BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A MIÉP az ügyrendi bizottság szóban forgó állásfoglalásával, annak tartalmi részével - három közbevetett szó kivételével - egyetért. Ezért is vett részt a 15. sorszám alatt szereplő napirendi pont zárószavazásában, mert úgy ítélte meg, hogy a tárgyalás lefolytatható volt, és ezért szavazta meg a határozati javaslatot. (Folyamatos zaj.)
Két megjegyzés miatt kértem szót. Az egyik az, hogy talán azért kicsit elegánsabb lett volna úgy összeállítani a napirendet - és ez némileg önkritika, mert a házbizottság ülésén is felvethettem volna -, hogy amiről jelenleg tárgyalunk, annak az a tétje - mert elvileg, bár tudjuk a szavazást, van egy tétje -, ha a beadott indítványt elfogadná az Országgyűlés, az arról szól, hogy ez a határozati javaslat nem volt tárgyalható. Nos, megítélésem szerint először erről kellett volna döntenünk, az ügyrendi bizottság állásfoglalásának megkérdőjelezéséről, és miután úgy döntöttünk volna, hogy a kérdés tárgyalható volt, ezek után kellett volna megtenni a zárószavazást. Ez az egyik, ami sokba nem került volna, de mintegy fenntartotta volna azt a látszatot, hogy érdemi döntés bármilyen irányban születhet.
A másik észrevételem az a három szó, miszerint az (1) bekezdés megállapítja, hogy házszabálysértés történt, majd egy tartalmi részre tér ki, amely szerint végül is a bizottság tartalmilag egyetértett a javaslattal, magáénak tekintette, és ezért lehetett a tárgyalást folytatni, de - hozzáteszi az ügyrendi bizottsági javaslat - "precedens jelleg nélkül". Mit jelent ez, hogy precedens jelleg nélkül? Ezt csak úgy tudom lefordítani, hogy most így döntött, és ha valamikor hajszálpontosan egy ugyanilyen eset fordul elő, akkor fenntartja magának a jogot, hogy másképp döntsön.
Ez az, amivel személy szerint nem értek egyet. A jelen tartalmi döntéssel egyetértek, de úgy értek vele egyet, hogy azt mondjuk, hogy ez az állásfoglalás minden hasonló esetre érvényes, mert semmi okot nem látok arra, hogy hozzátegyük, hogy precedens jelleg nélkül, hangsúlyozva, hogy ugyanilyen esetet máskor fordítva is eldönthetünk. Ez az egy közbevetett rész az, amely számomra a jövőre nézve teszi kissé kétségessé e döntés helyességét, miközben a konkrét ügyre vonatkozóan egyetértettünk.
Köszönöm a szót. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés