DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Legelőször is vitába szállnék az indító mondata ténymegállapításával, amelyben arra utalt, hogy országosan romlott a közbiztonság. A tényszámok azt mutatják, hogy 1999-ben lényegesen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, országosan is, Somogy megyében is. Tudomásom szerint az ön által kérdezett három Somogy megyei kistelepülésen sincs olyan mértékű romlás a közbiztonság állapotában, ami a kérdésfeltevést sugallja.
Ami a kérdései további részét illeti: azt gondolom, közös felelősségünk és kötelezettségünk, hogy minden törvényes eszközt megragadjunk és minden szervezeti intézkedést igénybe vegyünk annak érdekében, hogy a bűncselekmények száma csökkenjen, a közbiztonság javuljon. Ebben mind a Belügyminisztérium, mind az Országos Rendőr-főkapitányság, mind a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság partner az önkormányzatok irányában.
Ezúton is köszönetet szeretnék mondani az érintett településeknek, amelyek szolgálati lakással, szolgálati gépkocsival vagy egyéb törvényes módon járulnak hozzá ahhoz, hogy a közbiztonság javuljon a településen, hiszen ez nemcsak állami feladat, nemcsak a rendőrség feladata, hanem az Ötv.-ből eredően az önkormányzatoknak is van ebben felelőssége.
Tehát köszönöm a kérdését. Köszönöm, hogy ennek kapcsán elmondhattam ezeket a körülményeket, és ezennel is felajánlom az együttműködési szándékunkat.
Ami pedig a tényeket illeti a továbbiakban: tudomásom szerint a három érintett település, tehát Inke, Vése és Nemesdéd önkormányzati képviselő-testületei nemrégiben, március 8-án tárgyalták a rendőrkapitány beszámolóját a közbiztonság helyzetéről, és tudomásom szerint ezeket a beszámolókat el is fogadták. Ezzel együtt természetesen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a közbiztonság javuljon.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés