DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tegnap este a határon túli magyarokkal kapcsolatos kormányjelentés kapcsán kétféle utópiát is láttunk ütközni: egy nagy magyar államot és egy európai uniós államot. A valóság, a kisebbségi magyar valóság azonban sajnos nyomorúságos. Engem akkor is az érdekelt és most is az érdekelne, hogy milyen reális lehetőségünk van javítani a délvidéki magyarság helyzetén.

A kezünkben van az a lehetőség, hogy a délkelet-európai stabilitási egyezmény I. számú munkaasztala fél évig Magyarország társelnökségével működik. Itt projektek, programok alakulnak, és ezért megnéztem, hogy milyen programjavaslatok érkeztek be. A menü elég változatos, sokszor nincs is - állíthatom - déli szomszédunk gyomrához igazítva. Nem foglalkozom azokkal, amelyeket vitathatatlannak tartok, bár néhol itt is túl általános a megfogalmazás - például általában vett kisebbségi témák -, hanem azokkal, amelyek szerintem koraszülött gondolatok a déli vidékek lőporfüstös levegőjében.

Az EBESZ két javaslata közül az egyik például a női egyenjogúság kérdésével kíván foglalkozni Szerbiában, a KEK az ombudsman kérdéskörével és a parlamenti ifjúsági részvételre történő tréninggel. Az EBESZ két javaslatának egyike pedig a női egyenjogúság kérdéskörét veti fel. Az Európai Bizottság a parlamenti együttműködés kérdéseivel kíván foglalkozni.

A kérdésem tehát az volna, gondolja-e az államtitkár úr, hogy ezek a kérdések most, a déli szomszédaink előrelépése érdekében a legfontosabbak közé tartoznak, vagy pedig egész egyszerűen arról van szó, hogy a programkínálat határozza meg a délkelet-európai stabilitási piacot. Esetleg sikerült-e a kormánynak, a magyar kormánynak előrelépést elérnie abban, hogy a brüsszeli finanszírozási konferencián a délvidéki magyarokhoz ténylegesen közelebb álló és állapotukat elősegítő, javító programelemek is bekerüljenek az anyagba?

Köszönöm szépen. Várom válaszát. (Taps az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu