CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Urak! Nem azért, hogy az ünneprontás vádját elkerüljem, hanem azért, mert tetszett, amit este a televízióban hallottam, ott folytatom, ahol Áder János házelnök úr abbahagyta. Ő az általam is mélyen tisztelt Karinthyt idézte imígyen: "És hogy van a fiad?" - mármint a magyar jövőt illető kérdésre adta ezt a választ Karinthy.

Jelképesen folytatva azonban ezt a gondolatmenetet, kénytelen vagyok azt mondani, hogy: Fiam? Nincs fiam. - jelképesen. Ez a való helyzet pillanatnyilag, tisztelt hölgyeim és uraim.

A magyar jövő sötét, oly mértékben fogyatkozunk, hogy az létünkben fenyeget bennünket, és noha ilyen a helyzet, és ez mindenki előtt világos lehet ma már, a kormány egyes erőfeszítéseit nem tekintve, valójában semmi sem történik a megmaradásunk érdekében.

Mégsem csak erről van szó, mert tudvalevő, hogy ez a folyamat nem ez alatt a tíz év alatt következett be, és ért el ilyen eredményt, hanem sokkal hosszabb idő alatt. Azonban ha valóban szabadok volnánk, valóban a saját nemzeti programunkat valósítanánk meg, és ha ez az Országgyűlés és az összes előző is valóban szabad volna, nemcsak egy szabad választás eredménye, akkor ennek érdekében sokkal több történt volna, és sokkal több volna kilátásba helyezve.

Ezért tehát kénytelen vagyok véleményünket ebben a tekintetben úgy összefoglalni, hogy igen, ez a nap politikailag reményteljes volt - itt voltam, éreztem, szép volt -, de nem tudtunk érvényt szerezni azoknak a hiteknek, reményeknek, akaratoknak, amelyek jegyében ide küldtek bennünket. Be lettünk csapva.

Éppen az egyik előttem felszólaló hivatkozott egy aktusra, amely megelőzte az Országgyűlés összeülését, a paktumra. Ennek következtében - ezt ugyan Kuncze Gábor nem említette - a rádió és a televízió mint hatalmi ág voltaképpen ugyanazoknak a kezében maradt, akiknek a kezében előtte volt.

És mára ez odáig fejlődött, kiegészülve a kereskedelmi televíziókkal és rádiókkal, hogy a magyarság tudati állapotát idegen erők és ugyanakkor az a régi szellem, amelyik az egész Kádár-rendszerben uralta ezeket az intézményeket, határozza meg, vezeti félre, és nem engedi meg, hogy nemzeti céljaink egyáltalán szóba kerüljenek, hogy arról a nagy tömegek tudomást szerezzenek, hogy arról a halálos veszedelemről, amiben élünk, valamit is megtudjanak. Minden el van dáridózva, és mi itt ünneplünk, és azon vitatkozunk, hogy vajon hány tagúak legyenek a kuratóriumok, abban a kis részlegben, aminek a jelentősége a népbutítás szempontjából egyre csekélyebb.

Más is történt aztán ennek a paktumnak a következtében, például az, hogy elvesztettük nemzeti vagyonunk túlnyomó részét. Szépek a nemzeti össztermékről szóló jelentések, szépek, hogy most már talán utolérjük a '89-es színvonalat, azonban nincs semmink, még a földért is meg kell küzdeni, hogy magyar kézben maradjon.

A nyomor? Nagyobb, mint amekkorának látszik, mert szemérmesen eltitkolják azok az emberek, akik semmit sem tehetnek - nemcsak öregekről, fiatalokról is szó van. A tudatlanság? A félelem? Egy demokráciában? Ne mondják, hogy nincs! Van. Itt van köztünk! Még sokszor mibennünk is, akik eljutottunk arra a helyzetre, hogy tulajdonképpen nem kell félnünk.

Ki védi az egyszerű embert? Ki védi a munkást? Van munkás, tisztelt szocialisták? Önök, akik a kapitalizmus, a libertariánus kapitalizmus szószólóivá lettek, és megvalósították a Bokros-csomag után a nemzeti vagyon kiárusítását, most még szocialista értékekről beszélnek ebben a Házban is! És a falak bírják, a tető bírja! (Taps a MIÉP és az FKGP soraiban. - Moraj az MSZP soraiban.)

Félni kell, hogy ha nem látunk tisztán, ha ezeket az ünnepi pillanatokat sem használjuk fel arra, hogy olyan rendszert, olyan világot teremtsünk magunknak, amit először is mindenki ért... - mindenkinek értenie kell mindezt ebben az országban, mert ha nem érti a nép, ha mindenféléről hall, csak a lényegről nem, akkor nem fogja húzni a szekeret és hajtani.

(11.10)

Aztán: jó lenne tudatni azt is, tisztelt Országgyűlés, itt, most, ezen ünnepi pillanatban, hogy ki az úr a házban: a pénz hatalmasai avagy az Országgyűlés, avagy a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormány, avagy a háttérben álló, a nemzeti függetlenségünket bármikor kijátszó pénzhatalmasságok. Vajon ez alatt a tíz év alatt, ami alatt három kormány funkcionált, hány bankkonszolidáció volt, és hol van a pénz a bankkonszolidációba benyomott pénzekből? Nem kérdezem most a pénzügyminiszter urat, biztosan meg tudná mondani, egyszer majd meg is mondja.

De nem ő volt az egyetlen, aki erről tud. Szükség volt rá? Miért nem lehet a parasztságot kompenzálni? Miért nem lehet a szegény embereket, az iskolarendszert, az egészségügyet és a többit ilyen segítségekkel, ilyen feltömésekkel úgy kisegíteni... Ezek soha el nem számoltak ezekkel a pénzekkel. Ki tudja megmondani, hogy hány off-shore cég működik Ciprus szigetén ugyanezeknek a köröknek a jóvoltából? Ott sem fizetnek adót, itt sem fizetnek adót. Miért dicsekedünk mi azzal, hogy beengedtük a külföldi tőkét, és nem fizet adót, és nem járul hozzá nemzeti céljainkhoz? Miért nem határozzuk meg, hogy milyen feltételek között megyünk Európába, ha egyáltalán hívnak bennünket? És ha nem hívnak, akkor miért erőltetjük?

Rövidesen választ kell adni erre a kérdésre, de az egész nép színe előtt, mert így, hogy csak a szűk elit egymás közötti vitáiban történik mindez, nem lesz jó. Európában nagyon nagy bajok vannak, nem ártana erről is beszélnünk. Európa éppen úgy sorvad ez alatt a világhatalom alatt, mint mi. Veszélyben a szólásszabadság egész Európában! Tudják? Tudjuk. Beszéljünk róla, mert nem érdemes oda bemenni, ahol a függetlenségünk veszélyben van.

Bocsássanak meg, hogy ilyen drámai szavakat használtam, minden alkalmat fel kell használnunk arra, hogy a népünknek tudást, értelmet és célokat adjunk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu