KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Egy dolgot szeretnék hangsúlyozni, amit a lényegnek látok ebben az egészben. Ahhoz, hogy ezt az egész problémát vizsgálni tudjuk, igazából nem szabad elvonatkoztatnunk a múlttól. Miért? Ahogy a bizottsági ülésen meghallgattuk, azt hiszem, Koncz képviselőtársam is ott volt, itt permanens szennyezésről van szó. Ezt kell nekünk tudomásul venni, hogy a Szamoson, a Tiszán, a Körösökön és az összes, arról a területről a jelenlegi magyar területre áramló folyókon folyamatosan érkezik a szennyezés. De ezek általában a határérték alatt voltak. Ha a határérték alatt van, senki se törődik vele, mert nincs jelentési kötelezettség. Felhalmozódnak ugyan a nehézfémek, kirakódnak s a többi, de erre addig, amíg ez a határérték alatt van, nem fordítottunk gondot és figyelmet.

(17.40)

Most jött egy ilyen kiugró csúcs ezzel a ciánszennyezéssel, és ezzel a figyelem központjába került az onnan érkező környezetszennyezés. De ha ez a csúcs is véletlenségből a határérték alatt marad akár csak 10 vagy 100 ezrelékkel, akkor erről a problémáról most ugyanúgy nem vitatkoznánk ebben a parlamentben. Elment volna a környezetvédelmi felügyelőségen a jelentés, hogy majdnem határérték körüli cián érkezett a Szamos folyón. S ezzel az ügy, a probléma le lett volna zárva.

Tehát én ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy ezt próbálják megérteni, hogy itt nem egy egyedi esetről van szó. Itt egy folyamatos szennyezésről van szó, nemcsak a Szamosról és nemcsak a Tiszáról, hanem minden folyóról, és ez ellen a folyamatos szennyezés ellen kell nekünk elsősorban tenni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu