DR. BODA ILONA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor most elmondom a frakcióálláspontot is. A frakciónk álláspontja azonos a foglalkoztatási bizottság álláspontjával, figyelemmel arra, hogy amint azt említettem, összhangban álló az előterjesztés az európai joganyaggal, valamint az alkotmányos alapelvekkel is, de ezen túlmenően Magyarország előzetes nemzeti fejlesztési tervében foglalt követelményeknek is megfelelő.

Ha ezt a három megfelelőségi szempontot külön-külön és egyenként vizsgáljuk, akkor ennek tükrében és ennek fényében a 2318. számú törvényjavaslatról frakciónk álláspontja az alábbiakban összegezhető.

A hazai belső jogszabályok megalkotásakor az elsődleges szempont az uniós csatlakozás reményében mindig az, hogy a szabályozandó jogtárgy az Európai Unió kialakított belső jogrendjéhez igazodó, azzal harmonizált legyen. Az Európa Tanács már 1976-ban, a 76/207. számú irányelvében rögzítette az egyenlő elbírálás elvét a férfi és nő munkavállalók vonatkozásában. A hivatkozott irányelv 5. cikkelye kimondja, hogy az egyenlő elbírálás elvének alkalmazása a munkafeltételek vonatkozásában - beleértve az elbocsátás feltételeit - azt jelenti, hogy a férfiaknak és a nőknek ugyanazon feltételeket biztosítják a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés nélkül.

Ezen egyezmény 7. cikkelye azt is rögzíti, hogy a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket, hogy védjék a munkavállalókat minden olyan elbocsátással szemben, amely az egyenlő elbírálás elvének betartásáért tett panaszra vagy bírósági keresetre adott munkaadói válaszként történik.

Az érintett törvényjavaslat pontosan ezen uniós jogi normáknak felel meg, miután abból a felismerésből indul ki, hogy a hatályos magyar társadalombiztosítási nyugdíjtörvény 7. § (4) bekezdése a férfiak esetében a nyugdíjkorhatárt a 62. életév betöltéséhez köti, míg a nők esetében az 1940-46 között született korosztályt alapul véve, a nyugdíjkorhatár ennél az életkornál alacsonyabb.

Ebből pedig ez idáig az a következmény származott, hogy a munkavállalók, közalkalmazottak, köztisztviselők munkaviszonyának megszüntetésére a nyugdíjkorhatár betöltése mellett megnyílt a felmondási lehetőség, pusztán azon a jogcímen - mindenféle bővebb megokolás és egyes esetekben a végkielégítés következménye nélkül -, hogy az érintett személy, érintett nő betöltötte a nyugdíjkorhatárt.

Ha a jelenlegi szabályozás fennmaradna, a nyugdíjas korhatár betöltése mellett a férfi és a nő nem esik egységes elbírálás alá. Nevezetesen, minden bírósági perben, amennyiben nő dolgozó munkaviszonyának megszüntetéséről van szó, külön vizsgálatot igényel a szolgálati idején túl a kora is, ha a felmondás jogcíme a nyugdíjjogosultság megszerzése, amely alacsonyabb korhatár mellett teremt jogi lehetőséget a felmondásra, mint ugyanezen jogcím a férfi munkavállalók esetében.

A javaslat azzal, hogy egységesíti a nyugdíjas korhatárt, a munkavállaló nemétől függetlenül a 62. életév betöltésében, a munka világa teljes vertikumában a nyugdíjas korú férfiak és nők közötti teljes esélyegyenlőséget teremti meg a munkaviszony ezen a jogcímen történő megszüntetését illetően. Kérdésként merülhet fel, hogy mi történne akkor, hogyha ezen törvényjavaslatot mégsem fogadná el most az Országgyűlés.

Erre nézve álljon előttünk egy konkrét jogeset, amely Angliában történt 1981-82-ben. A brit vasúttársaság újraszervezése miatt sok munkavállaló elbocsátásra került. Egy belső memorandum előírta, hogy a 60 éves férfi és az 55 éves nő dolgozók választhatják a munkájuk befejezését kedvező pénzügyi feltételek kidolgozása mellett. Egy férfi dolgozó 58 éves volt, ezért ő nem volt jogosult a munkája befejezésére, és ezen a jogcímen a bírósághoz fordult, nevezetesen, azon az alapon perelt, hogy ha ő nő lenne, élhetne a kedvező lehetőséggel, elmehetne nyugdíjba, ezért őt diszkriminálják.

Így jutott el a nemzeti bíróságot megjárva az Európai Közösségek Bíróságához. A bíróság hosszú vita, gondos elemzés és több hasonló jogi eset tanulmányozása után arra a konklúzióra jutott, hogy az érintett férfit negatív diszkrimináció érte. Ebből pedig az a következmény vonható le végkövetkeztetésként, hogy amennyiben Magyarország az Európai Unió tagállama lesz, bármely állampolgára a nyugdíjas korhatár jelenlegi különbözősége mellett eredményes peres eljárást folytathat a közösségi bíróság előtt.

Arra a kérdésre tehát, hogy mi történne, ha az előttünk álló törvényjavaslatot nem fogadnánk el, a válasz egyértelmű, a fentiekből következő. Belső jogrendünk ebben az esetben a közösségi jogrend normáitól eltérő lenne, ez pedig azzal a következménnyel járna, hogy a nemzeti bíróságok ítéletei a nemzetközi bíróság előtt megtámadhatóak lennének, mégpedig eredménnyel.

Beszédem elején kitértem arra is, hogy a törvényjavaslat illeszkedik a Magyarország előzetes nemzeti fejlesztési tervében kidolgozott koncepció alapelveihez, amely alapelvi szinten fogalmazza meg a férfiak és nők esélyegyenlőségének biztosítását, különös figyelemmel arra, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium a civil szervezetek bevonásával ebben az előzetes nemzeti fejlesztési tervben öt olyan esélyegyenlőségi programot indított, amelyek közül most az érintett jogtárgyat vizsgálva ez az esélyegyenlőségi elv a kiemelendő: a nők és férfiak esélyegyenlőségének megteremtése a munkaerőpiacon. A most tárgyalt törvényjavaslat tehát az előbbiekben kiemelt programpontokban foglaltaknak mindenben megfelel.

Végül a törvényjavaslat összhangban áll a magyar alkotmánnyal, amely szavatolja a nők és férfiak egyenjogúságát. A javaslat pontosan ezen alkotmányos alapelv gyakorlatba való átültetését jelenti a munka világa egyes részterületeit illetően. Ajánlva tehát e törvényjavaslat elfogadását a tisztelt Ház számára, mégis milyen gyönge pontjai fogalmazhatók meg az előttünk álló törvényjavaslatnak?

Ezek véleményünk szerint a következők. Az esélyegyenlőség megsértése esetére a törvényjavaslat szankciót nem tartalmaz. A végkielégítés megfontolásának lehetőségét is nyitva hagyja, valamilyen összegben esetlegesen a nyugdíjas korhatár elérése esetére is. A jogszabálytervezet, bár mint mondottam, álláspontunk szerint minden alkotmányossági és közösségi normatívának való megfelelősége mellett is, szankciók hiányában hangzatos elv marad. Megfontolandó tehát az esélyegyenlőség megsértése esetére valamilyen szankció beépítése a törvényjavaslatba, bírság vagy nem vagyoni kártérítés címén.

Megfontolandó továbbá az is, hogy helyes-e az, ha a nyugdíjazás mellett egy élet munkájának elismerése után, pusztán azon az alapon, hogy az érintett más forrásból jövedelemben, nyugdíjban részesül, elejtjük a munkavállalót törvényi rendelkezéssel a végkielégítés lehetőségétől.

(20.10)

A nyugdíj ugyanis nem azonos a munkabérrel. A nyugdíjas új társadalmi berendezkedésbe kényszerül nyugdíjazásával. Sok esetben hátrányos következményekre való berendezkedést jelent ez számára. Ehhez képest megfontolandó, sőt meg kell találni azt a jogi megoldást, amely nyugdíjazás mellett is lehetőséget ad a végkielégítés valamilyen mértékű összegének a megállapítására.

Mi boldog nagyanyákat, nagyapákat szeretnénk magunk körül látni, testben és lélekben fiatal nyugdíjasokat. Ne fosszuk meg őket a nyugdíj melletti végkielégítés megfontolásától, illetve esélyének megadásától!

A törvényjavaslatot a Független Kisgazdapárt ezzel a véleményeltéréssel elfogadásra ajánlja a tisztelt Ház számára. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu