ROZGONYI ERNŐ a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Balaton - és ez köztudott, ezzel nem mondok nagy újdonságot - Közép- és Nyugat-Európa legnagyobb tava, és sajátos lehetőségeinek a figyelembevételével nyugodtan azt mondhatjuk, hogy hazánk büszkesége és egyben kincse. Sok mindent megélt, sok minden túlélt már, és koránál fogva bizony elég törékeny az egészsége.

A Balaton geológiai kialakulása a tudomány szerint valamikor a pleisztocén végén kezdődött. Ez ugyan évtízmilliókat jelent, de a tó és környéke nagyjából a mai formáknak megfelelően nyilván ennél jóval fiatalabb, mintegy 25 ezer éves. Azért ez sem egy kis kor! Mivel a tó állandó vízutánpótlással, egyben lefolyással is rendelkezik, a vízminőség védelmében egy óriási vízgyűjtő terület megfelelő védelme is szükséges. A közvetlen környék mintegy 2550 négyzetkilométeres vízgyűjtő, a legnagyobb tápláló folyónak, a 139 kilométer hosszú Zalának pedig mintegy 2622 négyzetkilométeres a vízgyűjtő területe. Mint az közismert, mederforrások nem táplálják a Balatont. Az évszázadok folyamán óriási a feltöltődés, elsősorban a nyugati medencében, de lassúbb feltöltődés történik valamennyi, a tóhoz futó völgyfenéken is, ami aztán tulajdonképpen magában a tómederben rakódik le.

A geológusok véleménye szerint minden állóvíznek azonos és közös a sorsa; nevezetesen, lassan feltöltődik és elhal. Ez szerintük a Balatonnál is így lesz, bár igaz, hogy ezt egy több ezer éves folyamatnak tekintik. Azonban ezek intő jelek, érdemes e problémákra odafigyelni. A geológusok azt is tudják a mederben végzett fúrások alapján, hogy bizony volt, amikor a tó vízszintje lényegesen magasabb volt a jelenleginél, és bármily hihetetlen, volt, amikor a tó kiszáradt. Ez is egy érdekes dolog, hiszen mai szemmel elképzelhetetlennek tűnik, hogy természetes körülmények között egy ilyen tó kiszáradjon. Igaz tehát - egy ilyen rövid áttekintés is igazolja -, hogy bizony a Balaton már mindent túlélt, átélt; érdemes, kell vele foglalkoznunk.

(10.30)

Óriási történelmi, kulturális, zoológiai, botanikai és geológiai múlt tapad a Balatonhoz és környékéhez. Úgy gondolom, a tó megőrzése, életének fenntartása nekünk, ma élő magyaroknak elsőrendű feladatunk, annak ellenére, hogy ez a feladat az idők folyamán egyre nehezebb, egyre bonyolultabb, és mondjuk meg őszintén, egyre költségesebb. Évmilliók során a természet maga sok mindent megoldott: kivédett, átalakított; de aztán olyan újabb, távolról sem természetes események következtek be, amiket a természet már nem tud korrigálni, nem tud kijavítani.

1861-ben nyitották meg a Duna-Száva-Adria-vasutat, és ezzel megindult a tömeges turizmus, a tömeges üdülési, nyaralási folyamat, és átalakult, tulajdonképpen megkezdődött az átalakulása a Balatonnak mint üdülőhelynek. Olyan civilizációs folyamatok indultak el, amelyek gyorsították a tó öregedési folyamatát. A partokat elérte ez a civilizáció és ezzel együtt a szennyezés, a rombolás, azért, mert ezzel a folyamattal nem tartott lépést, még nyomokban sem, a célszerű és előrelátó védelem. Különösen elképesztő mindaz, ami a szocializmus építésének korszakában történt ezzel a tóval. Nem kívánok erről részletesen beszélni, ismerjük mindnyájan, csak egy utalást teszek: például a Kis-Balaton ügye. Ezeknek a folyamatoknak mindmáig ható irtózatos következményei vannak.

Valójában - és ezért kellett ezt a bevezető részt is elmondanom - akkor érti meg az ember ennek az egész előttünk lévő szabályozási elképzelésnek a fölöttébb kiemelkedő jelentőségét, ha mindezt tudja, legalább így körvonalakban tudja, átérzi, és némi felelősségérzettel is rendelkezik.

Sokan minden bizonnyal azt fogják mondani, hogy ez a szabályozás túl szigorú. Úgy vélik, akik ezt állítják, hogy korlátozza a szabadosságot, mások, és részben ide tartozónak vallom magamat is, legszívesebben nagyobb mértékű szigorúságot látnánk, követelnénk. Különösen az aggasztja ezen utóbbi csoportot, így engem is, hogy visszamenőleges hatálya nincs. Persze tudom, hogy ez nem is igen lehetne, de leginkább az kellene, hiszen a tó környékén annyi minden történt az elmúlt évtizedekben, hogy irtózatos nehéz itt már valamit csinálni. Gondoljanak például arra a rengeteg csatornázatlan üdülő- és lakóépületre, azokra a lakóhajókra, ahonnét a szennyvíz a talajba, vízbe és így a tóba kerül. Nekem van olyan élményem sajnos, amikor úsztam a Balatonban, és egy halom fekália úszott velem szembe, és tudom, hogy ez nem egy egyedi eset, ez már másokkal is előfordult.

Reálisan szemlélve azonban azt kell megállapítani, hogy a tervezett szabályozás ugyan, sok tekintetben helyesen, valóban szigorú, ugyanakkor azonban kellően méltányos is. Talán egy kissé túl méltányos, itt is túlzottan engedékeny amikor a parttól távolodva egyre enyhíti az előírásokat, holott tulajdonképpen, mint ahogy azt vázoltam itt, amikor a vízgyűjtő medencékről beszéltem, az egész vízgyűjtő rendszert kellene bizony megfelelő szigorúsággal szabályozni. Irtózatos dolog lenne, és természetesen nincs is kitéve ilyennek a tó, ezt csak példaképpen hozom fel, de irtózatos dolog lenne, ha valami olyan szennyező anyag kerülhetne a tóba valamilyen úton-módon, ami például olyan kárt okozna, mint a ciánszennyezés a Tiszán. Elképesztő károkat okozna ez! Én azért azt mondom, hogy az egész vízgyűjtő medencét egy kicsikét szigorúbban kellene megfogni.

Igen sok tekintetben üdvözlendő tehát a szabályozás szigora, de engem személy szerint például továbbra is aggaszt a környezet túlzott beépítése, a nyári hónapok irreális terhelése. A mennyiség és minőség itt semmiképpen sincs egyensúlyban. És így azokon a területeken, ahol ez még lehetséges, bizony keményebb korlátozások szükségesek. Egész egyszerűen ökológiai szükségszerűség helyenként a természetes partok és azok környezetének a megtartása, megóvása. A túlzott beépítettség, ami már sok helyen bekövetkezett, a továbbiakban mindenképpen megakadályozandó, ha van csatorna, ha nincs, ha van víztisztítómű-kapacitás, ha nincs. Vannak olyan területek, ahol egész egyszerűen nem szabadna megengedni a további építkezéseket. Aggasztónak tartom az ősnádasok helyzetét. Évről évre zsugorodik, holott fontos ökológiai és tájjellegű a szerepe, funkciója van, és természetesen a Balaton élővilága szempontjából is fontos. Itt bizony még rekonstrukciós munkákra is szükség lehet.

Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy túl soknak tartom már most is a vízben lévő műtárgyak számát, és félő, hogy minden annak megfelelő öbölben, partszakasz mentén további ilyen kikötők létesülnek, hosszan a vízbe nyúló mólók létesülnek. Nem volna helyes.

Aztán itt van a Kis-Balaton, már egyszer utaltam rá, azt hiszem, teljes egészében vissza kellene állítani a Kis-Balatonnak a szerepét, és ezenfelül még mesterséges beavatkozást is igényel ennek a szennyeződésnek és feltöltődésnek a visszaszorítása.

Természetesen tudom, hogy nem minden fér bele a területrendezés tárgykörébe. De el kellett mondanom legalább néhány olyan dolgot, amivel többet kellene foglalkozni, többet kellene törődni, és amire, valljuk be őszintén, jóval többet kéne költeni. Nekünk! Nem a külföldnek, nekünk! Mert ez a mi tavunk, és szeretném, szeretnénk ha a mi tavunk maradna.

A Magyar Igazság és Élet Pártja szereti a rendet, mert a káosz ellentéte, és mert segít a társadalomban eligazodni, beilleszkedni és biztonságban élni. Ez a törvényjavaslat a maga sajátos eszközeivel a rend kialakulását segíti elő. Ezért üdvözöljük és szükségesnek tartjuk. Fogjunk tehát össze! Igyekezzünk megkeresni a legjobb megoldásokat, ne féljünk a szigortól! Remélem, sok jó módosító javaslattal kiegészülve hasznos és jó szolgálatot tehet ez a törvényjavaslat, amikor majd hatályba lép.

Arra kérem az előterjesztőt, a szakmai bizottságokat és a koalíciós kormánypártokat, ne támogassák a lazító törekvéseket, ugyanakkor álljanak ki az esetleges további ésszerű szigorítások mellett. A Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja ennek a törvényjavaslatnak az alapvető céljait, és azért fog dolgozni, hogy ez a törvényjavaslat minél előbb hatályba léphessen.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu