DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, amit most Pap János képviselő úr mondott, magam is gondolkodtam ezen a módosító indítványon, de lényegében ez megoldaná, hiszen nemigen hiszem, hogy egy preambulumból kimaradhat valamilyen formában a hulladék mennyiségének a csökkentése, éppen a hulladékgazdálkodási törvényjavaslatból. Tehát nem elég az, hogy túlzott energia- és nyersanyagfogyasztás mérséklése, nem elég az, hogy a felhasználás hatékonyságának növelése, hanem a hulladék mennyiségének csökkentése, ezzel összefüggésben megítélésem szerint a tartós műszaki termékeknek a gyártása.

Tehát ilyen szempontból, úgy gondolom, ez a kiegészítés akár kapcsolódó módosító formájában feltétlenül szükséges, messzemenően támogatom, és még holnapig magam is gondolkodom, hogy ezzel kapcsolatos módosítót benyújtok.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu