DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Magam is azzal szerettem volna kezdeni, hogy legjobb tudomásom szerint a T/1982. számú előterjesztés tárgyalásáról van szó. És kíváncsi lennék, hogy ha most Petőfi Sándor "Ivás közben" című versét kezdeném el mondani vagy Kosztolányi "Hajnali részegség"-ét, akkor mit szólnának hozzá, mert körülbelül erről volt szó; tücsköt-bogarat összehordott igen tisztelt képviselőtársam annak ürügyén, hogy ő az ügy vezérszónoka. Ám ez az ügy, mint mondtam, a T/1982. számú előterjesztés, amely kétségtelenül az 1996. évi I. számú törvény módosításáról szól, és én csak és kizárólag erről kívánok beszélni.
Tehát amikor megalkották ezt a jogszabályt, az 1996. évi I. törvényt, már akkor nyilvánvaló volt, hogy bizonyos pontjai ellenkeznek az Európai Unió ilyen jellegű szabályozásával, és erre már akkor is jelzést kaptunk. Majd ezek a jelzések felerősödtek 1998-ban, amikor az európai uniós tárgyalások is felerősödtek. Akkor a magyar kormány mintegy ígéretet tett arra, hogy meghozza azokat a jogharmonizációs szabályokat, amelyek létrehozzák a harmonizációt; lényegében ezt célozza ez az 1982. számú előterjesztés.
Több jelentős módosítást végez az 1996-os I. törvényen: már rögtön az 1. §-sal kezdi, amelyik meghatározza a törvény hatályát. A törvény hatályába bevonja a műsorszétosztás szabályait, ami eddig nem szerepelt a médiatörvényben, hanem a távközlési jogszabályok vonatkoztak rá, ellentétben a közösségi joggal, ahol is kifejezetten a médiatörvény szabályait alkalmazzák rá, olyannyira, hogy szankciórendszere is van a műsorszétosztásnak. Tehát igen jelentős ez a módosítás.
Ugyancsak fontos módosítás a hatályos törvény 2. §-ának részbeni módosítása, amely a fogalommeghatározásokkal foglalkozik; 48 pontban és 23 alpontban taglalja a fogalmakat. Rendkívül bonyolult egyébként a médiatörvény fogalommeghatározása. Ez a módosítás ezt ugyan nem teszi egyszerűbbé, de legalább az Európa Tanács irányelveiben megfogalmazott definíciókkal összhangba hozza a fogalmakat - ez rendkívül jelentős.
Részben módosulnak a reklámozásra vonatkozó, a hatályos törvény negyedik címében foglalt előírások, mégpedig egyértelműbbé és szigorúbbá teszik a reklámra, a dohányárukra és az italok reklámozására vonatkozó előírásokat, és nagyon helyes, hogy ez így van.
Külön fejezet foglalkozik, mint említettem, a műsorszolgáltatással, mivel a módosítás az 1. §-ban azt beemelte a szabályozás körébe és önálló fejezetet szentel neki; a VI/A fejezet foglalkozik kifejezetten a műsorszétosztással. Meg kell azonban jegyeznem, hogy nem konzekvens, mert hol műsorszétosztásról, hol műsorelosztásról beszél - nyilván ugyanarról a fogalomról van szó. Helyes lenne, ha mindig ugyanaz a szó szerepelne e kérdéskör jelölésére.
Amiatt, hogy módosítani kellett az 1. §-t - amely aztán kihatott az egészre, és az elfogadása után teljesen új fejezettel szabályozódik majd a műsorszétosztás -, a 135. §-t is módosítani kellett.
(22.50)
Mégpedig automatikusan, mivel ez beszél a bírságolás lehetőségéről, és mivel az Európai Unióban a műsorszétosztás már szankciórendszerrel is rendelkezik - vagyis aki ezt megszegi, bírságolható -, így természetesen ez is követendő, ezért került módosításra a 135. §.
Külön kell foglalkozni a kiskorúak védelmével. Ez a módosításban teljesen új fejezetként szerepel, bár a hatályos törvény 5. §-ának (3) és (5) bekezdése is szól a kiskorúak védelméről, ám félreérthetően vagy félremagyarázhatóan és nem elég hatékonyan. És hogy a kiskorúak védelme milyen rendkívüli fontossággal bír, engedjék meg, hogy egy idézetet olvassak fel, amely így szól: "A bűnügyi regények és hasonló mozidrámák gyakori nézése, olvasása, illetve rendszeres élvezete a fiatalságnál a fantáziának a társadalom szempontjából egyenesen veszélyes izgatását eredményezik, mert hovatovább elvonják a gyermektől az élet eseményeinek elfogulatlan megítéléséhez szükséges képességet. Egész nevelési rendszerünk éppen azon nyugszik, hogy a gyermeket jó példával, figyelmeztetéssel, jó olvasmányokkal és ha kell, fenyegetéssel távol tartsuk mindattól, ami őt az emberi társadalom szempontjából helytelen cselekvésekre ösztönözhetné. Ha már most a gyermekre éppen az ellenkező irányban gyakorolunk szuggesztív hatást, természetes, hogy az ebben az irányban is reagál, és a befolyás annál károsabb lesz, minél élénkebb a gyermek képzelőtehetsége. Tudjuk, hogy már a mesék is olyan intenzív befolyást gyakorolnak némely fogékony lelkű gyermekre, hogy az valósággal a regék világában él. De ez a mesevilág, amint a gyermek egy bizonyos kort elér, elveszti mágikus hatását, szertefoszlik. A gyermek maga rájön, hogy a mese messze esik a valóságtól. A szennyfilm hatása azért veszedelmes, mert fotografikus hűséggel mutatja a cselekményeket. Az, amit a gyermek a filmen lát, nem mese, nem álom, nem ködkép, de élő valóság. Az ilyen élethű ábrázolásban bemutatott tolvajlás vagy házasságtörés feldöntheti a gyermeknek a templomban és az iskolában hallott és általában a nevelés útján nyert helyes fogalmát."
Ezeket a sorokat dr. Körmendy-Ékes Lajos, az első magyar filmesztéta írta 1915-ben. 1915-ben még a némafilmek világát éltük. Mondjuk meg magunk közt őszintén: meglehetősen naivak ezek a némafilmek, mégis ilyen hatást váltottak ki már azok is. Akkor hogyne féltenénk a kiskorúakat, a fiatalságot ma, amikor nem némafilmet néznek, hanem a televíziót, amelyből csak úgy folyik ki naponta több akciófilm, és egyáltalán a koszovói, csecsenföldi vérengzések biztos hogy nem hatnak megfelelő módon a kiskorúak szellemi fejlődésére! És egyáltalán: az egész magyar televízióról sajnos legnagyobbrészt elmondhatjuk, hogy műsoraik félrevezetőek, szennyesek és rossz stílusúak, tehát különös fontosságú a kiskorúak védelme ezektől a műsoroktól, amikor azok még a felnőttekre is rossz hatást gyakorolnak.
Mint említettem, a kiskorúakkal foglalkozott már a hatályos törvény is, de nem megfelelő hatékonysággal. Azt mondta ki a (3)-(5) bekezdés, hogy 23-tól 5 óráig lehet olyan filmeket, olyan műsorokat bemutatni a televízióban, amely a kiskorúakra káros hatást gyakorol. Nem úgy fogalmaz a törvény, hogy káros hatást gyakorolhat vagy feltehetően káros hatást gyakorol, hanem kész tényként állapítja meg, hogy az káros hatást gyakorol, ami természetesen csak akkor állapítható meg, ha a kiskorú már megnézte az adott, egyébként nem neki való filmet.
Ez a joggyakorlóknak, a jogalkalmazóknak - amióta ezt a törvényt alkalmazzák - igen nagy problémákat okozott. A joggyakorló tulajdonképpen maga az ORTT, amely első fokon foglalkozik az ilyen jellegű ügyekkel, amely a bírságot, kötbért, egyebeket kiszabhatja, de amelynek határozata ellen a bírósághoz lehet fordulni, és a bíróság úgyszintén szembesült ezekkel a meglehetősen félreérthető, félremagyarázható fogalmakkal.
Nos, ezekkel teljes mértékben szakít a jelenlegi javaslat, és öt kategóriát sorol fel; ezt az expozéban részletesen hallottuk. Az ötödik eleve meghatározza, hogy az oly súlyos mértékben káros a kiskorú szellemi és erkölcsi fejlődésére, hogy az egyáltalán be sem mutatható. A negyedik - visszafelé megyek a súlyosság szempontjai szerint - azt mondja, hogy kedvezőtlen hatást gyakorol a kiskorúra, ezért meghatározott időben lehet csak vetíteni. A harmadik osztályozás pedig azt mondja, hogy kismértékben kedvezőtlen hatást gyakorol a kiskorú szellemi fejlődésére, ezért szülői felügyelettel nézhető ez a film.
A sorrend tehát tulajdonképpen a kismértékben kedvezőtlen, a kedvezőtlen és a súlyosan kedvezőtlen. Ezek a fogalmak bár jelezve vannak a törvényben, igazán megmagyarázva nincsenek, majd aztán utal rá az 5/F. §, hogy ezt majd egy kormányrendelet fogja részletesen kibontani. Ennek nagyon is örülnénk, mert így, önmagában véve ez a három kategória elég nehezen érthető, és gondolom, ugyancsak nehezen lesz alkalmazható, mert hisz igazán mi a határ a kis mérték, a különös és a súlyos között? Ha csak fojtogatnak valakit, az még kismértékben káros a szellemi fejlődésre? Ha már ott folyik a vér, az már súlyosan, vagy még csak kedvezőtlenül? Szóval elég nehéz ezt így elképzelni, elgondolni, nem beszélve arról, hogy egész más hatást gyakorol egy film egy tizenhárom évesre, tizenöt évesre, és egészen más hatást egy ötévesre.
A másik, ami kissé vitatható ezekben a megfogalmazásokban, a második és a harmadik osztályozásnál szereplő szülői felügyelet. Hogy fog ez a gyakorlatban megjelenni? A mamáját kézen fogva fogja nézni a kiskorú gyermek, mondjuk, a Szupercsapat című délutáni filmet vasárnap, ahol folyik a vér? Hogy lehet ezt ellenőrizni? Maga az ORTT bírságolhat egyébként, de nyilván bírságolni csak a műsorkészítőt, a műsorelosztót tudja, a szülőt nem tudja, aki esetleg nem lesz ott a gyermek mellett, amikor ezt a második és harmadik kategóriájú filmet nézi. Érzem én a jó szándékot, de nem hiszem, hogy ez igazán alkalmazható lenne. De gondolom, hogy az a kormányrendelet, amire az 5/F. § utal, ezt meglehetősen részletesen ki fogja bontani.
Mi úgy értékeljük tehát, hogy ez a törvénymódosítás - mint ahogy az általános indoklása is részletesen elmondja és az expozéban is hallottuk - igenis feltétlenül szükséges az európai csatlakozásunkhoz; ígéretet is tettünk rá. Úgy érezzük, hogy az európai uniós csatlakozásunkat gátoljuk azzal, ha ezzel a törvénytervezettel nem foglalkozunk, hogyha ezt a törvénytervezetet nem emeljük törvényerőre, kifejezetten a csatlakozás érdekében. Aki emellett foglal állást, az a csatlakozás mellett foglal állást; aki nem, az nem.
A Független Kisgazdapárt mindig a csatlakozást forszírozta, minden kormányprogramjában szerepel, ezért ezt az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartjuk és elfogadásra javasoljuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés