NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Hamis az az állítás, hogy a kormány nem vette vagy nem veszi komolyan az Európai Bizottság éves jelentésében megfogalmazott kritikai észrevételeket. Az éves jelentés kézhezvételekor azonnal elkezdődött annak feldolgozása, a jelentés szakmai elemzése és a kritikai észrevételek alapján a Külügyminisztérium feladattervet készített az előttünk álló teendőkről.
A külügyminiszter úr levélben kérte fel a kormány tagjait, hogy a Bizottság által megfogalmazott feladatok megoldása érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Az országjelentésből adódó következtetések és feladatok beépültek a csatlakozási felkészülés kormányzati programjába.
A kormány az ország érdekében és az európai uniós felelősségtudata alapján továbbra is erős és következetes elkötelezettséget vállal a tagság iránt, a jelen időszakban a csatlakozási tárgyalások felgyorsítására és a felkészülés következetes folytatására helyezzük a hangsúlyt.
A kormány áttekintette február 22-ei ülésén az integrációs felkészülés helyzetét, és erről március 6-án hatpárti egyeztetés során részletesen tájékoztatta a külügyminiszter a frakcióvezetőket.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön alapvetően nem is az országjelentésben megfogalmazott problémákkal foglalkozott (Bauer Tamás: Szó szerint idézett!), hanem kurrens belpolitikai kérdésekkel. De ezzel kapcsolatban hadd jelezzem, hogy a médiakérdéssel kapcsolatban egyértelműen leszögezi az Európai Unió országjelentése, hogy igenis Magyarországon sajtószabadság van.
A médiakuratóriumokkal kapcsolatos vitát én nem reprodukálnám, hogyha megengedné képviselő úr; rendkívül sokfajta keretben, körben folytatjuk ezeket a vitákat. Szerintem nincs szükség arra, hogy európai uniós mázzal leöntsük ezeket a vitákat, hiszen ez alapvetően a már említett vonatkozásokban egyáltalán nem szolgálja az ország érdekét. Próbáljunk arról beszélni, amiről szó van! Ha nem értünk valamiben egyet, akkor próbáljuk meg itt a parlamentben, adott esetben az Alkotmánybíróság előtt ezeket a vitákat rendezni. De ne próbáljuk meg ezt a dimenziót kölcsönözni ennek a vitának, amely teljesen alaptalan, indokolatlan dimenzió, nevezetesen, hogy itt bármi veszély fenyegetné a sajtószabadságot, és hogy itt demokratikus deficites problémákkal kellene Magyarországnak szembesülni.
(9.30)
Ha így lenne, Magyarországról nem jó bizonyítványt állítana ki az Európai Unió, ahogy ezt ön fogalmazta. Ezzel szemben olyan bizonyítványt állít ki, mint ahogy legutóbb március elején az Európai Unió gazdasági és szociális bizottsága megfogalmazta, hogy Magyarország a legfelkészültebb a csatlakozni kívánó országok közül, minden tekintetben, beleértve a politikai kritériumokat is. Demokratikus deficitről fekete-afrikai vagy latin-amerikai országok esetében szoktak beszélni. (Bauer Tamás: Szlovákia esetében!)
Hasonlóképpen a német szövetségi pénzügyminisztérium megrendelésére... (Bauer Tamás: Szlovákia!) Igen, volt olyan is, hogy Szlovákia esetében is beszéltek róla, de Magyarország vonatkozásában sohasem beszéltek demokratikus deficitről. (Kiss Péter közbeszólása.) Nagyon kérem, hogy ne zavarjon, képviselő úr! Ordibál a fülembe, nem lehet így beszélni! (Kiss Péter: Nem ordibálok!) Elnézést...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés