BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Mi a magunk részéről nem támogatjuk ezt a javaslatot, meg is mondom, hogy miért.

A napirendi pont kezdetén az Országgyűlés az elnök előterjesztésére szavazott a vitaszakaszokról. Azok a képviselők, akik eddig felszólaltak, a maguk felszólalását ehhez igazították. Egy képviselő egy vitaszakaszban általában egyszer szokott normális hozzászólást tenni, ezenkívül kétpercezik. Aki ebben a vitaszakaszban már normál hozzászólásra jelentkezett, az ehhez szólt hozzá, és a mondanivalóját a későbbi vitaszakaszokban lévő módosító javaslatokhoz későbbre tette át.

Tehát vita közben szerintem nem helyes ilyen javaslatot tenni, emellett egyetértek abban a Szocialista Párt részéről felszólalóval, hogy az az indoklás, amivel Perlaki képviselő úr a javaslatot indokolta, szerintem sem állja meg a helyét. Egy kérdés az, hogy volt egyeztetés, nem tudok arról, hogy lett volna megállapodás, de ha volt is, kisebbségi álláspontot, akár a saját frakcióján belül kisebbségi álláspontot bárki kifejthet, és a módosító javaslatai mellett érvelhet. Láttuk egy korábbi vitaszakaszban, hogy a szocialista frakción belül megoszlottak az álláspontjuk.

Ne vonjuk meg képviselőtársainktól azt a jogot, hogy komoly munkával kidolgozott módosító javaslataik mellett az Országgyűlés részletes vitájában érveljenek! Ezért a magunk részéről nem támogatjuk azt, hogy menet közben alakuljon át a vitának a szerkezete.

Köszönjük szépen.

Forrás: parlament.hu