IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem nagyon tetszik, ahogy Béki Gabriella állandóan, visszatérően egy felütéssel az államot próbálja negligálni ebből a folyamatból; ebben természetesen a liberális gondolkodásnak egy alapvető elemét vélem felfedezni, hogy nincs szükség az államra, le kell építeni minél nagyobb mértékben. Csak felhívnám a figyelmét arra, hogy ugyanakkor alapvető feltételeket és alapvető kérdéseket mégis az államtól kér.

(16.20)

Tehát az előbb számon kérte, hogy miért nem kapta meg a támogatást a fogamzásgátló szerek tekintetében, ugyanakkor a tanácsadásnál, hogy miért nem kell bemenni, kifejti: azért, hogy ne illetéktelen elem avatkozzon be ebbe a folyamatba; attól függetlenül, hogy maximálisan egyetértek azzal, hogy az lenne jó, ha minden a normális mederben folyna, a családok meg tudnák tervezni a vállalható gyermekek számát, és ezt mind el tudnák érni úgy, hogy terhesség-megszakításra ne kerüljön sor, és tényleg szeretetben, egyetértésben fel tudják nevelni a gyerekeket. Úgy gondolom, ez az ideális helyzet.

Valójában nagyon örülök, hogy eddig nem merültek fel azok az extrém dolgok, amivel általában hivatkozni szoktak az abortusz szükségességére. Úgy gondolom, alapvetően nagyon normális a vita. De azért az állam szerepét ennyire kiiktatni, úgy gondolom, hibás megközelítés. Nagyon is szükségünk van az állami beavatkozásra ebben a tekintetben.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu