PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának álláspontját fogom kifejteni a kamatcsökkentéssel kapcsolatban.

Mondandóm első részében a javaslat mibenlétét szeretném világossá tenni, a második részben bemutatom a Fidesz vezette kormány gazdaságpolitikájának hatását, amely kedvezőbbé tette az inflációs viszonyokat, és szükségessé teszi a műveleti kamat csökkentését. A harmadik részben áttekintem az infláció, a jegybanki alapkamat és a műveleti kamat összefüggéseit az utolsó hat évben. A negyedik részben a vállalkozások, a vállalkozók és a peresített követelések vonatkozásait szeretném ismertetni. Az ötödik részben a kamatváltoztatás problémája jogtechnikai vonatkozásairól beszélek, és röviden összefoglalom a képviselőcsoport álláspontját.

Az előttünk fekvő javaslat lényege az, hogy aki késedelmesen teljesíti pénztartozását, és nem állapodott meg másképpen, az ezentúl 20 százalék helyett 12 százalék évi kamatot fizessen. Ha a késedelembe esést megelőző időszakra is kamattal szerződtek, akkor nem évi 8 százalékkal, hanem évi 4 százalékkal kell megnövelni ezentúl az összeget, amelyet a fizetésre kötelezett megfizet. Összegezve: csökkennek a terhei a késedelmesen fizetőknek. Ezt támogatjuk, mert a 20 százalék és a 8 százalék meghatározása óta 11 év telt el, és a gazdaság azóta nagyot változott, miáltal ma már magasak a jelenlegi kamatértékek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Pár szót szeretnék szólni arról, hogy értelmezésemben mire is épül az előttünk fekvő javaslat. A módosító indítvány indoklásában azt olvashatjuk, hogy mára megérett a helyzet a kamatmérték csökkentésére, miután az infláció fokozatos csökkenésével ennek az intézménynek a szerepe, rendeltetése torzul. Tehát az indoklás kiindulópontja az, hogy a gazdasági folyamatok olyan pozitív irányt vettek, amely országunk prosperitását mutatja. A kormány programjában lefektettük azokat az elveket, szükséges lépéseket, amelyek lehetővé tették ezt a gyors ütemű és kiegyensúlyozott gazdasági növekedést. Örömmel vettük tudomásul, hogy ellenzéki oldalon is elismerik a hivatalban lévő kormány gazdaságpolitikai érdemeit.

A kormányprogram első blokkja foglalkozik a gazdasági növekedés politikájával. Idézem: "Alapelvünk, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyek biztos keretet adnak polgáraink alkotóereje kibontakozásának. A kormány elkötelezett törekvése, hogy az infláció üteme folyamatosan mérséklődjék." Az infláció csökkenésének van egy nagyon fontos vonzata: általa redukálható a költségvetés egyik legnagyobb kiadásának mértéke. Az államadósság egy tetemes része a kamatterhekből adódik, a teljes kamatteher háromnegyedét pedig az infláció generálja.

Fontosnak tartom megemlíteni, tisztelt képviselőtársaim, azt, hogy kormányunk 1998-ban azt vállalta, hogy 2000-re 10 százalékpont alá fog süllyedni az infláció. Annak ellenére sikerült beváltani a vállalást, hogy számos, előre nem látható kedvezőtlen körülmény hátráltatta a munkát. Elég, ha példaként felhozom az árvizeket, a belvizet, a koszovói válság teremtette bizonytalan légkört, és még sorolhatnám. Mindezek ellenére a kormány megállta a helyét, a prognosztizált mutatók több tekintetben kedvezőbbek is lettek, mint ahogy azokat előre terveztük. Országunk fejlődési üteme a nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó. Ezt bizonyítja, hogy több nemzetközi hitelminősítő intézet javította Magyarország besorolását.

Csak pár tényt szeretnék ismertetni képviselőtársaimmal, amelyeket az infláció mérséklése tett lehetővé. A gazdasági növekedés a foglalkoztatás bővülésével járt, így a munkanélküliség 7 százalékra mérséklődött. Mind a kínálati oldal termelése, mind a felhasználási oldal fogyasztása egyenletes dinamikával emelkedett. A beruházások volumene a múlt évben 6,6 százalékkal nőtt, a beáramló nettó külföldi tőke meghaladta az 1,4 milliárd amerikai dollárt. Az államháztartás és a központi költségvetés hiánya a vártnál kedvezőbben alakult. A gazdaság növekedése a fogyasztás és a keresetek növekedéséből eredt. A nemzetgazdasági bruttó nominális átlagkereset növekedési mértéke 16,1 százalék volt, a reálkereset 2,5 százalékkal nőtt. A Magyar Nemzeti Bank 1,5 százalékkal csökkentette irányadó kamatait, amely így 12 százalék napjainkban. Az infláció csökkenése tehát előnyös, ezért a kormány arra törekszik, hogy folytatódjon a gyors és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, tovább mérséklődjön az infláció.

(20.30)

Az alacsony infláció melletti helyes értékű jegybanki alapkamat és magas műveleti kamat együtt ellentmondásos jelenség - jelenleg pedig ez a helyzet. Vizsgáljuk meg, hogy mi a kamatok alapvető rendeltetése! A kamat az idegen pénz használatáért való ellenszolgáltatás, a tőke feletti rendelkezésből fakadó előnyök kompenzálása. Ezen túl a szerződésszegés esetére tartalmaz bírság- és kárátalányelemeket, a mai inflációs viszonyok mellett pedig a pénzromlás hátrányait is ki kell egyenlítenie.

A helyes nagyság szerinti sor a kisebbtől a nagyobb felé így határozható meg: a legkisebb az infláció, ennél nagyobb a jegybanki alapkamat, ezt meghaladja a hitelkamat. Ha tehát adott esetben a kényszerhitelező kölcsönpénzzel pótolja a számára ki nem fizetett összeget, akkor a jegybanki alapkamat feletti kamat tölti be a funkcióit. Kövessük végig az 1994-2000 közötti időszakot a kamat változásának szükségessége szempontjából!

Összehasonlítást adok 1994 és 2000 között az infláció, a jegybanki alapkamat és az ügyleti kamat viszonyáról. 1994-ben 18,8 százalék volt az infláció, 25 százalék a jegybanki alapkamat és 20 százalék volt az ügyleti kamat. Úgy készültem, hogy most évenként végigmondom ezeket az adatokat, de azt hiszem, az időm erre nem elég. Ezért példaként azt mondom el, hogy '94 és '97 között, '98 végéig, ha valaki 1 forinttal tartozott a ciklus elején, akkor a végén 2 forint 7 fillért tartozik kifizetni, ami 2 forint 23 fillér lenne, ha megtartotta volna az értékét a tartozás. Reálértékben 93 fillért kapott volna vissza a jogosult, holott reálértékben legalább 1 forint 8 fillér illetné. 1998-ban megváltozott a helyzet.

Most a '99-es állapotot mondom el, amikor az infláció 10 százalék volt, az alapkamat 14,5-16 százalék között mozgott, az ügyleti kamat pedig 20 százalék volt. 2000-re 6 százalékos inflációt várunk, tehát jól látszik, hogy az ügyleti kamat most már jelentősen nagyobb, mint az alapkamat.

Vajon méltányos-e, hogy a kötelezetteknek ekkora a kamatfizetése? Annyi biztos, hogy az inflációt meghaladónak kell lennie, a pénz használatát, pótlását, helyettesítését kell kifizetnie. Vajon elegendő-e a jegybanki alapkamat, amely a bankközi piac biztonságát hordozza? Vagyis ha minden jogosult bank lenne, akkor rendben volna, de nem az, tehát e felett célszerű meghatározni a kamat mértékét.

Hazánkban jelenleg nehéz helyzetben vannak azok, akiknek követeléseik vannak. Szinte természetes a bevásárlóközpontok, az irodaházak kivitelezésében alvállalkozóként szereplő vállalkozók, vállalkozások ki nem fizetése. A vállalkozások sokszor éveket várnak a pénzre, perelnek, a végrehajtásra várnak, és sokszor tönkremennek azért, mert lassan jutnak a pénzükhöz, az igazságukhoz. A magyar gazdaság további fejlődéséhez nemcsak a tartozások kamatainak a méltányossá tétele szükséges, hanem az is, hogy jelentősen gyorsabban rendeződjenek a tartozások. A bírósági út lassúsága nem kompenzálható a kamat irreális mértékével. Egy tönkremenés veszteségét nem pótolja egy távoli, nagyobb összeg. Csak az a jó megoldás, ha méltányos a kamat, és a bírósági út a végrehajtással együtt néhány hónapnál többet nem vesz igénybe.

A kitűzött cél elérését kevésbé elegánsan valósítja meg a javaslat, mivel a polgári törvénykönyv keretében határoz meg két, akár évente változtatásra szoruló kamatmértéket. A törvénykönyv hosszú távra kell hogy meghatározza a polgári jog viszonyait, és már az elmúlt évtizedben is több mint tíz módosítása volt a polgári törvénykönyvnek.

A bizottsági vitákban az Igazságügyi Minisztérium nem támogatta a javaslatot, a polgári törvénykönyv későbbi átfogó módosítására hivatkozva. Azonban Hende Csaba államtitkár úr jelezte, hogy módosult az álláspont.

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Mérlegelhető azonban, hogy a jogalkotó valóban évente, a költségvetési törvényben szabályozza az ügyleti és a késedelmi kamatot, azonban ez alapos, körültekintő elemzést igényel. Az indexálás technikájáról az a véleményünk, hogy nehezebben kezelhető a bíróságok által, egyrészt az infláció mérése és változása, másrészt a jegybanki alapkamat éven belüli változásai miatt.

Összefoglalva: a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja rendezni kívánja a méltánytalanul magas kamatokat; nem ellenzi a javaslatban szereplő megoldást, amely a Ptk.-ban konkrét százalékértékekkel határozza meg az ügyleti és a késedelmi kamat mértékét, de fenntartásokkal él. Fenntartja azt a véleményét, hogy a költségvetési törvényben kell a gazdasági élet változásait követő szabályozásokat meghatározni.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu