DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Szeretném felhívni miniszter úr figyelmét arra, hogy az Arago, a Phoenix és az UTA Pharma Beteiligungs GmbH-nak ugyanaz a tulajdonosa, tehát tulajdonképpen egy német szereplőnek a konszernterjeszkedéséről van szó, amely egyben azt is jelentette, hogy például a budapesti gyógyszerpiacnak 50 százalékát kezében fogja tartani. Ez jelentős mértékben meghatározza a tradicionális gyógyszerészeknek egyáltalán a bérleti díját, hiszen törvénytelen visszaélések lehetőségét is elősegítheti, ha önkényesen határozza meg a bérleti díjakat. Emellett azzal, hogy kiterjesztette a hatáskörét a gyógyszeripar felé is, ez - egy monopolhelyzetből következően - természetesen jelentős hatással lesz majd a gyógyszerárakra, ami igen népszerűtlen lesz, különösen azon réteg, a nyugdíjasok körében, akiknek igen magas a gyógyszerfogyasztása, akik képtelenek a már most is magas gyógyszerárakat megfizetni. Ennek a további emelése lehetetlenné válik, és az egészségügyi ellátást, a szolgáltatást zavarja.

Ezért tisztelettel kérem, hogy támogassák a Gyógyszerész Kamara állásfoglalását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és szíveskedjenek felülvizsgálni ezt a privatizációt, ami törvénytelen és jogtalan.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu