DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy elöljáróban is megköszönjem a miniszter úrnak és valamennyi munkatársának, hogy a frakció munkacsoportjának jó néhány módosító javaslatát befogadták. Azonban úgy gondolom, hogy van még néhány olyan tartalmi kérdés a módosító indítványok között, amelyről érdemes itt és most vitát folytatni.

Szeretném elöljáróban javasolni azt is - hiszen az ajánlásból is elég jól kitűnik, hogy van jó néhány olyan módosító indítvány, amelyet a környezetvédelmi bizottság támogatott, ugyanakkor a többi bizottság nem támogatta -, hogy a támogatott indítványok körében, amelyeket a környezetvédelmi bizottság egyértelműen és teljes támogatásáról biztosított, ezekben kerüljön sor egy egyeztetésre.

Az első vitaszakasz 14. pontjában tettünk egy javaslatot, amely az ásványi nyersanyagok kitermelése során leválasztott és keletkező szilárd anyagokra vonatkozik. Ebben egy kiegészítést kértünk, hogy ez egészüljön ki a folyékony anyagokra is, hiszen vannak olyan bányászati hulladékanyagok, amelyek nem biztos, hogy szilárdak, tehát úgy gondoljuk, hogy pontosan elkerülendő a további problémákat, ennek a kiegészítése szükséges.

Szeretném a miniszter úr, a minisztérium és a tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani az ajánlás 27. pontját, amely a települési hulladékok definícióját módosítja, egészíti ki, pontosan a korszerű hulladékgazdálkodás és más jogi, alkotmányossági szempontok figyelembevételével. Hiszen azok pontosan azt követelik meg, hogy a keletkezett hulladékok vonatkozásában, amelyek a településen keletkeztek, ne legyen különbség a lakosság és a gazdálkodó szervek hulladékai között. Azt hiszem, az indoklásban le is írtuk, hogy elég furcsának tűnik, hogy például egy tejeszacskó, ami lakossági hulladékként keletkezett, más elbírálás alá kerül, mint ami nem a háztartásban keletkezik.

A következő módosító indítványaink, amelyekre Hegyi Gyula képviselőtársam is utalt már, alapvetően definíciókat kívánnak megfogalmazni, és ezekkel kívánják kiegészíteni a törvényt, ami természetesen teljesen kézenfekvő, hiszen ha a törvény beszél hulladékbirtokosról, beszél forgalmazóról, ezenkívül hulladéktulajdonosról, akkor szükséges feltételnek ítélem, hogy ezeknek a definiálását is meg kell tennünk.

Egy gondolat erejéig hadd utaljak az ajánlás 56. pontjára, amely részünkről szintén a szelektív hulladékgyűjtést kívánja definiálni. Hiszen ennek feltétlenül célja az, hogy egyértelművé tegye azt a tevékenységet, amely alapján a hulladékok hasznosítását elősegítjük, illetőleg a hasznosítási lehetőségeknek megfelelő elkülönítést biztosítjuk. Nagyon jó lenne, ha ezt a szálat is elvarrná a parlament azzal, hogy definiálja a szelektív hulladékgyűjtést. Ebben az álláspontom ugyanaz, mint Pap János képviselőtársamé, illetőleg Hegyi Gyula képviselőtársamé. Azt gondolom, ki kell választanunk azt a legjobb definíciót, amely a törvény szelleméhez és természetesen koherencia nélküli beillesztéséhez alkalmazható.

Van még néhány olyan módosító indítványunk, amelyet szintén szeretnék a miniszter úr és a tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani. Ez a 62., továbbá a 387. és a 374. számú módosító indítvány, természetesen az ajánlási pontok figyelembevételével. Ez utóbbi kettőben különösen fontosnak ítéljük ezt az elhagyást, illetőleg törlést, hiszen ami a mellékletben található, ezek - bár hulladékhasznosítási műveletek címszó alatt kerültek megfogalmazásra - nem tekinthetők hasznosításnak, hanem előkezelésnek.

Elnök úr, köszönöm szépen. Az első vitaszakaszhoz ezt kívántam elmondani.

Forrás: parlament.hu