KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön legalább úgy tudja a választ a feltett kérdéseire, mint én, de ha tőlem akarja hallani, akkor elmondom. Nem kívánunk lemondani a támogatásokról, pontosan fordítva. Itt volt Loyola de Palacio asszony, az Európai Unió közlekedési főbiztosa, és elmondta nekünk - külön nekem, a külügyminiszter úrnak, a miniszterelnök úrnak -, hogy nem támogatják az M3-asra és az M7-esre vonatkozó kérésünket. Ezzel szemben azt mondta, hogy mind a három vasúti projektet támogatják, és hosszasan kifejtette - több órás beszélgetésünk volt -, hogy a vasutat jobban kedvelik. Mi úgy gondoltuk, hogy akkor a vasútra kell koncentrálnunk.
De nem azért vontuk vissza az M3-asra és az M7-esre vonatkozó kérésünket, mert jó kedvünkben tesszük, hanem azért, mert az önök négy éven át történő erőlködése, hogy erre a szakaszra Phare-pénzt - illetve később ez lett az ISPA - szerezzenek, ugyanolyan sikertelen volt, mint a miénk.
Megkezdett projektre nem adnak pénzt, a munkák pedig megkezdődtek. Ön is egy korábbi interpellációjában hivatkozott rá, hogy a saját szemével látta - ha jól értettem -, hogy az M3-ason a munkák folynak, és megkezdett projektre nem lehet ISPA-támogatást kapni. Tehát ésszerű döntés volt a kormány részéről, hogy visszavontuk, és behelyettesítjük, új kéréseket terjesztünk elő - vasútfejlesztéseket, a burkolatmegerősítés kérdését -, amely körülbelül 200 milliárdos munka ahhoz, hogy az uniós elvárásoknak megfelelhessünk. Vizsgálunk néhány olyan útprojektet is, amit még ráadásként megkísérelünk betenni; ilyen a (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Miskolc-Kassa irányú gyorsforgalmi út.
Tehát nem elveszítjük, nem lemondtunk a pénzről (Az elnök ismét csenget.), hanem pontosan fordítva: pénzt szeretnénk kapni ISPA-támogatáson belül.
Köszönöm a figyelmét. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés