KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági kamarákról szóló törvény múlt év végi parlamenti vitája során az Országgyűlés a gazdasági kamarák hagyományos feladatainak, illetve köztestületi jellegének erősítése érdekében úgy döntött, hogy a kamarák a jövőben ne lássanak el közigazgatási feladatokat. E döntés ismeretében szükségessé vált a kamarák közigazgatási feladatait szabályozó jogszabályok felülvizsgálata és módosítása. A kormány és a parlament közös feladatát a múlt év decemberében elfogadott törvény 54. §-a tisztázza. Ebből a kormányra háruló részt a kabinet teljesítette, és a T/2401. szám alatt benyújtotta a gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslatot, ez fekszik most előttünk.
Az előterjesztést mind a hét bizottság, amely tárgyalta, támogatta. A bizottsági vitákról szóló jegyzőkönyveket áttanulmányoztam, és az abban foglaltakat is figyelembe véve a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nevében a törvényjavaslatot elfogadásra javaslom.
Tisztelt Ház! Tíz törvényt módosít a 25 paragrafusból álló törvényjavaslat. A módosítások teljes egészében technikai jellegűek, az érintett, a módosítás alá vont törvények tartalma nem változik. Az egyéni vállalkozásról szóló törvény módosítását mégis ki kell emelni, hiszen ezt érinti leginkább az előterjesztés, de ez is csupán technikai jellegű. Lényege: a gazdasági kamaráktól az okmányirodákat vezető körzetközponti jegyzőkhöz kerül a vállalkozói engedély kiadásának hatásköre.
A törvényjavaslat előkészítése során tehát egyetértés alakult ki abban a kérdésben, hogy az önkormányzatokhoz csak az egyéni vállalkozásról szóló törvényből adódó közigazgatási és nyilvántartási, illetőleg ezzel összefüggő szolgáltatási feladat- és hatáskör kerüljön. A különleges szakértelmet igénylő engedélyezési és ellenőrzési feladatok alól mentesíteni kell az önkormányzatokat, ezeket állami, szakmai hatóságokhoz kell telepíteni.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat fő kérdése tehát az, hogy jó helyre kerül-e a vállalkozói engedélyek kiadásának hatásköre. Okoz-e gondot az uniós csatlakozás tekintetében? - ezt most már mindig megkérdezzük. Az Európai Unió számos országában így adják ki a vállalkozói igazolványokat. Milyen költségek, szervezési nehézségek adódnak? A vállalkozói engedélyek kiadása a körzetközponti jegyzőkhöz, az okmányirodákhoz kerül. Az ehhez szükséges belügyi, távközlési infrastruktúra az okmányirodákban rendelkezésre áll, tehát ennek a régi-új feladatnak a telepítése a már meglévő rendszeren nyugszik.
Az okmányirodák további kiépítése, fejlesztése jelenleg is folyik. A fejlesztésükre rendelkezésre álló összegek jelenleg is szerepelnek a költségvetésben, nincs indokunk arra, hogy a minisztérium köztisztviselőinek szavában kételkedjünk. Természetesen az átállás komoly szervezési feladatokat fog jelenteni, de megfelelő és elvárható hozzáállással ez végrehajtható. Nem is gondolom, hogy ebben hiány lesz a jegyzők részéről. A többletkiadás pedig a nyilvántartások jobb áttekinthetősége okán képződő haszonhoz képest jelentéktelen mértékű lesz, nem beszélve arról, hogy a kormány az okmányirodák fejlesztésével párhuzamosan a szükséges pénzügyi forrásokat biztosítani fogja - hallottuk az államtitkári expozéban. (Szalay Gábor: Hiszed is, vagy csak mondod?)
A változás után milyen lesz az elérhetőség? Az előterjesztés kidolgozásakor lényeges szempont volt, hogy az átvett közigazgatási feladatok végzésének helye az állampolgárok által gyorsan és könnyen megközelíthető legyen. A polgármesteri hivatalok ennek kiválóan megfelelnek. Sőt, az okmányirodák a vállalkozói engedélyek kiadása tekintetében is térségi feladatokat fognak ellátni, ezzel a térségi szemléletet erősítik a gazdasági élet területén is. A kamarai ügyfélszolgálati irodák száma 151. Az okmányirodák jelenlegi száma 152, nyárra 176, jövőre 246 lesz. Tehát a nagyobb területi lefedettség miatt a vállalkozói engedélyek kiadása közelebb kerül a vállalkozókhoz.
A legfontosabb érv a következő: nem változik az egyablakos rendszer. Eddig a kamarák, most a körzetközponti jegyző lesz a vállalkozó, az állami adóhatóság, a KSH, a cégbíróság és egyéb szervezetek középpontjában. Sőt, azt lehet mondani, egyablakosabbá válik, hiszen a vállalkozó, ha ügye van, jelenleg is a polgármesteri hivatalt fel kell hogy keresse, azt nem tudja elkerülni; például működési engedélyek, telephelyengedélyek kiadása, hatósági engedélyének meglétének ellenőrzése szempontjából.
Tisztelt Ház! Az előzőekben elmondottakon túl a következőket tartom szükségesnek még megemlíteni. A jelenlegi, a kamarai egyablakos rendszer eddigi működésének az a tapasztalata, hogy az egyáltalán nem nevezhető tökéletesnek, a vállalkozóknak ma sem elég csak a kamarát felkeresni. Szó nincs arról, hogy egy jól bejáratott rendszerbe nyúlnánk bele. A kamara a vállalkozók tagdíján tartott fenn egy olyan rendszert, hogy azt senki fel sem kereste a kamarák szolgáltatásai miatt. A kormány most megszabadította a vállalkozókat a kötelező tagdíjtól, és ingyen végzi el az engedélyek kiadásával kapcsolatos teendőket (Derültség az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ingyen?!), az eddigi rendszer volt fényűző, a vállalkozók pénzén természetesen.
A vállalkozói engedélyek kiadása 1996-ig is a jegyzőnél volt, tehát nem ismeretlen feladatról van szó, sőt a jegyző ezáltal teljesebb képet kap a vállalkozások működésének hatósági környezetéről. Azaz gond, probléma, szabálytalanság esetén nem lehet másra mutogatni, a felelősség egyértelműbbé válik.
(19.50)
Mindannyian tudjuk azt, hogy a jegyzők munkáját ezzel segítjük, hiszen így könnyebben fognak rendet tartani a településeken a vállalkozásokkal kapcsolatos hatósági ügyekben is. A kamarák nyilván együtt fognak működni a törvény végrehajtásában minden érintettel, hiszen nem lehet érdekük az, hogy szembe menjenek a vállalkozók érdekeivel. Egyébként a tavaly decemberben elfogadott törvény úgy fogalmaz - ennek 51. §-a -, hogy a gazdasági kamarák a folyamatban lévő közigazgatási ügyeket 2000. október 31. napjáig kötelesek átadni a kormány által kijelölt szerveknek. Ezzel egyidejűleg a gazdasági kamarák megszűnő közigazgatási feladat- és hatáskörének ellátásához kizárólagosan használt nyilvántartásokat és adatbázisokat is kötelesek átadni.
A gazdasági kamaráknak továbbra is feladatuk lesz a fogyasztóvédelmi törvényben létrehozott békéltetőtestületek működtetése, illetve a nemzetközi kereskedelmi ügyekben is eljáró állandó választottbíróság működési feltételeinek biztosítása. Ezek olyan közigazgatási feladatnak nem minősülő ténykedések, amelyeknek a gazdasági kamaráknál történő ellátása továbbra is indokolt.
Tisztelt Ház! Összefoglalásként azt mondom, hogy nem a parlamentet megrengető törvényjavaslatról van szó. De mégis fontos, hiszen október 31-e után is ki kell adni az egyéni vállalkozóknak az engedélyeket, és a fő kérdésre - nevezetesen, hogy jó helyre kerül-e a hatáskör - álláspontom szerint a válasz az, hogy a lehető legjobb helyre kerül a vállalkozói igazolványok kiadásának hatásköre.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának nevében a törvényjavaslat elfogadását javaslom a tisztelt Országgyűlésnek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés