JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az inkriminált országgyűlési határozati javaslat indoklásának utolsó bekezdése a következőképpen hangzik: "Az országgyűlési hozzájárulást igénylő két- és többoldalú megállapodások alapján tervezett gyakorlatok és felkészítési rendezvények, ezen belül a szóban forgó két gyakorlat költségei a Magyar Honvédség 2000. évi költségvetésének terhére kerülnek elszámolásra."

Nos, azt hiszem, ez az indoklás mindannyiunk számára azt jelenti, hogy a magyar fél állná a közös hadgyakorlat költségeit. Ezért én egy módosító javaslatot nyújtottam be, amely azt tartalmazza, hogy a felek közösen viselik a költségeiket a részvétel arányában. Ha ezt a Házszabály szerint vitatnánk, akkor nem lenne mód a hadgyakorlatra.

Mivel a miniszter úr itt és most ismertette a Házzal, hogy a költségeket a felek külön-külön fedezik, ezért tudomásul veszem, hogy itt egy fogalmazási pongyolaságról van szó, és a módosító javaslatomat visszavonom. (Taps.)

Forrás: parlament.hu