TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Parlament! Az 1994. évi XXIII. törvényben előírt átvilágításon átesett képviselőként, sőt az úgynevezett C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen megfelelt képviselőként kívánok Csúcs László és Mátrai Márta képviselőtársaim önálló képviselői indítványához hozzászólni.
Tisztelt Ház! "A megélhetési körülmények drámai romlása, gázáremelések, gyógyszeráremelés, önkormányzati csődök közepette jószerivel már csak az újságírókat, és a néhány valaha megfigyelt, minőségében érintett értelmiségit hozza lázba a javaslat körül kibontakozó vita." Ezt mondhatnám én is, de ezt nem én mondtam, hanem ezt 1996-ban Kövér László úr mondta a parlamentben az akkori átvilágítási törvénnyel kapcsolatban, és azt gondolom, hogy Kövér Lászlónak igaza volt akkor, amikor így fogalmazott. Azt gondolom, hogy az azóta eltelt idő az érdeklődést nem felkeltette, hanem, ha lehet, még tompította.
Ebből következően valóban úgy gondolom, hogy az a fajta törvénymódosítási javaslat, amelyet két képviselőtársunk kidolgozott, valóban nem szolgálja azt a célt, amit ők ennek a javaslatnak tulajdonítanak. Sőt, azt is merem állítani, hogy miután nem értékelt az a tevékenység, amely az 1996-os döntést követően kibontakozott, tényleg nem tudjuk megítélni - és a legjobb indulat alapján mondom, hogy nem tudjuk megítélni -, hogy valóban e tevékenység - a hozzávetőlegesen 600 érintett átvilágítás szempontjából törvényben rögzített tevékenységének - értékelése alapján mit hozott, milyen eredményt tud felmutatni az átvilágító bizottság.
Én magam úgy gondolom, hogy az lett volna egy logikus metodológia, hogy felkéri a parlament a bizottságot, hogy számoljon be erről a közel ötéves tevékenységéről, milyen területen, milyen módon mutattak fel ügynököket, ezek az ügynökök hogyan, miként szerepeltek, ezeknek az ügynököknek - nem név szerint, statisztika szerint - mi volt, ha úgy tetszik, a törvény szerint a struktúrája, összetétele, és valóban mennyiben tisztították meg a magyar közéletet ezek az átvilágító bizottságok ezektől a törvény alapján a közéletbe nem illő emberektől. Ez sajnos nem történt meg, így most ez a javaslat mindenfajta alap, fogódzkodó nélkül jelenik meg. Erre most lehet azt mondani, hogy ennek a körülbelül 2-3 ezer embernek a megnevezése vagy további átvilágítása további négyéves tevékenységre épülhet, csak nem tudjuk, hogy szükséges-e, ésszerű-e, célszerű-e.
1996-ban, amikor Kuncze Gábor belügyminiszter úr a javaslatot előterjesztette, nagyon pontosan megfogalmazta, hogy homogén kör kialakítására van szükség. Olyan homogén kör kialakítására, amely kiállja az Alkotmánybíróság kritikáját. Akkor a parlament úgy döntött, hogy valóban ez az Országgyűlés által esküre kötelezettekre, a köztársasági elnök előtt esküt tevőkre és a parlament által megválasztott, kinevezett emberekre vonatkozzon.
Tisztelt Képviselőtársaim! E törvényjavaslatot annak idején elfogadta a Szabad Demokraták Szövetségének többsége - valóban nem teljes kör -, elfogadta a Magyar Szocialista Párt többsége - hozzáteszem, ott sem volt teljes kör -, elfogadta a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja - nem tudom, hogy ez esetleg újdonságként hat-e képviselőtársaimnak -, és elfogadta az akkor parlamentben lévő Kereszténydemokrata Néppárt. Csak emlékeztetőül, hogy a demokrácia felfogásában tisztán lássunk, néhány nevet szeretnék felolvasni azok közül, akik 1996-ban a most Mátrai Márta által kritizált törvény elfogadásában közreműködtek: Torgyán József, Lányi Zsolt, Isépy Tamás, Surján László, Latorcai János, Kelemen András, Homoki János, Gyimóthy Géza, Bernáth Varga Balázs; folytathatnám a sort. Ezek szerint ezeknek a kisgazda, illetve jelenleg már fideszes képviselőknek a demokráciafelfogása ugyanúgy torz, mint ahogy önök azt mondják, hogy a '96-ban ezt a törvényt megszavazó más képviselőknek az.
Szeretném a vádaskodást ezen a ponton befejezni, mert azt gondolom, sehová sem vezet. Az sem vezet sehová, ha olyan politikai felhangokkal kezeljük e kérdést, ahogy most Mátrai Márta erre kísérletet tett. Azt gondolom, tárgyilagos, szakmailag megalapozott vitának van értelme, és ebben a Magyar Szocialista Párt partner. Mi egyetértünk azzal, hogy az 1994. évi XXIII. törvény az úgynevezett rendszerváltó törvények körébe sorolódik. Mi azt állítjuk és azt véljük - amíg erről minket ellenkező módon nem győznek meg -, hogy ez az 1994-es törvény valóban most, 2000 június végére - ez a része legalábbis, a Történeti Hivatalról nyilván nem beszélünk - funkcióját betöltötte, és e funkció továbbélése, amennyiben szükséges, a közben kiépült egyéb intézményrendszereken keresztül funkcionálható, működtethető.
Tehát mi úgy gondoljuk, hogy nem a kör mechanikus bővítését, nem az időszak kiterjesztését kellett volna itt előterjeszteni, hanem arra kellett volna egy szakmailag megalapozott javaslatot letenni, hogy az a fajta tevékenység, amely egyébként nemcsak rendszerváltó országokban, hanem minden országban a nemzet biztonságával, a közélet tisztaságával összefüggésben felmerül, az intézmények tevékenységének bővítésével, esetleg áttekintésével hogyan illeszthető be és hogyan javítható.
Tételesen arra gondolok, hogy például a nemzetbiztonsági bizottság egy ilyen értékelést elvégezhetett volna, ennek az értékelésnek az alapján megnézhette volta, hogy esetleg a nemzetbiztonsági törvénynek bizonyos részei hogyan módosíthatók, hogy egyébként az az ügynöki tevékenységi múlt, amelyet nem tekintünk a demokratikus állami élettel összeegyeztethetőnek, az hogyan vehető figyelembe nemcsak négy éven keresztül majd, hanem, ha úgy tetszik, 15 éven keresztül, amíg e szempontnak funkciója van a Magyar Köztársaságban vagy a magyar demokratikus államélet működése során.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy egy ilyenfajta gondolkodásnak lett volna alapja, lettek volna partnerek az ellenzék oldaláról is, a Magyar Szocialista Párt is partner lehetett volna, de bizony az a megoldás, amelyet önök most választottak, sajnos aggályos. Aggályos, nemcsak azért, mert a hatékonyság vagy a funkcionalitás szempontjából semmifajta fogódzkodó nincs, hanem azért is aggályos, mert bizony az a személyi kör, amelyet önök választanak, nagyon esetleges. Nagyon esetleges mert - visszautalok megint a '96-os vitára - az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor az expozéjában nagyon pontosan elmondta, hogy az egyik kör a közvetlen befolyásolói kör - egyébként a parlament ezt választotta. A másik kör a közéletben szerepet vállaló, közéleti szereppel rendelkező emberek köre, egy jóval nagyobb kör. De abból most négyet vagy hármat milyen alapon emel ki majd a Magyar Országgyűlés?
Valóban, miért nem terjesztik ki az önkormányzati képviselőkre? Az önkormányzati képviselők, polgármesterek ugyanúgy befolyással rendelkezők, ugyanúgy zavaró, ha úgy tetszik, az önök felfogása szerint, ha ebben a körben olyan emberek vannak, akiknek az erkölcsi tisztasága kivetnivaló.
(0.40)
Egyházakra, egyházi tisztségviselőkre, szakszervezetekre, munkaadókra miért nem terjed ki? Mert az a kör lenne homogén akkor, az a homogén kör lehetne tárgyalási alap. Önök bizonyos megfontolások alapján az említett három, illetve négy kört választották ki. Azért mondom, hogy három, illetve négy, mert számomra a hivatásos bírák és az ügyészek végül is egy körnek minősülnek, és ebből a szempontból azt gondolom, lényegi különbség nincs.
Önök ezzel szemben azt mondják, hogy legyen ez a kör úgy meghatározva, ahogy le van írva, s ehhez egy olyan intézményrendszert társítanak, amely bizony ebben az évben - ha nem pontatlan a kimutatásom - körülbelül 114 millió forintba fog kerülni a magyar államnak. Ez a 114 millió forint ebben az évben nyilván azt jelenti, hogy egy olyan intézménybe pumpálunk megint életet, levegőt, pénzt, paripát, fegyvert, amely egyébként - hangsúlyozom ismét - nem igazolta azt funkciót, és nem igazolta azt a tevékenységet, hogy érdemben hozzájárult volna a magyar állami élet tisztaságának megteremtéséhez. A négyéves tevékenységet és egy kisebb inflációt is figyelembe véve körülbelül 6-700 millió forint az, amibe ez, az önök javaslata bele fog kerülni.
Ezt a 6-700 millió forintot - én állítom - az igazságszolgálat más területein, legyen szó bíróságról, ügyészségről, büntetés-végrehajtásról, nagyon értelmesen fel lehetne használni az egyébként hiányzó források pótlására. Nem old meg kardinális dolgokat, de arra mindenféleképpen alkalmasabb lenne, mint ahogy ez most elköltésre fog kerülni, hogy legalább egyes területeken a meglévő feszültségek tompíthatók, csökkenthetők legyenek.
Összességében én úgy látom, hogy ez a javaslat valóban 2000 tavaszán igencsak ellentmondásos. Ellentmondásos azért is, mert önök állítják, hogy rendszerváltó törvény. Ha a rendszerváltó törvényeknek a kihordási idejét nézzük, akkor azt gondolom, hogy elég nehéz figyelmen kívül hagyni azokat a politikai megnyilatkozásokat, amelyeket egyébként a miniszterelnök úr rendre megtesz, hogy a rendszerváltás befejeződött. Ha befejeződött a rendszerváltás, akkor azt gondolom, hogy a rendszerváltó törvények vonatkozásában egy újabb négyéves időszakra kiterjeszteni ennek a hatását, megint csak eléggé ellentmondásos. Vagy az egyik tétel nem stimmel, vagy a másik tétel nem stimmel.
Tehát én azt gondolom, hogy valóban, 2000-ben nem ezeket a metódusokat kéne most már alkalmazni, mert amit kihordott ez a metódus idáig, jószerivel az, hogy - idézem Mátrai Mártát - bebizonyosodott, hogy néhány volt politikai bizottsági tag vagy miniszter, vagy államtitkár olvasott olyan papírokat, amely papírok e törvény hatálya alapján nyilván demokratikus eszközöktől mentesen készültek. Nem akartam belemenni a részletes fogalmazásba.
Ezeknek az embereknek a neve, tisztsége nyilvánosság előtt volt, ki volt politikai bizottsági tag, ki volt KB-titkár, ki volt az MSZP képviselői közül államtitkár 1989 előtt. Ehhez nem kellett átvilágítási bizottság. Ezek tények voltak, ezeket a tényeket mindenki tudta. Ha a bizottság jószerivel ezt tudta megállapítani, akkor, azt gondolom, bizony ez a tevékenység ebben a formában nem szolgálta azt a célt, amely célt egyébként mindenki ebben a parlamentben elfogadott, az MSZP is elfogadta. Mi négy éven keresztül ezt végigcsináltuk, a bíróság működött megfelelő kiszolgálással. Bizony, az eredmény sovány.
Ennek alapján én azt gondolom, hogy tényleg azt kéne végiggondolni, hogy ezt a sovány eredményt próbáljuk most mesterségesen továbbvinni vagy azt az intézményrendszert, amely ezt produkálta, vagy pedig megpróbáljuk a dolgot funkcionálisan megközelíteni, beépíteni azokba az intézményekbe, amelyek rendelkezésre állnak, illetve megnézni azt, hogy a Történeti Hivatal, amely az állampolgárok rendelkezésére áll, annak működési feltételei, annak szabályai kielégítők-e. Mert az én tudomásom szerint, bizony a Történeti Hivatalnak számos olyan fölvetése van, amely törvénymódosítást igényelne, amely ennek a sajátos levéltárnak a működését nem kielégítő módon szolgálja. Ott kéne inkább segítenünk, ott kéne biztosítani a működési feltételeket, nem pedig ezeket a pótcselekvéseket továbbvinni.
Mindezek alapján én személyesen sem tudom támogatni ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, és a magam részéről nyilvánvalóan nemmel fogok szavazni erre a javaslatra.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés