BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én azok közé tartozom, akik tiszteletben tartják annak az álláspontnak a létezését a magyar közéletben, amelyet Lezsák Sándor képviselő úr nagyon markánsan fogalmazott itt meg. Tiszteletben tartom ezt az álláspontot is, noha nem értek vele egyet. Erre majd a fölszólalásomban szeretnék visszatérni.
Most azonban egyetlenegy elemét szeretném vitatni annak, amit Lezsák Sándor képviselő úr itt elmondott: én egy logikai hibát látok az érvanyagában. Lezsák képviselő úr abban a hosszú idézetben, amivel a fölszólalását indította, a XX. századi emberirtásokról beszélt, fölsorolva számos példát, és hozzátéve az abortuszt.
Azt gondolom, hogy ez az érvelés logikailag figyelmen kívül hagy egy nagyon fontos mozzanatot: a XX. századi emberirtás számos ismert példájában - az örmények legyilkolásától a második világháború alatti üldözésekig és a második világháború utáni üldözésekig - a mindenkori állam dönt arról, hogy embereket legyilkolnak az állam erőszakszervezetei. Az abortuszok esetében maga a polgár dönt arról szabadon, állami szabályok által korlátozva, de saját elhatározásából, hogy nem vállal gyereket, és a művi terhességmegszakításhoz folyamodik.
Úgy összemosni ezt a két dolgot, ahogy ezt Lezsák képviselő úr tette, és elég sokan teszik manapság ebben a vitában, az szerintem téves, hibás, és félrevezeti a közvéleményt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés