DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az interpellációja bevezetésében elmondott minősítésekre, illetve értékelésre majd még visszatérek; mivel írásban is megkaptam a kérdéseit, így a kérdéseire válaszolok.
2002-ig az oktatási tárca kidolgozott egy programot, hogy hogyan, milyen ütemben kívánjuk a pedagógusok fizetését emelni. A kérdésében feltett életminőség-javításban - felteszem, ezt akarta kérdezni a képviselő asszony - kidolgoztunk egy programot, amely révén, úgy gondolom, néhány éven belül elérjük azt, hogy a pedagógusok átlagkeresete az átlagbérek 120-125 százaléka legyen. A képviselő asszony azt is megkérdezi, hogy ezzel a javaslattal érdemben foglalkozik-e a pénzügyi tárca. Igen, érdemben foglalkozik vele, a költségvetés tárgyalásakor a részletekre is kitérünk.
Azt is kérdezi a képviselő asszony, hogy a bérek felzárkóztatásának a létszámleépítés, illetve az óraszám-növekedés-e az ára. Semmiképpen nem az. A létszámcsökkenés, ami bekövetkezik a pedagógus szakmában, az iskolákban, az sajnos annak a negatív tendenciának a következménye, hogy a gyerekek száma jelentősen csökken. Tehát itt szó sincs árról, arról van szó, hogy a pedagógusok létszáma az elkövetkezendő években valóban csökkenni fog.
Természetesen az iskolákban dolgozó nem pedagógusok státusa nem pedagógus - nagyon nehéz lenne ezt egy szóval másképp meghatározni, feltehetően ezért használja a köznyelv is ezt a negatív megnevezést: nem pedagógus -, jelenleg közalkalmazottak, és amíg a közalkalmazotti törvény meg nem változik, addig közalkalmazottak maradnak. Az ő jövedelmük, bérük az idén 8,25 százalékkal növekszik, ahogyan növekszik a közalkalmazotti bértábla, plusz 1,05-tel, azaz 5 százalékkal növekszik a bérük, mert bevezettünk egy 1,05-ös, azaz 5 százalékos bérszorzót.
Azt is tudja a képviselő asszony, hogy bevezettünk egy 1,19-es bérszorzót a pedagógusoknál. Ennek következtében 1999-ben mintegy 21 százalékkal növekedett a pedagógusok átlagkeresete. 21 százalékkal, képviselő asszony! Erre nem mondhatja azt, hogy semmit nem tett az oktatási tárca, semmit nem tett ez a kormány a pedagógusok helyzetének javítása érdekében, miközben - emlékeztetem képviselő asszonyt - 1992 és 1998 között reálértékben 16 százalékkal csökkent a pedagógusok keresete.
Végül szeretném felhívni a képviselő asszony figyelmét arra, hogy szintén az interpellációja bevezető részében azt mondja, hogy elmaradt a közoktatási reform. Nem maradt el; elindult a Comenius-program, elkészültek a kerettantervek, megduplázódott a Sulinet-hálózatba bekapcsolódók száma, elindult az Arany János tehetséggondozó program. Úgy képzelem, hogy a közoktatásban egy jelentős átalakítás folyik, amelynek eredménye a közoktatás minőségének javítása lesz. (Az elnök csenget.)
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés