HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, rövid leszek, és nemcsak azért nem fogok visszaélni a türelmükkel, mert az idő előrehaladott állapotban van, hanem azért sem kell ezt tennem, mert javaslatom célját tekintve és a célhoz vezető, javasolt eljárást tekintve is úgy gondolom, áttekinthető, világos, talán nem túlzás, ha megengedem azt a jelzőt, hogy nemesen egyszerű.
Miről is van szó? Mi a javaslat célja? A javaslatnak az a célja, hogy azon összeget biztosítsuk a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére, amely összeget számos képviselőtársam még tavaly decemberben, a katasztrófát követően személyes anyagi hozzájárulásként kívánt felajánlani az akkor még tervezett 13. havi képviselői tiszteletdíj formájában.
Nos, tudjuk, hogy az Országgyűlés a 13. havi tiszteletdíj intézményét nem fogadta el, de ennek az intézménynek a forrásaként betervezett összeg nem tűnt el, ez a 30 milliós összeg az Országgyűlés fejezetében fellelhető. Nos, én ebben az indítványban arra teszek javaslatot, hogy ez az összeg kerüljön az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz, ezzel is gyarapítva az újjáépítéshez rendelkezésre álló forrásokat, kerüljön oda ez a pénz, mert ha ez a pénz ott van, akkor sokunk szándékának megfelelően kerül felhasználásra.
Erről van szó ebben az indítványban, és meg kell hogy mondjam, én a magam részéről ezt az indítványt egyfajta jószolgálati megnyilvánulásnak tekintem. Jószolgálati megnyilvánulás azon képviselőktől, akik a megváltozott viszonyok között is tartják eredeti szándékukat, kimondott szavukat, és erről bizonyságot is tesznek, és jószolgálat legfőképpen és természetesen az ügynek, az összefogásnak, a Budapest Sportcsarnok újjáépítésének.
Úgyhogy mindezért kérem, támogassák az indítványomat, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés