DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Valószínűleg senkit nem fog meglepni, amikor azt mondom, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja üdvözli az állami tulajdonban álló, pártok által használt ingatlanok rendezésére vonatkozó két előterjesztést. Nemcsak azért üdvözöljük egyébként, mert reméljük, hogy ettől a Magyar Igazság és Élet Pártjának - amely csaknem két éve itt van a parlamentben - végre valahogy megoldódik a működési feltétele, amely ma lehetetlen állapotú, hanem azért is, mert egy olyan társadalmi viszonyt rendez, amely sajnos tíz éve rendezetlen. Ma a parlamentben több témával kapcsolatban elhangzott, hogy még nem fejeződött be a rendszerváltás. Igen, még ezen a téren sem fejeződött be a rendszerváltás. Igen, még ezen a téren is van olyan párt, amely aránytalan előnyöket élvez. Ez részben elhelyezési, részben anyagi előnyöket is jelent természetesen, nem mindegy, hogy ingyen használ valaki ingatlanokat vagy bérel ingatlanokat. Tehát valóban a rendszerváltásnak ezen a téren is előre kell lépni. Úgy látjuk, hogy előremutató e téren ez a két törvénytervezet.
Azonban mielőtt a szakmai részre rátérnék, nem tudom megállni, hogy ne reagáljak két előttem elhangzott felszólalásra. Az egyik Avarkeszi Dezső képviselőtársamé, aki az alkotmányügyi bizottság kisebbségi véleményének előadójaként azt mondta, hogy azok a pártok, amelyek nem kaptak annak idején megfelelő számú állami ingatlant használatba, kaptak a tanácsoktól, majd később az önkormányzatoktól. Kérem szépen, cáfolnom kell, ez egyáltalán nem így van. A MIÉP a megalakulását követő hetedik évben még mindig nagyon-nagyon sok helyen nem tudott önkormányzati ingatlanhoz hozzájutni, mert az önkormányzatok egyszerűen elutasítják az ilyen irányú igényeket. Arra pedig természetesen anyagi lehetőségeink nincsenek, hogy piaci alapon béreljünk a különböző városokban irodákat, székházról már nem is beszélve. Azt már nem is említem, hogy székházunk sincs természetesen, de még irodáink sincsenek nagyon-nagyon sok helyen, mert az önkormányzatok egyszerűen elzárkóznak tőle. Nem titok, hogy elsősorban MSZP-s és SZDSZ-es vezetésű önkormányzatok azok, amelyek ettől a méltányos igénytől sajnos elzárkóznak.
A másik ilyen felszólalás, amire feltétlenül reagálnom kell, Hankó Faragó Miklós, az SZDSZ képviselője részéről hangzott el. Ő többször is, ha jól számoltam, háromszor kihangsúlyozta, hogy az SZDSZ mennyire partner az igazságos megoldásban a székházügyeket illetően. Csak hogy ne elvarratlan maradjon ez a szál, szeretném a jegyzőkönyv és a képviselőtársak részére is a figyelmet felhívni arra, hogy ez ügyben vagy ezt az ügyet is érintve volt hatpárti tárgyalás. Bernáth Varga Balázs úr hívta össze a Kisgazdapárt székházába 1999-ben több ízben is, és éppen az SZDSZ ottani képviselőjének a magatartása miatt fulladt kudarcba. Csak hadd olvassak föl egy mondatot az ott készült emlékeztetőből: "A tárgyalás megnyitása után az SZDSZ képviselője előadja, hogy a mai tárgyaláson székházügyben, székházjuttatás ügyében nem kíván tárgyalást folytatni." Tehát amikor arról volt szó, hogy rendezni kellene valahogy ezeket az ingatlandolgokat, mert teljesen lehetetlen állapotok vannak, akkor az SZDSZ megakadályozta ezt a hatpárti tárgyalást, ugyanakkor az igazságos rendezésre történt itt többször hivatkozás. Az az SZDSZ, amely magát a demokrácia bajnokának tekinti, amely magát a tolerancia, a mások helyzetébe való beleélés legfőbb letéteményesének tekinti, megakadályozta azt, hogy végre szülessen egy igazságos rendezés. Ez '99 szeptemberében történt, fél évvel ezelőtt, és fél évvel később itt, a nagy plénum előtt pedig azt mondja, hogy igen, igazságosan kellene megoldani. Pont ők akadályozták meg, kérem szépen!
Azt talán képviselőtársaim tudják, hogy a MIÉP, mivel nem létezett a székházak osztogatásakor, természetesen nem rendelkezik ma sem székházzal, azok az irodák pedig, amelyeket önkormányzatoktól hosszas, többéves küzdelem után sikerült megkapni, általában 20-40 négyzetméteres irodácskák, nagyon ritka a 100 négyzetméter feletti iroda. Ajánlom azoknak a pártoknak, amelyek most megpróbálják megakadályozni ezt a tervezetet, hogy egy fél évre próbáljanak olyan körülmények közt működni, amilyen körülmények között ma a Magyar Igazság és Élet Pártja működik, és utána beszélhetünk egyenlőségről meg jogosságról, igazságosságról. Próbálják beleélni magukat ebbe a helyzetbe!
És hogy érdemben az előterjesztésről is szó essék: a MIÉP képviselőcsoportja fontosnak tartja annak az 1990-ben elindult folyamatnak a lezárását, amelyet a most tárgyalt törvény preambuluma ismertet. Ha nem is minden részletében helyesen és célszerűen, de az elmúlt tíz év alatt rendezésre került a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzete. Jelenleg csupán a pártok által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzete tekinthető rendezetlennek. Ezen ingatlanok igazságos, arányos használatának a rendezését célozza meg a most tárgyalt két törvénytervezet. E javaslatok tartalmát a MIÉP képviselőcsoportja a pártok alkotmányból eredő feladataival összhangban állónak tekinti. A törvényjavaslatok azokat az aránytalanságokat törekszenek felszámolni, amelyek a pártok által ingyenesen használt, állami tulajdonban álló irodaingatlanok birtoklása területén korábban kialakultak vagy kialakítottak. Mivel ezek az aránytalanságok súlyosan megterhelik a politikai közéletünket, ezért a MIÉP-frakció támogatja ezt a törvényjavaslatot.
A napjainkra kialakult aránytalan helyzet tisztázása érdekében a T/2365. számú tervezet 3. §-ának (1) bekezdése nyilatkozattételi kötelezettséget állapít meg a pártok részére.
(11.50)
Ezáltal remélhetően egy hiteles és áttekinthető kép alakul ki ezen a területen, melyet helyeslünk. Teljességgel érthető, hogy a tervezet szankciók alkalmazását is javasolja a nyilatkozat határidőn belüli elmaradása esetére.
A tervezet 2. §-ának (2) bekezdése ugyanakkor elfogadhatóan határozza meg azt a mértéket, amelynek erejéig a pártok továbbra is jogosultak lennének állami tulajdonú irodaingatlanok további használatára. Eszerint minden párt legfeljebb 30 darab, összesen 5 ezer négyzetméter irodaingatlan használatára lenne jogosult, amennyiben a törvény hatályba lép. Magától értetődő, hogy a hivatkozott jogszabályhely szerinti mértéken túli irodaingatlan-mennyiséget a pártnak vissza kellene adnia a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak. Mivel ezekhez az ingatlanokhoz a párt ellenérték nélkül jutott hozzá, ezért logikus és következetes a tervezetnek az az előírása, hogy a pártoknak a meghatározott mértéken felüli ingatlanhasználati joga kártalanítás nélkül szűnjön meg.
Betartható az a 90 napos határidő is, amelyen belül ezeket az ingatlanokat kiürítve és rendeltetésszerű használtra alkalmas állapotban kell a Kincstári Vagyoni Igazgatóság számára visszaadni. Ez a határidő ugyanis elegendő arra, hogy az érintett pártok elvégeztessék az irodaingatlanon belül a festést, parkettacsiszolást, lakkozást, újracsempézést, épületgépészeti berendezések felújítását, valamint azokat az egyéb munkákat, amelyek a jövőre nézve biztosítják az irodaingatlan rendeltetésszerű használatát. Mivel ezeket az ingatlanokat a párt lakta le - az a párt, amelyik leadja azt -, ezért a polgári jogból is ered az a kötelezettsége, hogy az ingatlant felújítsa, azaz a rendeltetésszerű használat állapotát helyreállítva, a szükséges felújítási munkákat elvégezze vagy elvégeztesse.
Ebben a szabályozási körben azt is figyelembe kell venni, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ezeket az ingatlanokat esetleg más célra vagy ugyanerre a célra, de más állami tulajdonú ingatlannal nem elégséges mértékben rendelkező párt számára kívánja biztosítani; az új használó pedig joggal tart igényt arra, hogy rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kerüljön birtokába az irodaingatlan.
A MIÉP-frakció körültekintő tartalmúnak tartja az előterjesztést, azonban szeretnénk az előterjesztő figyelmét ráirányítani a törvényjavaslat egyik fontos hiányosságára: a 3. § (4) bekezdése nem rendelkezik egyértelműen arról, mi az eljárás akkor, ha a párt nem rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban adja vissza a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak azt az állami tulajdonú irodaingatlant, amelynek visszaadására a jelen tervezet elfogadása esetén köteles lenne. Ilyen helyzet szabályozásának megfogalmazását a MIÉP képviselőcsoportja a polgári jogi szabályozással harmonikusan szükségesnek tartja. Ezért azt javasoljuk, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság azon párt költségeinek a terhére végeztesse el ilyen esetben a szükséges és elmaradt felújítási munkákat, amely párt ezen polgári jogi kötelezettségét elmulasztotta.
Nem tartjuk elegendőnek a törvényjavaslat 3. §-a (5) bekezdésének azt a rendelkezését, amely arról rendelkezik, hogy a kötelezettségeit késedelmesen teljesítő párt a piacon elérhető bérleti díjnak megfelelő kártérítés fizetésére köteles. Ez a szabály ugyanis önmagában nem elegendő arra, hogy a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapot helyreállítását kikényszerítse. E hiányosság kiküszöbölése céljából a MIÉP képviselőcsoportja jobbító szándékkal módosító indítványt terjeszt elő.
Ami pedig a T/2366. számú előterjesztést illeti, a MIÉP képviselőcsoportja egyetért e törvénytervezet tartalmával. Egyetértünk azzal, hogy a tervezet az egyenlő arányúság elvét alkalmazza a parlamenti pártokkal szemben, és valamennyi országgyűlési pártnak azonos mértékben biztosít irodai hasznosítás céljából ingatlant. A jelenleg kialakult helyzetben ez a tervezet nem jelent többletterhet az állam számára, hiszen csupán az eddig erre a célra hasznosított ingatlanok igazságosabb és az alkotmányos céloknak megfelelőbb újraelosztásáról van szó. Nagy a valószínűsége annak, hogy a javaslat csökkenti az állam terheit a pártok számára biztosított irodaingatlanok vonatkozásában, sőt a jelenlegi többletingatlanok leadása után más társadalmi szervezeteket is irodaingatlanhoz lehet juttatni.
A MIÉP képviselőcsoportja azzal is egyetért, hogy a törvénytervezet szankcionálni javasolja a pártok rendeltetésellenes ingatlanhasználatát a birtokukba bocsátott állami irodaingatlanok vonatkozásában. Ezért a javaslat 6. §-a előírja azt, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság félévenként ellenőrizze az ingatlanok használatát. A törvényi rendelkezések betartásának ellenőrzését frakciónk elvi szempontból is helyesli.
Rendkívül méltányosan és tisztességesen javasolja szabályozni a tervezet a rendelkezésre álló irodaingatlanok pártok közti elosztásának eljárási szabályait. Helyesen rendelkezik arról, hogy csak a párt egyetértésével utalható ki a párt számára irodaingatlan, hiszen a törvényjavaslatnak nem célja olyan iroda rátukmálása egy pártra, amelyre az nem tart igényt, ezért helyesnek tartjuk az irodaingatlan igénylésében érintett párt egyetértési jogának kikötését a törvényjavaslatban.
A hivatkozott 12. § azon rendelkezését is helyesnek tartjuk, amely arról rendelkezik, hogy ha egy irodahelyiséget több, igénylésre jogosult párt igényel meg magának olyan módon, hogy egymással nem tudnak egyezségre jutni, ebben az esetben a kérdést sorsolással kelljen eldönteni.
Mivel a pártok tagdíjai nem biztosítják egyetlen párt működését sem, ezért valamennyi párt rászorul az állami költségvetés támogatására, ezt évente a költségvetésről szóló törvény meg is teszi és biztosítja. Azonban a jelenlegi, ordítóan aránytalan és igazságtalan támogatás az ingyenes használatú pártingatlanok révén indokolatlan és védhetetlen, ezért nem is folytatható.
A fentiek miatt az előterjesztést támogatjuk, módosító indítványainkat befogadásra ajánljuk, hiszen azokat jobbítási céllal terjesztjük elő. Összességében reméljük, hogy minél előbb hatályba léphet ez a törvény, és megoldódik a problémánk. Köszönöm tisztelt figyelmüket. (Balczó Zoltán és dr. Hende Csaba tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés