KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A 107. és a 133. pontokban benyújtott módosító indítványaimhoz szeretnék még néhány szó indoklást fűzni azért, mert a bizottsági ülésen a kormány képviselője a javaslatunkat nem támogatta.
A 8. §-ban a gyártóra vonatkozó kötelezettségekről rendelkezik a jogszabály. Az (5) bekezdést nem tartjuk teljesen elfogadhatónak és egyértelműnek, ezért javasoltuk, hogy miután a gyártó tevékenységéből származó hulladékokról, illetve az általa visszavett hulladékokról beszélünk, akkor szükségtelen újra a birtokosról beszélni. Ezért... (Rövid szünetet tart. - Közbeszólások: Személyes szükséglet! - Ökológiai!) Tehát tudom folytatni, mert már jelen van a kormány képviselője.
A hulladékra vonatkozó kötelezettségekről kellene itt beszélni, tehát javaslom a kormány képviselőinek, hogy fontolják meg ezt, mert az a véleményünk, hogy ahogy így, az eredeti szabály szerint megfogalmazódott a jogszabály, úgy nem teljesen egyértelmű.
A 133. pontban az általam is már említett hulladék termelője tér vissza. Úgy gondolom, és a képviselőtársaimmal úgy gondoljuk, hogy a termék előállítója, illetve a fogyasztó definíció sokkal alkalmasabb e pont meghatározására, mint az, ami a törvényjavaslatban eredetileg megfogalmazódott.
Úgy tartjuk természetesnek, hogy nem kell külön szabályozni a törvényjavaslatban, hogy a kezelés költségeinek egyidejű megfizetésével történik az átadás, mert véleményünk szerint ez természetes, az átvevő enélkül nem fogja átvenni a hulladékot. Tehát ezt mi túlszabályozásnak tekintjük a jogszabályban, ezért ennek elhagyását javasoljuk.
Köszönöm szépen.
(15.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés