TOMPA SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt én magam is örülök, hogy az 1. pont alatt szereplő módosító indítványunk, amely a Magyar Szocialista Párt környezetvédelmi munkacsoportjának közös indítványa, a kormány megértését megtalálta, és a bizottságok is támogatják. De én mégis inkább a 2. szám alatt szereplő, Lotz képviselőtársam módosító indítványának egy gondolatára szeretném felhívni úgy a figyelmet, mint mérnökember. A tartós műszaki termékek gyártása - azt hiszem, hogy egy rendkívül fontos kérdésére hívja fel képviselőtársunk a figyelmet, és ad tulajdonképpen feladatot a tervező mérnökök számára.

Az a gondolkodás a termelésben, illetve az értékesítésben, amely jelenleg megvan, miszerint élettartamra terveznek, és éppen azért, hogy a tartós műszaki cikkek is minél hamarabb cserélődjenek, és újabb generációi jelenjenek meg, azt eredményezi, hogy amíg köztudottan például a Ford-autók század eleji típusai még ma is szaladgálnak, addig egy japán autót eleve úgy terveznek a japán mérnökök, hogy körülbelül hat év után újra lehet a kohóba vinni az acélrészleteit, a többivel meg majd csak kezd valamit a társadalom.

Nos, ez a gondolkodás egy teljesen új áramlatot, egy új szemléletet adhat a mérnöktársadalomnak, adhat a tervezőknek, ha sikerül megérteniük annak a fontosságát, amelyet itt a preambulum megfogalmazott. Nevezetesen, hogy ténylegesen tartós termékeket érdemes tervezni, még adott esetben azzal a kompromisszummal is, hogy ez esetleg anyagigényesebb, mint egy kevésbé tartós termék.

Ezzel a gondolattal szerettem volna támogatásomról biztosítani azt a módosító indítványt, amelyet Lotz képviselőtársam jegyez, és sajnos, sem a bizottságok, sem az előterjesztő nem ért egyet vele. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu