KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Braun Képviselő Úr! Ha részt vett volna a törvényjavaslat szakmai vitáin vagy az energetikai albizottság ülésén, vagy pedig a gazdasági bizottság ülésén, láthatott volna jó néhány olyan ábrát, amit a kormány képviselője hozott el és mutatott meg nekünk.

Ezekben bemutatták, hogy a jelenlegi átlagárak szerint a villamos energia fogyasztói ára az Európai Unióban a jelenlegi magyar áraknak körülbelül a két-háromszorosa. Más a helyzet a nagyfogyasztók esetében; bizonyos fokú közelítés van a nagyfogyasztóknál az európai uniós szinthez. Tehát még ha azt is feltételezzük, hogy a verseny kialakulását követően... És szeretnék visszautalni arra, amit elmondtam, hogy verseny akkor lesz Magyarországon, ha versenyképes termelők és versenyképes szolgáltatók is lesznek Magyarországon - ennek a feltételeit meg kell teremteni, ez magától nem fog működni! Ezek a termelők maguktól nem tudnak erre felkészülni, tehát fel kell őket rá készíteni. Amennyiben felkészülnek - visszatérve az eredeti gondolathoz -, következhet be, hogy ehhez a háromszoros árhoz képest viszonylag csökkenni fog a villamos energia ára. Addig viszont, nagy biztonsággal, emelkedni fog. Már most is sok vita folyik a gázár problémájáról, amit a kormánynak szintén kezelnie kellene valamilyen módon. Tehát ez itt is be fog következni, és amennyiben ezt nem rögzítjük ebben a törvényjavaslatban, óriási bizonytalanságok keletkeznek. Ha nem határozzuk meg pontosan, hogy ez kinek lesz a feladata - a kormánynak, a szolgáltatónak, a termelőnek vagy bárki másnak -, ha nem ismert a rendszer, akkor gyakorlatilag nem lehet rá felkészülni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu