HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Két ponttal, a 324-essel és a 339-essel szeretnék foglalkozni. Előtte azonban hadd mondjam el, hogy a Pap János képviselő úr által említett módosító indítványokkal én is egyetértenék. Végignéztem az ajánlást, és kissé szomorúan láttam, hogy a legtöbb bizottság - a gazdasági, az önkormányzati, a mezőgazdasági és más bizottságok - nem támogatták ezeket az amúgy támogatásra érdemes javaslatokat, nemcsak a kormány. Úgyhogy valóban - ahogy már a bevezetőmben mondtam - aggályaim vannak a törvény végső formáját, sorsát, hasznosságát illetően, de ne adjuk föl a kötelező optimizmust.
Két módosító indítvány van, amit Szili Katalin és képviselőtársai - többek között én is - aláírtunk, megfogalmazunk ebben a szakaszban. Az egyik a hatályba léptető és átmeneti rendelkezések. A törvény egy része 2001. január 1-jén lépne hatályba, más paragrafusai azonban már 2000. július 1-jén hatályba lépnének. Mi azt szeretnénk kérni, hogy a közszolgálati szerződésre vonatkozó 28. § már idén július 1-jén lépjen hatályba. Úgy hisszük, hogy az életszerűség megkívánja azt, hogy ilyen késedelem ebben a tekintetben ne keletkezzen.
A másik a 339. pontban szerepel. Tulajdonképpen arról van szó - nem akarom az egészet hosszan részletezni -, hogy a törvény szerint kormányrendeletben kell rögzíteni különböző előírásokat. Mi azt kívánjuk, hogy a nem veszélyes termelési hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeit is tartalmazza ez a kormányrendelet. Ezt sajnos a környezetvédelmi bizottság sem támogatta. Lehet, hogy egy kapcsolódó módosító indítvánnyal ezt másképp is meg lehet fogalmazni, bár véleményem szerint a megfogalmazás eléggé egyértelmű, és sokat már fölösleges rajta stilizálni. Fontosnak tartanánk, ha a végleges változatba ez is bekerülne.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés