TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a furcsa cím, hogy "Ir"Reállízing, banki csűr-csavar, gondolom, érthető is és részben nem is. De az a sok ezer betétes, akinek a kötvényvisszaadása egészen bizonytalan, az bizonyos, hogy érti. Az elmúlt egy, másfél esztendőben, bizony, ha azt mondták volna a betéteseknek, hogy amit ők befektetnek, egészen biztos, hogy nem kapják vissza - nemhogy a kamatot, még a kötvényeiket sem -, valószínű, hogy irreálisnak tartották volna.

(22.20)

Ma pedig inkább az a reális, hogy valószínűleg nem kapják vissza.

A gondolatom lényege, hogy körülbelül második esztendeje annak, hogy a Reálbankfelszámolását elindították. A kötvényesek azt kérdezik, jogában áll-e egy banktulajdonosnak megtagadni a kötvények visszafizetését több tízezer ügyfélnek. Ugyanakkor tudni kell, hogy 1998. szeptember 4-étől 98,5 százalékban az OBA, vagyis az Országos Betétbiztosítási Alap lett a tulajdonos.

Ezzel összefüggésben a Legfőbb Ügyészség 15 oldalas vizsgálati anyagában kimondta, hogy álláspontja szerint az OBA mint banktulajdonos megsértette a hitelintézeti törvényt, amikor nem gondoskodott a bankcsoportba tartozó cégek - Reállízing Kft., Reálszervíz Kft., Reálbróker Rt. - fizetőképességéről és a cégek irányításáról. A Legfőbb Ügyészségnek többek között az is volt az álláspontja, hogy a Reálbank Rt.-t és annak 1998. szeptember 8-a utáni tulajdonosait is terhelték mindazon kötelezettségek, amelyeket a bank korábban vállalt, illetőleg amelyeket a jogszabály a bankra rótt.

Felvetődött többek között, hogy milyen hibát fedezhetünk fel az elmúlt időszak eljárásaiban. Valószínűleg nem olvasták el az OBA vezetői a Reálbankról szóló, 1992 óta készült sok-sok diagnosztikai és jogi jelentést, amelyek mind felhívják a figyelmet, hogy a banknak a kötvények adják a fő forrást, és a kötvények visszafizetését mindig biztosítani kell, mert egyébként bizalmi válság keletkezik, amely előbb-utóbb a bank bukását okozza. Arra kell hogy kíváncsiak legyünk - különösen a kötvényesek -, hogy vajon a törvényeink megengedhetik-e azt a magatartást, hogy a hitelezők elől a tulajdonos egy felszámoláson keresztül szerezze meg a vagyon. Itt tehát valójában arról van szó, hogy az OBA jogi trükkökkel elveszi esetleg sok ezer szegény és vele szemben védtelen kötvényes és kisrészvényes elől a pénzt, ráadásul olyan trükkökkel, amelyeknek a korrektsége legalábbis megkérdőjelezhető.

Az azonban már esetleg törvénysértőnek tartható, hogy az ÁPTF gyakorlatilag együttműködött a banktulajdonos OBA-val, és mindvégig támogatta az OBA-t a jogi trükkök végrehajtásában, amellyel a bank kötvény- és részvényvásárlási kötelezettségét megtagadták.

Mindezeket alapul véve felvetődhet a kérdés, vajon visszakaphatják-e ezek a kisemberek a pénzüket, ami meglehetősen kétséges. Egy halvány reménysugárt jelenthet talán az a hír, hogy március 16-án úgy döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság, hogy a perindító tulajdonos jogosan követeli a Reállízing kötvényeinek a névértékét; az összeget, valamint a kifizetés napjáig számított évi 28 százalékos kamatot 15 napon belül meg kell kapni. Az ebben az ügyben hozott bírósági ítélet irányadó lehet a Reálbank valamennyi károsult kötvénytulajdonos ügyfele számára. Igaz - gyorsan hozzáteszem -, ez még nem jogerős.

Azt gondolom viszont, hogy mind az államnak, mind a közvéleménynek - különösen a kötvényeseknek - és a bankoknak ésszerű lenne, ha a Reállízing 2000 kötvény károsultjainak ügye minél hamarabb lezárulhatna. Ezért szeretném államtitkár úrtól is tudakolni, hogy az államnak ebben a konkrét ügyben vagy más hasonló ügyekben van-e lehetősége érdemben beavatkozni, és milyen mozgástér nyílik itt a jövőben.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu