KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 258-as és 261-es pontjában lévő módosító indítványainkhoz szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni.
Nekünk - képviselőtársaimmal együtt - az a véleményünk, hogy a megyei önkormányzatoknak a törvényjavaslatban adott feladatok messze meghaladják a megyei önkormányzat kompetenciáját. Az az érzésünk, hogy ezt a feladatot a megyei önkormányzatok - ismerve az ő feladat- és hatáskörüket - nem fogják tudni ellátni, már csak azért sem, mert semmilyen eszköz nincs a kezükben arra vonatkozóan, hogy együttműködésre bírják azokat az önkormányzatokat, amelyek a megye területén dolgoznak. Tehát azt a megoldást, ami a törvényjavaslatban szerepel, mi nem tartjuk egy végrehajtható szabályozásnak.
Jobb lett volna véleményünk szerint, ha itt, mondjuk, a területfejlesztési tanácsot jelölik meg olyan szervként, amelyik ebben kompetens, mert hiszen ott a kistérségek, tehát a helyi önkormányzatok képviseltetve vannak, míg a megyei önkormányzatban nincsenek. És a megyei önkormányzat költségvetésében erre vonatkozóan nincs is forrás, amiből ezt ők meg tudnák valósítani. Tehát ez volt az az ok, ami miatt mi ezt a két módosító indítványt benyújtottuk.
Még egy gondolatot szeretnék fűzni ahhoz - a 277-es módosító indítvány kapcsán -, amit Farkas Imre képviselőtársam is elmondott, hogy az önkormányzatok most kapnak ezzel a törvénnyel egy kötelezően ellátandó feladatot. És az is egyértelműen benne van a törvényjavaslatban, hogy ez állami hozzájárulás nélkül nem hajtható végre, az önkormányzatok ezt nem képesek végrehajtani. Ha az önkormányzatok nem tudják azt, hogy milyen támogatást vagy hozzájárulást kapnak a központi költségvetéstől ennek a feladatnak az ellátásához, nem lesznek képesek megtervezni és beindítani ezt a folyamatot. Ez alapvetően gátja lesz annak, hogy ennek a kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni az önkormányzatok.
(16.00)
Tehát ha nem is összegszerűen - mert ez nyilván mindig függ az adott év gazdasági helyzetétől is -, a mi javaslatunk megadja a mindenkori kormánynak azt a hatáskört, hogy az adott év költségvetésében normatív módon meghatározza, mekkora az az összeg, amivel a központi költségvetés hozzá tud vagy hozzá képes járulni ennek a feladatnak ez ellátásához. Ezért tartjuk fontosnak és szükségesnek, hogy ez a törvényjavaslatba bekerüljön és ott megmaradjon.
Kérem képviselőtársaimat, hogy - szemben a kormánnyal - támogassák majd ezt a módosító indítványunkat. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés