ELNÖK: Köszönöm, elnök asszony. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e az emberi jogi bizottság T/2318. számú indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 162 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot nem vette sürgős tárgyalásba.
(18.00)
Tisztelt Országgyűlés! Most öt elutasított indítvány tárgysorozatba-vételéről dönt az Országgyűlés a képviselőcsoportok által előterjesztett kérelmek alapján. A Házszabály 98. § (5) bekezdése alapján a tárgysorozatba-vételről az Országgyűlés az előterjesztő legfeljebb ötperces felszólalása után határoz. A tárgysorozatba-vétel tárgyában képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint a független képviselő legfeljebb két perc időtartamban felszólalhat, majd az előterjesztő a felszólalásokra legfeljebb két perc időtartamban válaszolhat. (Zaj.)
Az MSZP képviselőcsoportja a Házszabály 98. § (5) bekezdése alapján az Országgyűlés döntését kérte Kovács László, Molnár Gyula, Szanyi Tibor és Vastagh Pál képviselők által H/1887. számon benyújtott, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás végrehajtásáról szóló 10/1993. (III.5.) Ogy. határozat módosítását kezdeményező országgyűlési határozati javaslatának tárgysorozatba-vételéről. Az indítvány tárgysorozatba-vételét a külügyi bizottság utasította el.
Azért emeltem fel a hangomat, mert még a saját hangomat se értettem, képviselőtársaim. (Derültség, közbeszólások.)
Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőket, melyikük kíván szólni a négy képviselő közül. (Jelzésre:) Molnár Gyula képviselő úrnak adom meg a szót, öt percben maximum - nem muszáj kihasználni. Tessék!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés