ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Botrány és cirkusz a Fesztiválzenekar körül. A főváros szerződést akar szegni; a karnagy úr, Fischer Iván, mint egy hisztérikus vénkisasszony, játssza a ráosztott szerepet, gorombán rágalmazza az egész országot, hátha ismét figyel majd rá valaki - egy kicsit. "Gyűlölettel, rasszizmussal és hazugságokkal teli ország" - mondja rólunk, mert ezért pénzt remél, s talán kap is. Figyelmet azonban nem érdemel, ő a főváros belügye. Maguknak akarták, boldoguljanak vele!

Ami miatt mégis a minisztériumhoz fordulok, az egy sanda, a sajtóban megjelent utalás, amely szerint a kulturális tárca venné gondozásába a Fesztiválzenekart, természetesen összeolvasztva a Nemzeti Filharmonikusokkal.

(15.40)

Tisztelt Miniszter Úr! Két zenekar összevonása még sohasem eredményezett egy 200 tagú együttest, hanem sokkal inkább 90-100 utcára tett első osztályú zenészt. Úgy vélem, ez nem egyeztethető össze a kulturális tárca ágazati felelősségével. Mielőtt azt mondaná, hogy ez a gondolat eddig még fel sem merült, emlékeztetni szeretném, hogy most már igencsak sokadik alkalommal merül fel. Ezt a költségvetés lerablására és a konkurencia megsemmisítésére irányuló akciót már a nyolcvanas években kezdeményezték a Fesztiválzenekar futtatói, élvezve ehhez az akkori pártvezetés legmagasabb köreinek a támogatását. Csupán a zenésztársadalom egységes és szilárd fellépése vetett gátat a mohó törekvéseknek.

A napokban került a kezembe a Nemzeti Filharmonikusokra vonatkozó úgynevezett minősítési rendelettervezet. Ebben a szakszerűtlen és szakmaellenes munkában paragrafusokba foglalva megtalálható az összevonás előkészítésének fischeri gondolata. Teljesen hiányzik azonban a zenekar állásfoglalása, amelyet emiatt külön dokumentumként úgy olvastam át, hogy tudom, reményt sem kaptak annak a hivatalos tárgyalására.

Tisztelt Miniszter Úr! Beiktatása előtti meghallgatása alkalmával jeleztem, hogy a zenekarnak első osztályú vezető karmesterre van szüksége, ám azt még mindig nem választhatott magának. Minősége ettől és nem a rázúduló fenyegetésektől változna. Állításomat fenntartom.

Kérdéseim: mikor kerül sor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetési anomáliáinak szakmai testületeivel egyeztetett rendezésére? Mi a minisztérium álláspontja a Fesztiválzenekar ügyében az összevonást illetően?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu