DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly decemberben "Milliárdos áfacsalás az ORTT-nél" címmel azonnali kérdést intéztem a pénzügyminiszter úrhoz, amelyben rávilágítottam arra, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület azáltal, hogy nem az áfatörvénynek megfelelő számlát bocsátott ki a műsorszolgáltatási jogosultság átengedéséért, a bírságokkal és késedelmi pótlékokkal együtt mintegy 13 milliárdos áfaadósságot halmozott fel. Ezeket a szabálytalan számlákat még Révész T. Mihály, az ORTT akkori elnöke állíttatta ki az akkori pénzügyminiszter írásban is kifejtett véleményével ellentétesen, és egyes híresztelések szerint meghamisított testületi határozatra alapozva.

Az akkori válaszban a pénzügyminiszter úr mindannyiunkat megnyugtatva tájékoztatott arról, hogy az áfatörvény rendelkezései természetesen érvényesek az ORTT-re is, sőt a kereskedelmi műsorszolgáltatókra nézve is; és amennyiben az APEH-vizsgálat megállapítja az áfatartozás tényét, ezen adóalanyoknak, mint minden más magyarországi áfaalanynak, kötelességük befizetni a tartozást. A sajtóból értesülve tudjuk, hogy az APEH már megállapította a tartozás tényét, és szerencsére azóta az ORTT sem áll Révész T. Mihály nyomása alatt.

Kérdezem tehát az államtitkár urat, lát-e reményt arra, hogy az ORTT a helyes számlák kiállításával hozzájuttatja a költségvetést az eddig be nem fizetett milliárdokhoz. Nem volna szüksége a magyar államnak erre a 13 milliárd forintra? Várom válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu