DR. PEPÓ PÁL környezetvédelmi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat részletes vitájához kívánok hozzászólni azzal, hogy a zárszót majd közvetlenül a módosító indítványokról történő szavazás előtt kívánom elmondani.
Elöljáróban engedjék meg, hogy megköszönjem a hulladékgazdálkodási törvény létrejötte, illetve a javaslat jobbítása érdekében eddig kifejtett áldozatos és felelősségteljes munkájukat, a benyújtott, közel 400 módosító javaslatot és az azok kapcsán az illetékes bizottságokban lefolytatott részletes vitában kifejtett értékes észrevételeiket.
A javaslat által érintett tárcák szakértőiből álló bizottság az összes módosító javaslatot megvizsgálta, és a kormány ennek alapján minden egyes javaslattal kapcsolatban kialakította álláspontját. Ezen álláspont szerint a kormány a benyújtott módosító javaslatok mintegy 10 százalékát maradéktalanul támogatja. További 40-50 olyan, a kormány által nem támogatott módosító javaslatot nyújtottak be, amelyek kisebb jogszabály-szerkesztési vagy szakmai pontosítási módosítással elvileg támogathatók, azonban ezekhez kapcsolódó módosító javaslat benyújtása szükséges.
A kormány által támogatott javaslatok egy része szerkesztési jellegű, amelyek a javaslat egyes bekezdéseinek jelölését, sorszámozását pontosítják. Számos módosító indítvány született a törvényjavaslat nyelvi, nyelvtani pontatlanságainak kiigazítására, valamint az idegen eredetű kifejezések magyar megfelelőjükkel történő helyettesítésére; például a "regionális" kifejezés "térségi" vagy "területi" megfogalmazással történő kiváltására. E javaslatokat a kormány szintén támogatja, amennyiben nem ütköznek a szakmában elfogadott és általánosan használt fogalomrendszerrel.
Támogatja továbbá a kormány a törvényjavaslat szakmai tartalmának javítását, az egyes előírásokat egyértelműbbé, ésszerűbbé és világosabbá tévő szövegpontosító javaslatok jelentős részét is. Ilyen például a törvényhozó szándékát kifejező preambulum szövegezése vagy a közszolgáltatás ellátására irányuló szerződések formájával kapcsolatos javaslatok.
Lényeges tartalmi módosításként támogatja a kormány az egyes előírások részleges vagy teljes törlését, így például a 27. § (3) bekezdés c) pontjáét, mert a közszolgáltatás végzésének feltételeként szerepeltetett nyilvántartásba vételi előírásnak a pályázati úton történő kiválasztás esetén nincs funkciója, így az előírás törlése indokolt. Vagy a 29. § (2) bekezdését, amely a közszolgáltató közszolgáltatáson kívül végzett egyéb vállalkozói tevékenységéről történő tájékoztatási kötelezettségét is tartalmazza, ami azonban sérti a vállalkozói szabadságot, ezért a bekezdés második mondatának elhagyása indokolt.
Támogatja a kormány néhány új előírás beépítését is a törvénybe. Például a költséghatékonyság elvének beépítését az alapelvek közé, mivel a hulladékgazdálkodási feladatok elvégzése során valóban a környezetileg és gazdaságilag egyaránt legelőnyösebb megoldások alkalmazását kell szorgalmazni. Több olyan indítványt is támogat a kormány, amelyek a javaslatban szereplő korlátozott körű kötelezettségeket kívánják szélesíteni vagy általánossá tenni, vagy a megengedő jellegű előírásokat javasolják kötelező érvényűvé tenni.
(13.40)
Az előzőekben elmondottak alapján továbbra is jóindulatú figyelmükbe ajánlom a törvényjavaslatot. A részletes vita e szakaszában is megköszönöm jobbító szándékú módosító indítványaikat. Eddig már több mint 40 olyan kapcsolódó módosító indítványról van tudomásunk, amelyek a bizottsági vitákon elhangzottak alapján születtek. A kormány a kapcsolódó módosító indítványokról is ki fogja alakítani az álláspontját. A már ismert javaslatok közül szintén kizárólag szakmai tartalmuk, nem pedig politikai megfontolás alapján a kormány jó néhányat, egyelőre csak a saját szakmai megítélésem alapján várhatóan támogatni tud, és támogatni is kíván, és támogatni is fog.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés