DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A kétperces gomb megnyomására Kiss Andor képviselőtársam egy, a tárgyhoz abszolút nem illő megjegyzése késztetett. Őszintén szólva, azt gondolom, Trianon felemlegetése az adott ügy kapcsán bizonyára értelemmel bír. Annyi azonban biztos, hogy a Trianon előtti időkből származó folyószabályozás volt az első olyan környezeti katasztrófa a Tiszán, amelyhez körülbelül hasonlatos a mostani.
A másik: azzal teljesen egyetértek, hogy óriási problémát okoz, több egyéb probléma mellett, a trianoni döntés abból a szempontból is, hogy a Tisza vízgyűjtőjének kisebbik területe tartozik Magyarországhoz. Azt gondolom azonban, hogy nem az egész tartozott ide korábban sem. Kétségtelen tény, hogy ilyen körülmények között jóval nehezebb egy adott és ilyen helyzetben lévő állam, mint a Magyar Köztársaság esetében a vizei tisztán tartása.
Éppen ezért a határok elhelyezkedésétől függetlenül fontos, hogy a szennyezőforrások megszüntetésére, minden lehetséges nemzetközi erőforrás megmozdítására a magyar kormány minden érdekelt más kormánnyal teljes mértékben működjön együtt. És akkor legalább ebből a szempontból nem lesz érdekes, hogy Trianon hol húzta meg a határokat.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés