IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem Trianon revíziójáról beszéltem ezúttal, hanem a külső-Trianonnal kapcsolatban én idéztem ezt a versrészletet, amit azért a magyar irodalomból nem lehet máglyára vetni, mert akkor ugyanott tartanánk, mint a nácik - már bocsánat. Arról van szó, hogy én a belső-Trianonnal, a lelki Trianonnal és a magyar népesség fogyásával kapcsolatosan idéztem mindezt.

Amit az előttem szóló képviselő mondott, arra csak annyit szeretnék reagálni, az, hogy hol van létező és hol nincs létező erkölcsi piedesztál, ebbe a vitába nem kívánok beleszólni, azonban református lelkészként el kell mondanom, mert ez a református hitvalláshoz hozzátartozik, ezt nyilván azok a református papok is képviselték, akiket ön emberszeretőnek ismert, hogy létezik objektív erkölcsi piedesztál, és én ezen objektivitás szempontjából mondtam, amit mondtam, természetesen a saját népem érdekében. Ennyiben szubjektíven, mert a magyar néphez tartozónak vallom magamat, de azt mondom, hogy ezt minden népnél hasonlóképpen kell cselekedni. Itt Izraelt érintettem már. Izrael esetében is a pozitív példát nyugodtan figyelembe lehet venni. A református papok elmondhatják azt is, hogy Sifra és Púa, a két héber bába nem volt hajlandó arra, hogy saját népét kiirtsa, s istenfélőként saját népe mellé állt - Mózes második könyvében van leírva. Ennek a két zsidó, héber bábának én bizony szobrot állítanék Budapest székesfőváros kellős közepén, hogy az életpártiságot mutassuk meg, s azt az erkölcsi piedesztált, amit kizárólag a mindenható Isten adhat a mi szívünkbe és a mi elménkbe.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu