DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselőtársaim a kérdést, az előterjesztést főleg a jog oldaláról, a jogi szankciók oldaláról közelítették meg: szabálysértési és büntetőjogi oldalról.
Én a társadalmi viszony, a szabályozni kívánt társadalmi viszony oldaláról közelíteném meg a kérdést, arra szeretnék rávilágítani. Mégpedig éppen abból kiindulva, hogy a jog mindig társadalmi viszonyt rendez, és ha ebben a társadalmi viszonyban a korábbi jogszabályokhoz képest nagy változás következik be, akkor a társadalmi viszonynak ez a változása maga után kell hogy vonja a jogi szabályozást is.
Ennél az előterjesztésnél, amely a lakások és helyiségek bérletére vonatkozik, nem tudom megkerülni azt a kérdést, amely a magyar településszerkezetre, kimondom: az egészségtelen magyar településszerkezetre vonatkozik, amely voltaképpen eredetileg Trianonra vezethető vissza, amikor az ország kétharmada elveszett.
A másik vonatkozása viszont az egészségtelen iparosításra vezethető vissza, amikor az volt a jelszó, hogy Magyarország az acél és a vas országa legyen. Még egy következő ilyen szempont, ami figyelembe vehető ennél az egészségtelen településszerkezetnél: a túlzott kollektivizálás, amely tízezreket, százezreket kényszerített arra, hogy otthagyják eredeti otthonukat, és nagyvárosba költözzenek.
Olyan egészségtelen településszerkezet alakult ki Magyarországon, amely létrehozott egy vízfejet Budapesten; itt lakik az ország lakosságának majdnem 20 százaléka, és egyáltalán nagyvárosokban él az ország lakosságának 40 százaléka, a másik 20 százalék 19 megyeszékhelyen él. Ha tehát ezt a kérdést a társadalmi viszony szempontjából vizsgáljuk, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy itt a nagyvárosok és főleg Budapest társadalmi viszonyát kívánjuk rendezni, mégpedig azért, mert ebben egy egészségtelen folyamat jött létre.
Budapestet külön ki kell emelni ebből a szempontból, mert hisz mondtam, hogy az ország lakosságának 20 százaléka él Budapesten, a másik 20 százaléka pedig 19 megyeszékhelyen, de például a főváros XI., III. és IV. kerületei nagyobbak, mint, mondjuk, Győr vagy Nyíregyháza. Tehát a harmadik-negyedik legnagyobb városok problémáival küzdenek a budapesti kerületek, és ott igenis a lakáskérdés, a lakáshelyzet egészen más, mint egy vidéki kisvárosban vagy netán egy községben. Ez az egyik oldala ennek a kérdésnek.
A másik: a régi terminológia szerint négyféle lakáshozjutási lehetőséget ismertünk. Volt, aki sajátmaga megoldotta a lakásproblémáját. Volt aztán tanácsi elosztású OTP-lakás, tanácsi elosztású szövetkezeti lakás, és volt tanácsi elosztású bérlakás. Ez volt talán a legtöbb, és ezért álltak hosszú sorokban évekig az arra rászorulók.
(10.50)
Igaz, hogy azóta Magyarországon a népesedés megváltozott, sajnos csökkent, és ma már talán nemhogy több lakás van - a lakások száma szinte ugyanannyi -, de a népesség csökkent. Tehát olyan sorban állások nincsenek, mégis változatlanul fennáll az igény ezekre a nem saját erőből és nem pénzért megszerezhető lakásokért, a szociális lakásokért.
Hogy jöttek ezek létre? Amikor az önkormányzati törvény 107. §-a az egész lakásvagyont vagy nagy részét - az ingatlankezelők kezelésében lévő vagyont - az önkormányzatok kezelésébe és tulajdonába adta, akkor az önkormányzatok meg kívántak ettől szabadulni. Akkor indult meg tömegével a lakások értékesítése. Ám még mindig maradt egy bizonyos lakásállomány, amire feltétlenül szüksége van az önkormányzatnak, mert hisz vannak minőségi cserék, az adott városban vagy fővárosi kerületben mégiscsak születnek gyerekek, ha nem is sokan. Tehát bizonyos igényeket ki kell elégíteni.
Miből lehet kielégíteni? Ki lehetne elégíteni épülő lakásokból, de lakások nem épülnek Magyarországon nagy számban. 1990-ben például 30 százalékkal kevesebb épült, mint korábban, ennek is egyharmada a közép-magyarországi régióban. Tehát mindenütt visszaesés van a lakásépítésekben, kivéve talán Nyugat-Dunántúlt, de az most vizsgálódási körünkön kívül esik, mivel főleg nagyvárosi, főleg budapesti kérdéssel foglalkozunk. Mindez azt mutatja, hogy igenis szükség van egy olyan lakásállományra, ami fölött főleg az önkormányzatok rendelkezhetnek.
Változatlanul vannak igénylések a szociális lakások iránt, és ott változatlanul vannak sorban állások. Most képzeljük egy ilyen sorban álló helyébe magunkat, aki másfél évig, két évig, öt évig vár egy szociális lakásra, a végén megürül egy ilyen szociális lakás, tehát egy önkormányzati rendelkezésben lévő bérlakás, már hozzájuthatna, de az önkormányzat azt kifesti, rendbe hozza. Már költözne is az a rászorult, de nem tud, mert időközben beköltöztek. Ilyen egyre több van, már szinte üzletszerűvé vált Budapesten, címeket adogatnak egymásnak bizonyos körök ezeknek az üres lakásoknak az elfoglalására.
Tehát a társadalmi viszonyt vizsgálva igenis ki kell jelenteni, hogy ezekre feltétlenül szükség van, nyomós érdek fűződik hozzá, hogy ilyenek a rendelkezésre álljanak, és amikor szükséges, azok beköltözhetők legyenek. Ám nem így van, mert a jog megkerülésével, önkényesen mások beköltöznek, és ezt az egész folyamatot mintegy megakadályozzák.
Ez ellen nyilvánvalóan tenni kell valamit, mégpedig minél sürgősebben. Hogyan lehet? Szó volt már itt arról, hogy főleg nagyvárosokban jelentkezik, ahol a bíróságok amúgy is leterheltek. Ha a bírósági eljárás eddigi általános szabályait vesszük figyelembe, ez éveket vehet igénybe, és valóban nemcsak lakásokban lakhatnak, hanem lépcsőházakban, kerékpártárolókban. Ezzel az egész ház, az egész társadalmi környezet életfeltételeit rombolják, és ezen nagyon gyorsan segíteni kell. Tudjuk, hogy erre a bírósági eljárás nem alkalmas. Tehát meg kell keresni azt a lehetőséget, amely minél gyorsabban ezt valahogy megoldja.
Az előttünk álló törvénymódosítási javaslat erre tesz kísérletet. Való igaz, hogy én magam is találok benne néhány olyan kitételt, amely elgondolkoztat, például a (4) bekezdésben az, hogy a határozat végrehajtásáról a jegyző gondoskodik. Én ezt értem, és ez nagyon jó, hogy így van. De a végrehajtás szabályai hosszan beszélnek arról, hogy a végrehajtó mit tesz. A jegyző mit fog tenni?
Tehát nekem is van néhány aggályom, de mindenesetre a szabályozandó és megoldandó kérdést sokkal fontosabbnak tartom ezeknél az esetleges felmerülő és nem biztos, hogy olyan fontos aggályoknál.
Mindezt összefoglalva: a Független Kisgazdapárt ezt a törvénymódosítási javaslatot rendkívül fontosnak tartja a nagyvárosokban. A társadalmi viszony változását oly formában változtatja meg, amely valóban előrevivő. Az általános vitára mindenképpen alkalmasnak tartjuk, és elfogadásra is javasoljuk. Módosító indítványa a Független Kisgazdapártnak sincs. Nem ártana - véleményem szerint -, ha maga az előterjesztő például ezt a kitételt esetleg átgondolná vagy más formában kiegészítené. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés