DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Két meglehetősen furcsa törvényjavaslat fekszik előttünk, amelynek elolvasása után, azt hiszem, óhatatlanul is több mindenkiben felmerülhet az a kérdés, hogy a cél szentesítheti-e az eszközt. Nem az a kérdés ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy kell-e igazságos helyzetet teremteni a pártok különböző ingatlanainak használatával kapcsolatban. Ez nem lehet kérdés. Teljesen egyértelmű, és azt hiszem, hogy az SZDSZ korábban is minden alkalommal ezen az állásponton volt: csakis igazságos feltételek mellett történhet a pártok ingatlanokhoz való juttatása. Ez tehát semmiképpen nem lehet kérdés.

Kérdés lehet azonban az, hogy azt, hogy korrekt, igazságos, egyenlő feltételek szülessenek, ezekhez milyen eszközöket rendeljünk, és azokat hogyan használjuk fel. Én úgy gondolom, hogy jogállamban igenis legalább annyira kérdésnek kell lennie annak, hogy milyenek ezek az eszközök, és legalább akkora szerepet kell kapnia az eszközök törvényességének, mint a cél megfelelőségének.

A pártok ma Magyarországon legjobb tudomásom szerint alapvetően háromféle módon használhatnak különböző ingatlanokat. Egyrészt vannak a pártoknak székházaik - nem mindegyiknek, de az ismertebb, nagyobb pártok mindegyikének van székháza -, amelyek saját tulajdonban vannak. Ezek különböző időpontokban és különböző módon kerültek a pártokhoz. Vannak állami tulajdonú, használatba adott ingatlanok - ez a törvényjavaslat erről szól -; és vannak önkormányzatoktól bérelt ingatlanok. Én nem tudok arról, hogy magánszemélytől vagy magáncégtől pártok ingatlanokat bérelnének - elképzelhető -, ez nagyon kis arány lehet. Ez a hármas tagolódás azonban az, amely jellemző.

Azzal, hogy a kormány most beterjesztett egy törvényjavaslatot, és kiragadja a három szempontból ezt az egyet - az állami tulajdonú, használatba adott ingatlanok körét -, véleményem szerint két hibát is elkövet. Az egyik hiba az, hogy felrúg egy tízéves hagyományt, amely már sajnos egyre kevesebb van ebben a magyar parlamentben, amely hagyomány arról szól, hogy az olyan témájú törvényjavaslatokat, amelyek például az országgyűlési képviselők jogállását érintik, a társadalmi szervezetek kezelői jogát, de ide tartoznak a pártok is, ezeket a témákat, ezeket a jogi tárgyakat illetően a parlament mindig saját kebelén belül, természetesen megfelelő kormányzati segítség mellett, de a frakciók kezdeményezésére és a frakciók irányítása és döntése mellett alkotott törvényeket. Ez a legdurvább időszakokban is így volt, és ezekben az ügyekben, ha nehezen is, ha néha elhúzódóan, de sikerült egyezségre jutnunk. A kormány ezt most felrúgja, és azt mondja, hogy nem érdekel, hogy vannak-e esetlegesen olyan jelek, amelyek az egyezség felé mutatnának, én ezt megelőzöm, és durván konfliktusos módon benyújtok két törvényjavaslatot. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen hiba.

A másik hiba az, hogy ez a törvényjavaslat igazából nem oldja meg a problémát. Nem oldja meg, mert a problémahalmaznak csak egy szeletét - lehet, hogy ez nem szűk szelet, de csak egy szelet - érinti, ráadásul két rövid törvényben. Hát ez nem igazán elegáns megoldás, és semmiképpen sem jó.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az aggályainkat nem azért fogalmazzuk meg, mert bármilyen tekintetben bármi félnivalónk is lenne. Soha azóta, amióta az SZDSZ megalakult, semmilyen ingatlannal, semmilyen gazdálkodással, semmilyen vagyoni kérdéssel kapcsolatban érdemben velünk kapcsolatban soha semmilyen probléma nem merült fel. Azt hiszem, erre egyetlen példát sem tud senki hozni. Tehát nekünk semmilyen félnivalónk nincs ettől a törvényjavaslattól. Lehet, hogy még az is igaz lesz, hogy e törvényjavaslat révén az SZDSZ hozzájut további ingatlanokhoz. Megmondom őszintén, hogy én ezt nem tudom, és most nem is ez érdekelne engem elsősorban. Működnek a szervezeteink Budapesten és vidéken is. Nem tudom, hogy hány önkormányzati és hány állami tulajdonú ingatlant használunk. Azt tudom, hogy a székházunk az, amely a tulajdonunkat képezi. Ezt meghaladóan nyilván a gazdasági igazgatónk erre vonatkozóan pontos kimutatást tudna adni, de én ennek most nem néztem utána, mert ebben a dologban én most nem ezt tartottam a lényegesnek.

Nagyon sajnálom, hogy a kormány szándékosan megakadályozza azt, hogy a kibontakozó egyezség végeredményeképpen törvényjavaslat szülessen. És nem tudom, miért lepődik meg ezen Répássy Róbert tisztelt fideszes képviselő úr, hiszen ön pontosan tudja, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága - ha jól emlékszem - '98 decemberében alakított egy albizottságot. Meglehetősen kutyafuttában hoztuk létre, de létrehoztuk. Ennek az albizottságnak az volt és ma is az a feladata, hogy pontosan vizsgálja meg a pártok vagyonát, gazdálkodását, különböző cégeit. Nagyon nehezen bontakozott ki ez az albizottsági munka, bár túlzottan sok időt nem pazaroltunk rá - az elnök úr általam ismeretlen oknál fogva meglehetősen hébe-hóba hívja össze ezt a bizottságot -, de sikerült nagy nehezen konszenzussal elfogadnunk egy ügyrendet, ez az ügyrend működőképessé tette az albizottságot. Az albizottságban eldöntöttünk vizsgálati szempontokat, mármint ami a bizottsági felhatalmazás alapján a hatáskörünkbe tartozhat, és ezzel az albizottság megkezdte a munkáját.

Most, hogy a kormány beterjesztette a törvényjavaslatot, az elnök úr hirtelen újra összehívta az albizottságot, és kérdőre vonta a tagjait, ki hogyan vélekedik arról, mit kell tenni azok után, hogy van egy párhuzamos javaslat. Egyrészt nem is elegáns dolog párhuzamosan vizsgálni vagy párhuzamosan vitát folytatni egy adott kérdésben, még ha nem is házszabályellenes, hiszen az albizottságnak formálisan önálló javaslata még nincsen. De egy megkezdett munka van mögöttünk, és ennek a megkezdett munkának lehetne folytatása is. Sőt, az albizottság el is döntötte, hogy legyen folytatása. Igazán nem értem, miért nem lehetett megtenni azt, hogy az albizottság jóval gyakrabban ülésezzen, ha önök ezt a problémát égetőnek tartják. Én is úgy gondolom, mindenki mutassa meg, hogy mije van, tegye ki az asztalra, nézzük meg, és alkossunk olyan jogszabályt, amelyik igazságosan kezeli ezt a kérdést.

(11.20)

Ebben az albizottságban fölgyorsíthattuk volna a munkát, begyűjthettük volna azokat az információkat, régen. Egy éven keresztül nem tettük, a kormánypárti többséget alkotó elnök úr és a bizottság tagjai nem kívánták összehívni ezt az albizottságot, pedig lefolytathattuk volna ezeket a vizsgálatokat, lefolytathattuk volna már azokat a vizsgálatokat is, hogy melyik párt milyen gazdasági tevékenységet végez, milyen cégei vannak s a többi, s a többi, önök pontosan tudják, miről van szó.

Már túl lehetnénk azon, hogy be kellene terjeszteni, mondjuk, egy bizottsági törvényjavaslatot vagy albizottsági törvényjavaslatot, és lehet, hogy már elfogadott törvény lehetne mögöttünk, amelynek egy nagy erénye lehetne az, hogy az egész problémakört kezeli, minden szempontot figyelembe vesz, és remény mutatkozott arra, hogy a hat parlamenti párt egyetértésével szülessen meg.

Még egyszer mondom: érthetetlen az, hogy miért kell durván, szándékosan megakadályozni, hogy még véletlenül se legyen konszenzus, mindenképpen konfliktusos helyzetet kelljen teremteni. Persze, ha alaposabban megvizsgáljuk a törvényjavaslatokat, akkor van, ami érthetővé teszi a dolgokat. Egyrészt természetesen nem lehetett érdeke a kormánypártoknak, hogy minden tekintetben lefolytassuk ezeket a vizsgálatokat, mert - ahogyan említettem, hogy hármas megosztásban használnak ingatlanokat a pártok - az első témakörrel, a székházakkal kapcsolatban rögtön komoly problémák adódhatnának a kormánypártoknál, "jó ezt nem feszegetni" jelszóval, hiszen emlékezzünk csak vissza, hogy 1992-ben, '93-ban milyen módon kapott székházakat az MDF és a Fidesz.

Az ÁSZ a parlamenti vizsgálatot követően ebben az ügyben 1998 szeptemberében elkészítette a jelentését, ennek 6. oldalának első bekezdésében világosan olvasható, hogy a Magyar Demokrata Fórum 2237 négyzetméterrel, míg a Fidesz 2672 négyzetméterrel több ingatlantulajdont kapott székház címén, mint amennyi a törvényi felhatalmazás alapján neki járna. Vessük csak össze azokkal az adatokkal, amelyek a törvényjavaslatban szerepelnek! (Dr. Répássy Róbert: Az egy másik törvény!)

Igen, ez igaz! Ez igaz, hogy az egy másik ügy, csak sajnos én azt hiszem, hogy ebben az esetben nem lehet megtenni, legalábbis aki korrektül szeretne eljárni (Dr. Répássy Róbert: Az nem állami ingatlan!), nem teheti meg, hogy azt mondja, hogy csak azt nézzük meg, hogy mi van a jobb zsebedben. Nézzük meg azt is, hogy kinek mi van mindkét zsebében, és utána teremtsünk igazságos helyzetet!

Szóval az a két párt, amelyik a '90-es évek elején meglehetősen furcsa és akkor még titkolt körülmények között megkapta ezt a két székházat, amit egyébként soha, egyetlenegy percig nem használt, hanem a megszerzéssel egy időben az elidegenítéséről is döntött, nagy valószínűséggel egyik párt politikusai közül sem járt soha senki egyetlen percig sem ezekben az úgymond székházakban. Szóval ezek az ingatlanarányok azt mutatják, hogy csak ezzel a székházzal, a három székházzal a két párt nagyobb ingatlan tulajdonjogához és az értékesítésből adódóan pénzösszeghez juthatott hozzá, mint amennyit összesen Budapesten adni kívánnak a parlamenti pártoknak e törvényjavaslat alapján. Szóval, rögtön megvan a magyarázat, hogy miért kellett ilyen módon rendezni ezeket az ügyeket.

Ha már a két törvényjavaslatot említettem, meglehetősen furcsa az is, hogy miért kerül két javaslat elénk. Azt hittem, hogy a kormány tisztelt képviselőjének expozéjából ez majd kiderül; nem lettem tőle okosabb, én máig sem értem, hogy ezt miért kettő darab törvényjavaslatban kell előterjeszteni, főleg úgy nem, hogy vannak olyan részei a törvényjavaslatoknak, amelyek szó szerint megegyeznek, néhány bekezdés szinte szó szerint azonos a másikkal.

Tehát mindezek alapján, figyelembe véve, hogy milyen nagyon súlyos problémái vannak a törvényjavaslatnak, a törvényjavaslatoknak, én úgy gondolom, azon kellene gondolkoznunk, és meg kellene fontolni, hogy nem lenne-e célszerűbb visszatérni erre az albizottsági tevékenységre, amely nem húzódna tovább, mint amennyire a törvényjavaslat vitája húzódik meggyőződésem szerint. Ebben az albizottságban is be tudnánk fejezni a munkát, és megoldhatnánk azt a problémát, amely egyre súlyosabb gondot jelent, azt, hogy a mai magyar közéletben egyszerűen megszűnik a párbeszéd, a parlamentben nem folyik érdemi vita, mert csak durva leszavazása folyik az ellenzéknek, és ez semmiképpen sem vezethet jóra.

Eddig egyedül - legalábbis emlékezetem szerint - Csiha Judit képviselő asszony beszélt arról, hogy vajon milyen többséget igényel ez a törvényjavaslat az elfogadásakor: egyszerű többséget vagy kétharmados többséget. Furcsa módon a kormánypárti képviselők, bár úgy egyébként szokták, de a bizottsági ülésen ezt a témát nem vetették föl. Nem tudom, miért, de én úgy gondolom, hogy erről is időben kellene tárgyalnunk. Nekem nincsen egészen határozott véleményem, de hajlok afelé, hogy ez a törvényjavaslat 50 százalékos, tehát egyszerű többséget igénylő törvényjavaslat. Ebben tehát nem biztos, hogy mindannyian egyetértünk.

Én egy másik alkotmánybírósági határozatra szeretnék hivatkozni, a 4/1993-as határozatra - II. hó 12-ei határozat ez -, amely erről a kérdésről viszonylag egyértelmű fejtegetést tartalmaz. Tehát lehet, hogy önök, a kormánypárti többség alkotmányosan járnak majd el akkor - ezt persze még nem tudhatjuk, de lehet -, ha egyszerű többséggel elfogadandó törvényjavaslatokat kívánnak majd elfogadni. De ettől még lehetne igazságosan és tisztességesen eljárni a parlamentben, mert ez önmagában még nem alap arra, hogy ilyen durva módon fölborítsunk olyan korábban kialakult konszenzusos viszonyokat, amelyeket most a kormány és a kormánypárti többség kíván tenni.

Mindezek alapján én a magam részéről még azt sem tudom mondani, hogy nem fogadjuk el a törvényjavaslatot, és azt sem, hogy ezt ellenezzük; a későbbi vitától és az esetlegesen elfogadandó vagy el nem fogadandó módosító javaslatoktól tesszük függővé a szavazatunkat. Mindenesetre sokkal jobban örülnénk annak, ha visszatérnénk a normális párbeszédhez, és nem azt a durva politikát folytatná a kormánypárti többség, mint amit tesz.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Tóth István: Hajrá, Vancsik!)

Forrás: parlament.hu