DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Jelez egyébként a gépem, elnök úr. Köszönöm szépen a szót. Tényleg csak egy mondatot mondanék Mécs Imrének, mert valószínűleg egyről beszélünk, én is ugyanarról beszéltem, mint ő. Jó, világos, én nem soroltam fel azokat a mártírokat akár a családban, akár a hátam mögött ülő képviselők életében és családi életében; föl tudnám sorolni, kedves Mécs Imre úr, de nem teszem.

(13.00)

Akkor félre tetszett érteni, ha így tetszett interpretálni a mondatomat: én nem arról beszéltem, hogy önnek nincs igaza - adott esetben esetleg még igaza is lehetne. Én azt kértem számon, de nem is számon, hanem azt kiáltottam bele most ebbe a terembe, hogy egyenlő mércével mérjen, kedves Mécs Imre. Az, hogy fel tetszik állni és fel tetszik sorolni, hogy az életútjában kinek milyen buktatók voltak a kommunizmus és esetleg egyéb más erőszakos cselekedetek miatt, és a családját vagy önt vagy mást, akár az itt ülők közül is milyen sérelmek értek, én azt értem.

De ön szerint hogy lehet az, hogy amit szabad adott esetben Donáth Lászlónak, a hasonló hangnemet meg nem ütő, egyébként pedig ezt a javaslatot előterjesztő Horváth Bélának nem szabad? Ön kifogásolja a képviselőtársaim hozzászólását, Lányi Zsolt képviselőtársam hozzászólását - de egyetlen gondolata, egyetlen félmondata nincs Donáth Lászlónak sokszor idézett és a magyar parlament egyik bizottságában megfogalmazottakban már a mocskolódás határát súroló kijelentéseivel kapcsolatban! Hogy van ez?! Neki lehet? Neki nem? És milyen dolog az, amikor ön azt mondja, hogy fogadatlan prókátor terjeszti elő a kommunizmus áldozatairól szóló országgyűlési határozati javaslatot? Tessék mondani, kit tetszik ez alatt érteni? Milyen alapon fogadatlan prókátor?

Csak önnek van joga, lehetősége az életében elszenvedett sérelmei miatt felállni egy ügyért, másnak nincs?! Ön kirekeszt, kedves Mécs Imre, kirekeszti azokat a képviselőket, akik itt ülnek ebben a teremben; megpróbálja kirekeszteni - egyébként sajátos SZDSZ-es taktika (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) - azokat a magyar állampolgárokat, akiket lehet, hogy nem vittek el a Gulágra, lehet, hogy nem vetettek börtönbe, de megakadályozták az egyetemi felvételijüket az ötvenes években, mert B-listázás volt, meg megakadályozták az előmenetelében, a pályájában. (Az elnök ismét csenget.) Ön őket próbálja kirekeszteni, és ez ellen a magatartás ellen emelem fel újra a szavamat. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu