DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Köszönöm az interpellációt, képviselő úr, bár rögtön meg kell jegyeznem, hogy ön olyan kifejezéseket használt az interpellációja közben, amelyek e Házban eddig nem voltak szokásosak. (Derültség az MSZP soraiban.)

Ha ön alkotmánysértésről vagy törvénysértésről beszél, akkor a saját bukott párttársa, Szekeres Imre törvénysértéseiről beszélhetne, aki nem bizottsági meghívót küldött nekem, hanem a médiákon keresztül küldött körülbelül 18-20 olyan, valóban arrogáns és valóban minősíthetetlen hangú nem meghívót, hanem mindegy felhívást (Felmutatja.), hogy vegyek részt egy központi bizottsági homokozóban (Derültség és taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.), amelyet önök néhányan, MSZP-s képviselők kitaláltak. Én úgy gondolom, hogy természetesen az ilyen stílusú meghívásra csak azt a választ lehetett adni, hogy Szekeres Imre a feleségét berendelheti, de engem nem. (Derültség a Kisgazdapárt soraiban.)

Én úgy gondolom, hogy ugyanakkor önnek tudnia kell, hogy a mai napon a költségvetési bizottság hozott egy döntést, amely arról szól, hogy engem meghallgat az év második felében. És miután ez a költségvetési bizottsági döntés házszabályszerű volt, természetesen ezért ennek eleget teszek. Mint ahogy eddig is eleget tettem: több alkalommal megjelentem a költségvetési bizottság előtt, melynek elnöke Szekeres Imre.

(15.30)

Megjelentem az önkormányzati bizottság előtt, több alkalommal a mezőgazdasági bizottság előtt.

Egyébként ha ön a mezőgazdaság kérdéseit elemezni akarja, fel kell világosítanom önt, Burány képviselő úr: nem illetékes bizottság a költségvetési bizottság. A szakmai kérdésekben a mezőgazdasági bizottság az illetékes, de megjelentem én a területfejlesztési, a környezetvédelmi bizottság meghívásaira is, és természetesen a gazdasági bizottság meghívásának is eleget teszek.

De az, kérem, hogy engem a bizottsági elnöki tisztével visszaélve Szekeres Imre nagy nyilvánosság előtt rágalmazzon, és ön ezt bizottsági meghívónak tekintse, ne haragudjon, lehet, hogy ez az MSZMP Veszprém megyei bizottsága (Derültség a Fidesz soraiban.) vagy a tanács előtt egy elfogadott eljárás volt, a Magyar Köztársaság Országgyűlésében azonban nem az.

Hadd legyen szabad egyébként megemlítenem, hogy Szekeres Imre már február 10-én meghívott engem, hogy a 2000. évi költségvetésről számoljak be. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy február 22-én fogadta el a kormány az én agrártámogatással kapcsolatos rendeletemet, február 26-án hirdette meg a 6/2000-es agrártámogatási rendeletet; ugyanakkor ön, igen tisztelt Burány úr - csak hogy jelezzem, milyen színvonalú MSZP-s támadásról van itt szó -, azt írja március 16-án kelt interpellációjában, hogy az idei agrártámogatási rendszer még csak nem is körvonalazódott. Ön előtt, igen tisztelt Burány képviselő úr! Ugyanis ha elolvasta volna a február 26-án a Magyar Közlönyben megjelent agrártámogatási rendeletet, akkor tudott volna arról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), hogy ez a rendelet létezik.

Én úgy gondolom, hogy a válasz ennek következtében csak egy lehet (Az elnök ismét csenget.), azt el kell a tisztelt Háznak fogadnia.

Köszönöm a megtisztelő interpellációt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu