DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő, a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat sok-sok gondolatot támasztott mindnyájunkban. Én most itt a kompetenciámat nem azon a réven igénylem, hogy bortermelő vagyok, hanem mint fogyasztó (Szórványos derültség.), közgazdász, gazdaságpolitikával foglalkozó ember. Egy-két gondolatot talán megoszthatok a tisztelt Házzal.

Jól tudjuk, sokszor hallottuk, bár ha sokszor hallottuk is, nem biztos, hogy úgy van nevezetesen az, hogy a jó bornak nem kell cégér. Igen tisztelt Ház, hadd emlékeztessem magunkat arra, hogy ez nem mindig áll, sőt van itt valamiféle perverz, patologikus logika, nevezetesen: a rossz bor többet árt a hírnevünknek, mint amennyit a jó bor használ. Ez nem egy szimmetrikus valami - persze az életben nem csak egyszer van ilyen aszimmetrikus jelenség, de itt feltétlenül érvényes. Nem kell talán tanúsítanom ezt, nem kell talán a Ház idejét ezzel elvennem, egy példát mégis hadd mondjak!

Balatonbogláron bort termelnek, és én amerikai inkarnációm során évtizedeken át szerettem dunántúli bort venni, amikor lehetett. A balatonboglári bor azért is állt közel a szívemhez, mert aki azt ültette, nekem igen jó barátom volt, Varga Béla, aki ott szokott volt ülni, elnökölni a magyar Országházban. Varga Béla akkor, a '30-as években sokszor elmondta nekem mint földinek, dunántúlinak: János, ezt a bort én ültettem; persze azóta a kommunisták elvették, de azért én dollárért megveszem azt a bort Amerikában, és amikor a barátaim jönnek, mint te most, koccintunk. Béla bátyánk szerette a bort, és művészettel csinálta ezt. Ezt azért mondom, mert ő is, aki figyelemmel kísérte a balatonboglári bor történetét, elpanaszkodta, hogy voltak jó szállítmányok, és voltak rossz szállítmányok.

(13.10)

Voltak évek, amikor kitűnő volt, megállta a versenyt a világpiacon, és voltak olyanok, amikről azt gyanítottuk, hogy talán az nem is látott szőlőtőkét. Persze ezt jobb volna nem mondani, de azt hiszem, a jó doktor princípiuma alapján ki kell mondanunk a betegséget és a hiányokat is. És biztos vagyok abban, aláhúzom, hogy ez már a múlt, a rossz emlékű múlt, most már ilyen nincs se Balatonbogláron, se sehol a világon, hiszen, ahogy hallottam a képviselőtársaimtól és a miniszter úrtól, a laboratóriumok és a különböző vizsgáló intézmények ezt most már szakszerűen csinálják.

Még egy utolsó gondolatot szabad legyen megosztani, nevezetesen azt, tisztelt Ház, hogy magam, világutazó lévén, évtizedeken át mindenhol bemegyek egy vendéglőbe, vagy akár egy fogadásra, és magyar bort kérek. Tudom én azt, hogy az nincs ott, de kérem, és akkor csodálkozva mondom: Tokióban vagy San Diegóban, vagy valahol nincs magyar bor? Önök el vannak maradva, kérem a főpincért. - És ennek is elmondom ezt, ilyen tettetés módon, kicsit teátrikusan: uraim, hadd mondjak valamit önöknek, közgazdaságtan professzor is vagyok, és a mi elméletünk szerint a fogyasztó a király, és amit a fogyasztó akar, önök azt fogják szolgálni, nemde? Hadd mondjam el, hogy önök el vannak maradva, mert nincs magyar bor a raktárukban.

Nos, én tudom, hogy ez nem váltja meg a világot, de ilyen apró jeladások talán hasznosak a tekintetben, hogy bár néha színleljük a meglepetést, de annak lehet üzenet értéke.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Forrás: parlament.hu