HORTOBÁGYI KRISZTINA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szinte lehetetlen a magzatvédelmi törvény módosítása kapcsán olyan gondolatokat elmondani, amelyek még nem hangzottak el e Ház falai között az 1992-es vagy a jelenlegi vitában.

Az Alkotmánybíróság olyan feladatot szabott ki ránk, amelynek megfelelni úgy, hogy az mindenki megelégedésére szolgáljon, nagyon nehéz. Mégis úgy vélem, ez a törvényjavaslat ebben a helyzetben az egyetlen lehetséges megoldás.

Engedjenek meg nekem egy rövid történeti kitekintést! A Ratkó-korszakban szinte teljes abortusztilalom volt életben, és az illegális magzatelhajtást is szigorúan büntették, mivel népesedéspolitikai problémaként kezelték ezt a kérdést. Ennek eredményeként a legális abortuszok száma valóban csökkent, de az illegális terhességmegszakítások száma becslések szerint évi 110-120 ezer körül alakult. Úgy gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy ezek milyen következményekkel jártak, járhattak.

1956-ban gyakorlatilag a teljes liberalizálás következett, ami párosult mind a modern fogamzásgátlási lehetőségek, mind a megfelelő felvilágosítás hiányával. Ennek is beláthatatlanok lettek a következményei, mivel lassan kialakult az a közvélekedés, hogy az abortusz is csak egy lehetőség a családtervezésre.

(16.40)

Sajnos a mai napig felfedezhetőek ennek nyomai. 1974-ben léptek életbe azok a népesedéspolitikai intézkedések, amelyek párosulva az orális fogamzásgátlás lehetőségével, egyik évről a másikra csökkentették mintegy 40 százalékkal az abortuszok számát. Ez a csökkenés a nyolcvanas évek végéig tartott, majd kismértékű emelkedés következett be. Az 1992-es évben elfogadott törvény életbe lépése után ismét elindult a csökkenés, majd a Bokros-csomag elfogadásától kezdve újabb enyhe emelkedés történt. A terhességmegszakításra jelentkezők korosztályos összetétele negatív irányban változott, jelentősen nőtt a hajadonok aránya, és a serdülők között jelenleg kétszer-háromszor gyakoribb az abortusz, mint a nyolcvanas években.

Egy pozitív dolgot mindenképpen elmondhatunk: az abortuszok száma 1956-57 óta most a legalacsonyabb. Úgy vélem, ez többek között a jelenlegi törvényi szabályozásnak köszönhető.

A magyar lakosság többsége egyébként elutasítja a terhességmegszakítás lehetőségének komoly szigorítását, a legtöbben a segítségnyújtást tartják jó megoldásnak, hogy a krízisbe került nők problémájukat meg tudják oldani, és a válsághelyzet később ne ismétlődjön meg. Hiszen a cél mindannyiunk részéről közös: minimálisra csökkenteni az abortuszok számát. A módszerek tekintetében mutatkoznak komoly eltérések. A most előttünk fekvő törvényjavaslat készítői nem feltételezték, hogy a terhességmegszakítások gyakoriságát a szigorú tiltás ellensúlyozhatná. Mint a történelmi tapasztalatok is mutatják, ez nincs is így, hiszen mindnyájunk előtt ismert az a közhely, hogy a nők két dologért képesek mindenre: azért, hogy legyen gyerekük, és azért, hogy ne legyen. A valóság persze ennél árnyaltabb, de az igazság csírája benne van ebben a mondásban.

Az államnak tehát az a feladata, kötelessége, hogy lehetővé tegye minél több nő számára a gyermekvállalást, gyermeknevelést. Ebbe tartoznak bele például az egészségügyi ellátások, a családtámogatások, a felvilágosítás. A gyermekvállalást az államnak támogatnia kell minden lehetséges eszközzel. Emellett segítenie kell, hogy a gyerekek ne csak megszülessenek, hanem lehetőségük legyen emberhez méltó módon felnövekedni is. Ez is hozzá tartozik az élet védelméhez. Hiszen egy gyermek vállalása nem egy-két évre szól, hanem gyakorlatilag egy egész életre. Működnie kell egy teljes intézményrendszernek, amely a gyermek felnevelését segíti, életlehetőségeit javítja, hogy később felnőttként is be tudjon illeszkedni a társadalomba, és saját gyermekeinek is pozitív példát tudjon mutatni.

A felvilágosítás nem jelenthet pusztán annyit, hogy a terhességmegszakításra jelentkező nő figyelmét felhívjuk a lehetséges következményekre. Ide kell hogy tartozzon a gyerekek, fiatalok megismertetése a nem kívánt terhesség elleni védekezés lehetőségeivel, valamint a felelősség kérdésével. Hiszen egy új élet létrejötte ideális esetben két ember közös felelősségvállalását jelenti. Nem elég pusztán a dolog fizikai részével foglalkozni, hiszen legalább ennyire fontosak a lelki tényezők és a gondolkodás. Mindenkinek, aki érzelmi és szexuális kapcsolatban van egy más nemű emberrel, tisztában kell lennie azzal, hogy ez felelősség is. Felelősség a partner iránt, és felelősség az esetleg születendő gyermek iránt. Ebben a kérdésben közösen kellene viselni a döntés terhét férfiaknak és nőknek. Hiszen azt is tudni kell, hogy egy nő nem tekint olyan könnyedén az abortusz kérdésére a saját életében, ahogy azt jó néhány férfi feltételezi, sőt a nagy többségnek komoly lelki válságot okoz e döntés meghozatala.

Sértő a beállítás, amely a nőket felelőtlennek, életellenesnek bélyegzi, ha az abortuszt választják végső megoldásként. Valóban, ritkán esik szó a közös felelősségről egy gyermek életre hívásában, nevelésében. Bármilyen furcsa is lesz ezt néhány embernek hallani, bizony gyakorta fordul elő, hogy a nő nem szeretne gyermeket, de a férfi megtiltja neki a védekezést, és ha teherbe esik, abortuszra kényszeríti. Ugye nehéz ezt elképzelni a XXI. század elején? Pedig ez is egy olyan kérdés - a házasságon belüli erőszak kérdése -, amely felett hajlamosak vagyunk elsiklani, pedig nem lenne szabad. A bajt meg kellene előzni, és ehhez hozzá tartozna az is, hogy komolyan foglalkozzunk e témával.

Beszédemet nem a saját gondolatommal szeretném zárni. Néhány napja a Szociális és Családügyi Minisztérium egyik munkatársának szájából hangzott el a következő mondat: "El kell dönteni, hogy a bajba jutottakat büntetni akarjuk vagy segíteni akarunk rajtuk." Ez a törvényjavaslat szerencsére nem a büntetésről, hanem a segítségnyújtásról szól.

Köszönöm. (Taps a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu