérdések 5 százalékkal.

Az eljárás nyertese egy neves vállalat, a Siemens lett. Ajánlata már a tavalyi beszerzésnél is minimum 700 millió forinttal volt drágább a versenytársak ajánlatánál. Ha figyelembe vesszük az előttünk álló hároméves programot, a győztes cég ajánlata mintegy 2 milliárd forinttal kerül többe az adófizetőknek. Információim szerint a versenytársak ajánlatának műszaki tartalmára a kiíró Belügyminisztérium egyáltalán nem is volt kíváncsi.

A következők a kérdéseim az államtitkár úrhoz:

Mi volt az oka annak, hogy a Belügyminisztérium Országos Közbeszerzési Főigazgatósága a versenytársak árajánlatát jóval meghaladó ajánlat mellett döntött?

A második kérdésem: mi volt az oka annak - ha volt egyáltalában -, hogy az adófizetőknek ez a beruházás 2 milliárd forinttal többe került?

És harmadjára, tisztelt államtitkár úr: önök valóban úgy látják, hogy a legjobb műszaki tartalommal bíró ajánlatot választották?

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu