KISS ANDOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Közel két hónappal ezelőtt nyújtottam be ezt a kérdést, és teljesen véletlen, hogy Schuster úr parlamenti felszólalása előtt néhány perccel hangzik el, abszolút a véletlen műve.
(16.50)
Akkortájt, amikor a kérdésemet benyújtottam, a sajtóban több cikket lehetett olvasni arról, hogy a szlovák kormány fontolóra veszi nagy népi jelképük, a bősi erőmű eladását. A mű megteremtőjeként emlegetett Julius Binder úr tiltakozását is láthattuk akkortájt a televízióban.
A szlovák kormány ilyen irányú lépései súlyos károkat okozhatnak Magyarországnak. Emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat, hogy a jelenlegi magyar álláspont szerint a kétoldalú tárgyalásokon a magyar fél az "energiáért vizet" elvet követi, azaz a Szigetköz megóvásához szükséges vízmennyiség biztosításáért kész lemondani a bősi erőműben termelt, Magyarországot megillető energiáról. Ha azonban a szlovákok el akarják adni az erőművet, nekik, illetve a vevőnek az az érdeke, hogy a lehető legtöbb energiát tudja megtermelni, vagyis egyáltalán nem érdekük nagyobb mennyiségű víz Magyarország részére történő átadása. Ez a helyzet ismét a vízmegosztási patthelyzethez vezethet, amely tovább veszélyeztetheti a Szigetköz élővilágát, valamint ivóvízkészletét.
Kérdezem ez alapján az államtitkár urat: valóban felmerült-e a bősi erőmű eladásának a lehetősége? Ezt megteheti-e Szlovákia Magyarország beleegyezése nélkül? Ha ez valóban felmerült, akkor tiltakozott-e a magyar kormány Szlovákia ilyen irányú elképzelései miatt?
Várom megtisztelő válaszát (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés