DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lévai képviselő úr legendáját most nem akarom minősíteni, de az a véleményem, hogy annak tudományos értéke nincsen. Az késztetett megszólalásra, hogy kétszer is azt mondta képviselőtársam, hogy ez a törvényjavaslat előkészítetlen, mégis foglalkoznia kell vele az Országgyűlésnek, mert az Alkotmánybíróság ezt előírta. Emlékeztetem magunkat arra, hogy az Alkotmánybíróság döntése már 1998 őszén megszületett, tehát éppenséggel korábban is elő lehetett volna terjeszteni ezt a törvényjavaslatot; ezzel együtt úgy gondolom, hogy a kormány a javaslattal egy jó irányba tett lépést, még akkor is, ha a részletkérdésekben nyilván van vita.

Engem az elmúlt órák éles vitája arról győzött meg: abban nincs vita közöttünk, hogy a terhességmegszakítás a lehető legrosszabb megoldás. Továbbá abban sem különbözik a nézetünk, képviselőtársaim, hogy a gyermekre mint a legfontosabb értékre és mint kincsre tekintünk. Meg kell azonban hajolnunk a társadalmi realitások előtt, anélkül, hogy ennek minden diszfunkcióját feltétel nélkül el akarnánk fogadni. Csak türelemmel és toleranciával érhetünk el eredményt. És én arra kérem önöket: maradjunk a realitások talaján akkor is, amikor majd leadjuk a szavazatunkat, mert én abban hiszek, hogy a terhességmegszakítás ügye ilyen drámai vonásokkal többé nem jelenik meg, nem jelenhet meg előttünk, ha valóban mindent megteszünk a megelőzés érdekében, mert azok a drámai megszólalások, amelyek a vitát eddig jellemezték, egy picit talán azt a fajta lelkiismeret-furdalást tükrözik, hogy a megelőzésért nem teszünk eleget.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu