TOMPA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ebben a vitaszakaszban két témakörhöz szeretnék hozzászólni, ezek a 312., illetve a 316. módosító indítványok, és ide kapcsolódik több módosító indítvány is, többek között, amelyre hivatkozott most Lotz képviselőtársam; valamint a 318. módosító indítványhoz szeretnék egy gondolatot elmondani.
(16.20)
A 312. és társai arról szólnak, hogy a települési önkormányzat mikor köteles közmeghallgatást tartani. Itt Szili Sándor képviselőtársam fogadatlan prókátora szeretnék lenni, látva, hogy egyik bizottság sem támogatta, és az előterjesztő sem támogatja ezt a módosító indítvány, amely arról szól, hogy akkor is köteles meghallgatást tartani az önkormányzat, ha hulladékátrakó és -tömörítő állomás létesül. Gondolom, önök is elfogadják azt az indokot, amely képviselőtársam javaslatában megfogalmazódik; nevezetesen az, amit folyamatosan is tapasztalunk, ha a hulladékkal - a köznyelv szerint: szeméttel - kapcsolatos bármiféle akció, mozgás indul meg egy lakókörzetben, egy lakóterületen, egy önkormányzat területén, azon nyomban a lakosság felháborodását váltja ki. Az ilyen átmenetinek szánt területek tekintetében is rendkívül fontos, hogy ha ilyenre kér vállalkozás engedélyt, akkor tisztességgel, korrekt módon tájékoztassák az ott élő lakosságot, hogy milyen hulladékokat raknak le ott, tehát mit tömörítenek, várhatóan mennyi ideig működik ez a tevékenység, és milyen módon befolyásolja az életkörülményeiket.
Az 52. § kapcsán magam is szeretném elmondani, csatlakozva Lotz képviselőtársamhoz, hogy a közszolgáltatási díjak meghatározása - bár látom, hogy erre vonatkozóan csak egy enyhébb javaslat érkezett a szabad demokrata frakciótól - kapcsán ez a pont, ez a közmeghallgatási kötelezettség maradjon el. Borzasztó nehéz pénzügyi, zsebet érintő kérdésekben közmeghallgatás útján dűlőre jutni. Csak emlékeztetni szeretném az előterjesztőt és a képviselőtársaimat is, hogy például sem helyi, sem országos népszavazást nem lehet kiírni költségvetési ügyekben. Azt hiszem, nem is lehet az állampolgároktól elvárni, hogy ebben dűlőre jussanak, és, ne adj' isten, egy közmeghallgatáson azt a felhatalmazást adják a települési önkormányzatnak, hogy persze, tessék, csak emeljél, ne 7, hanem 8 százalékkal - vagy fordítva. Azt gondolom, hogy erre kényszeríteni a települési önkormányzatot... - egy nagyon komoly vitapont fog a jövőben kialakulni.
Örömmel üdvözlöm egyébként, hogy a 316. pont alatt képviselőtársaimmal benyújtott módosító indítványt minden bizottság és az előterjesztő is támogatja. Ez azon ritka, bár egy elírás helyesbítését szolgáló módosító indítvány, amelyet minden bizottság és az előterjesztő is támogatott. Bár így lenne némely tartalmi módosító indítvánnyal is!
De félre a tréfát! A 318. pontról szeretnék még egy gondolatot elmondani. Itt a képviselőtársaimmal pontosítjuk, hogy mely oktatási intézményekbe szükséges ezt az alapképzést, ezeket az ismereteket eljuttatni. Az a meggyőződésünk, hogy minél fiatalabb korban kezdjük a hulladékgazdálkodással, a környezetgazdálkodással kapcsolatos ismereteket oktatni, annál nagyobb hatékonysága lesz, igaz évek, évtizedek múltán.
Ha már nem sikerült azt a korábbi környezetvédelmi bizottsági állásfoglalást érvényesíteni, miszerint az egyetemi oktatásban szinte fakultástól függetlenül kerüljön sor környezetvédelmi ismeretek oktatására, akkor alapozzuk ezt meg, és erről szól a javaslatunk, hogy az óvodában, amikor a gyerekek a legfogékonyabbak, de az alsó- és középfokú oktatási intézményekben is kerüljön sor ilyen tananyag beépítésére, kerüljön be ez a Nemzeti alaptantervbe, ahogy egyébként az eredeti szöveg is ezt tartalmazza. Mi pontosítani és egyértelműsíteni szeretnénk, hogy minél fiatalabb korban meg kell kezdeni ezt a képzést.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés