DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/1952. szám alatt benyújtott képviselői önálló indítvány, törvényjavaslat a hatályos lakástörvényt kívánja módosítani. A hatályos lakástörvény egyébként a mai szövegezésével az 1993. évi LXXVIII. törvény.
A törvényjavaslat lényegében kiegészíteni szándékozik a lakástörvény rendelkezéseit az "önkényesen elfoglalt lakás kiürítése közigazgatási eljárásban" elnevezésű jogintézménnyel. Az általános vitában a Házszabály szerint is általában az a vizsgálandó kérdés, hogy a törvényjavaslat az alkotmánnyal, továbbá más törvényekkel összeegyeztethető-e, illetve beilleszthető-e a hatályos magyar jogrendszerbe. Hozzáteszem, hogy a Házszabály talán kiegészítésre szorulna abban a részében, hogy most már az eurokonform jellegét is vizsgálni kellene a törvényjavaslatoknak, hiszen más rendelkezések ezt egyébként is előírják.
Ha az általános vitában ezeket a kérdéseket vizsgáljuk, nyilvánvalóan arra a kérdésre is választ kapunk az érvek és ellenérvek nyomán, hogy szükségszerű-e az újszerű jogi szabályozás. A társadalmi szükségességét, tehát azt a jelenséget, amely miatt a jogi szabályozás igénye felvetődött, Juharos Róbert képviselőtársam a felszólalásában részletesen elemezte.
Ma a lakással kapcsolatos jogi szabályozás több jogág területét érinti. Ismeretes, hogy a büntetőjog, a szabálysértési jog és a polgári jog, közigazgatási jog számos rendelkezést tartalmaz. Ha egyszerűsíteni, illetve megkülönböztetni kívánom a védett jogi érdek tekintetében ezeket a szabályokat, akkor nagyjából azt mondhatom, hogy a szabályok egy része, és elsősorban a büntetőjogi és a szabálysértési jogi szabályok egy része nem is a lakást mint vagyoni értéket védi, hanem a lakáshoz kapcsolódó alkotmányos jogokat, így a magánlakáshoz való jogot, tehát tulajdonképpen az egyén és a család életének egy nagyon fontos színterét. Ez a jogi védelem, amely tehát elsősorban nem a vagyoni jogok védettségét jelenti, a büntetőjogban, szabálysértési jogban jelenik meg, például a magánlakássértés törvényi tényállásának a megfogalmazásával.
Ha egyszerűsíteni szándékozom ennek a jogi szabályozásnak a megkülönböztetését, akkor azt is mondhatom nagyjából, hogy a jogszabályok egy része a lakott lakást és a bennlakó érdekeit hivatott védeni, míg a másik része elsősorban a lakást mint vagyoni értéket védi; itt a védettség és a szabályozási szándék elsősorban az üres lakásra irányul.
A kettő között mintegy átmenetet jelent az a szabálysértési tényállás, amely 2000. március 1-jétől hatályos, és amelynek az elnevezése önkényes beköltözés. Azért hangsúlyozom, hogy átmenetet jelent ez a nemrégen életbe lépett új jogintézmény, mert a szabálysértés eszközeivel kívánja védeni a lakással rendelkező jogait, tulajdonosi, birtokosi mivoltból eredő jogait, amikor elzárással és 150 ezer forintig terjedő szabálysértési bírsággal rendeli büntetni azt, aki üres lakást elfoglal vagy abba beköltözik.
Álláspontom szerint nagyon fontos ez a különbségtétel, hiszen a most tárgyalt törvényjavaslat is mintegy a polgári jog eszközeivel tulajdonképpen ennek az alapvető jognak, illetve másik oldalról nézve érdeksérelemnek az elhárítását, illetve ha a jog oldaláról nézzük, érvényesítését segíti. Azt is mondhatnám, hogy a szabálysértési szabályozás is elégségesnek tűnne, hiszen - egy példát említenék a jogalkalmazási gyakorlatból - azt az autótolvajt, akit a rendőr tetten ér, szabálysértési eljárás keretében nyilvánvalóan kiszállítja az autóból, tehát mintegy a szabálysértés felhagyására fogja kényszeríteni. Kérdezem én, hogy ha az önkényes beköltöző ellen szabálysértési eljárás indul és a szabálysértési hatóság intézkedéseket foganatosít, akkor azt az állapotot, amely a befejezettséget egy tartós állapottá teszi, nem szakítja-e meg a szabálysértési hatóság, tehát nem költözteti-e ki, nem kötelessége-e kiköltöztetni azonnal a szabálysértőt az üresen lévő, de általa elfoglalt lakásból, illetve nem kötelessége-e megakadályozni a szabálysértés folytatásában, az esetleges visszaköltözésben.
Én azt hiszem, hogy az előterjesztő érveit mégis meg kell fontolnunk alaposan, és ha egyéb jogi szabályozásra is figyelemmel vagyunk, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy mégiscsak szükség van erre az új jogintézményre.
Utalás történt az előterjesztő részéről arra, hogy a birtokvédelemmel kapcsolatos polgári jogi szabályok is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a birtokától megfosztottat a birtokvédelem kapcsán eljáró hatóság ismét birtokba helyezze, illetve a birtoksértőt a birtokháborító magatartással való felhagyásra kényszerítse. Kétségtelenül a lakás esetében is a birtokvédelemmel kapcsolatos eljárás lefolytatható. Jelen esetben azonban - és ezért utaltam arra, hogy valahol a szabálysértési jog és a polgári jog határán található ez a jogintézmény - nyilvánvalónak tűnik, hogy az önkényesen beköltöző jogellenes magatartást követ el. Legtöbbször és legtöbb esetben ez meg fog nyilvánulni abban, hogy vele szemben a szabálysértési eljárást is lefolytatják, szabálysértési jogkövetkezményeket alkalmaznak.
Nagy valószínűséggel az önkényes beköltözők maguk sem fogják kétségbe vonni azt, hogy sem a lakás használatához, sem a birtokláshoz nincs joguk. A birtokvédelemmel kapcsolatos eljárástól az határolja el a most javasolt eljárást, hogy az alaphelyzet az - ezt tudjuk, és ki is kell mondani -, hogy a nyilvánvalóan mindenki számára jogellenes és szabálysértési felelősséget is eredményező helyzet következtében fog megindulni az az eljárás, amelyet a törvényjavaslat újszerűként meghatároz.
(10.30)
A jogellenesség tehát azt jelenti, hogy a beköltöző sem fog a birtokláshoz való jogára hivatkozni. Ezt egyébként nem is tehetné meg a lakással rendelkezővel szemben. A kérdés akkor az, hogy nem elégséges-e a szabálysértési jog szabályozása. Álláspontunk szerint nem, hiszen a szabálysértési felelősség megállapításával kapcsolatos eljárás esetében nyilvánvalóan a szabálysértő kezdeményezőként fog fellépni a jogorvoslati igények széles skálájának érvényesítésében. Mivel ennek a szabálysértésnek az elbírálása bírósági hatáskörbe tartozik, valószínűsíthetően ez egy hosszadalmas eljárást fog igénybe venni. Tehát ha nyilvánvaló, hogy a szabálysértést elkövette, akkor is, ha egyébként megszakításra nem kerül a cselekménye, abban az esetben a bírói út számára az ottlakás lehetőségét biztosítja.
Ezzel szemben a törvényjavaslatban meghatározott eljárás során a jegyző három napon belül kiköltözésre kötelezi a lakást önkényesen elfoglalót. A birtokvédelmi eljárással kapcsolatosan az a két különbözőség ismét felvetődik, hogy nyilvánvalóan a mai értékviszonyok között is egy kiemelkedően fontos érték tekintetében egy speciális eljárást határoz meg, vagy javasol meghatározni a törvényjavaslat, hiszen - mint tudjuk - a lakás a mai viszonyok között az egyik legnagyobb érték. A birtokvédelmi eljárás esetében nem ez a szabályozás lényege. Tehát a kiemelkedően fontos érdek és érték védelme ezen új eljárás meghonosítását igényli.
Érveket, ellenérveket összevetve meggyőző a törvényjavaslat indoklása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), a szóbeli előterjesztéssel kiegészített indoklása, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogatja annak elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés