VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy az ügy sok szempontból hasonlóságot mutat a Mizo-üggyel is. Azt gondolom, az elmúlt időszakban a Pénzügyminisztérium a maga részéről igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a Reálbank, a reálbanki csoport körüli tisztázatlanságok felszínre kerüljenek, kiderüljenek, azokat a szélesebb nyilvánosság is megismerje. Valóban mindent meg kell tennünk azért, hogy azok a jóhiszemű kisemberek, akik a pénzüket ebben az ügyben kockáztatták - hiszen még nem ismerjük a végeredményt -, lehetőség szerint a pénzükhöz jussanak.

A Reállízing-kötvényesek ügyével kapcsolatban a következőket tudom elmondani. A kötvényesek által indított perekben az illetékes bíróságok nem egységesen ítélkeznek, ítélkeztek - hiszen már vannak befejezett perek. A Legfelsőbb Bíróság ez idáig egy kötvényes ügyében hozott ítéletet, melyben kártérítésre kötelezte a Reálbankot. Az indoklás szerint azért, mivel a bank egyrészt a kötvények forgalmazása során megtévesztette az ügyfeleket, másrészt megszegte a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény azon rendelkezését, hogy a bank holdingvállalatként köteles lett volna gondoskodni a bankcsoportba tartozó vállalkozások prudens működéséről.

A Legfelsőbb Bíróság a kár keletkezésének időpontját 1998. július 14-től állapította meg, és a követelést az F-kategóriába sorolta be; azt gondolom, képviselő úr tisztában van azzal, hogy ez a kategória mit jelent. Ugyanakkor jóváhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét is, mely szerint a kötvénytulajdonos a kibocsátókkal szemben érvényesítse először az igényét, és ha követelését a kibocsátóktól csak részben tudja megkapni, akkor állapítható meg a kár összege.

Az ítélettel szemben mind a kötvényes, mind a felszámoló felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A felszámoló - akinek széles körű hitelezői kör, ideértve a betéteseket is, érdekeit kell képviselnie - szerint a Reállízing '96 kötvények után nem terheli a bankot kártérítési felelősség, és a Reállízing 2000 típusú kötvények után is csak sortartó kezesként felel. A kötvényes pedig az elsőfokú bíróság ítéletének megerősítését kéri, miszerint a követelést a D-kategóriába kelljen sorolni.

A kötvénykibocsátó cégeket érintően azt tudom elmondani, hogy jogerős bírósági ítélet eddig a Reállízing 2000 típusú kötvényt kibocsátó Reálszervíz közös vállalat felszámolásáról született. A vállalathoz is jelentsék be tehát a követelésüket az ilyen típusú kötvénnyel rendelkezők.

Összefoglalva, a kötvényesek követeléseinek kielégítési mértéke a kötvényt kibocsátó Reál-cégek vagyonától, a Reálbank vagyonától és a követelés besorolási kategóriájától függ, mely utóbbit érintően még nem született végleges bírói határozat.

Tisztelt Képviselő Úr! A Reálbank jelenleg bekövetkezhető hitelvesztéséről sajnos már nem lehet beszélni, hiszen a bank korábbi működéséből következően felszámolás alatt áll, ami jogutód nélküli megszűnést jelent, a jövőben tehát már nem tevékenykedhet.

Kérem a tisztelt Házat és a képviselő urat, hogy válaszom elfogadni szíveskedjen. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu