KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatban szeretnék még én is egy-két gondolatot elmondani. Talán Pap János képviselőtársam említette először, talán nem is biztos, hogy annyira sürgetni kell ezeket a nemzetközi szerződéseket. Szerintem a nemzetközi szerződések azon vonalát mindenképpen sürgetni kellene, hogy legalább felderítsük, milyen szennyező források találhatók a Kárpát-medencében, milyen veszélyekkel kell esetleg szembenéznünk. Mert ha azt tudjuk, hogy milyen veszélyekkel kell szembenéznünk, akkor esetleg arra valamilyen elhárítási vagy katasztrófatervet ki tudunk dolgozni. De ha csak akkor tudunk egy katasztrófatervvel foglalkozni vagy azt kidolgozni, amikor már a határainkon kopogtat a szennyezés, akkor bizony már elkéstünk!
Ragyogó példa a tiszai árhullám, amikor Szolnokot már egy héttel a tetőzés előtt védik, építik a töltéseket, mert volt idejük felkészülni rá, mert tudták, hogy jön Szolnok felé az árvíz. De ha egyik napról a másikra vagy egyik óráról a másikra kell az ilyenre felkészülni, akkor sajnos már nincs mit tenni.
Teljes mértékben egyetértek azon képviselőtársaimmal, akik felhívták a figyelmet, hogy azért nálunk sem rózsás a helyzet, és bizony a mi szennyeződéseinkkel is kell foglalkozni, azokkal, amelyek a mi vízgyűjtő területeinket elhagyják, és tovább szennyezik a nálunk délebbre lévő országok környezetét.
Köszönöm szépen. (Dr. Fenyvessy Zoltán tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés