DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim!

Nemzet és egyén szabadsága elválaszthatatlan. A szabadság semmivel sem pótolható és semmivel sem megvásárolható. A szabadságától megfosztott nemzet mindig is megpróbálta visszaszerezni a legfőbb értékét, és a történelemből tudjuk, hogy ez nem mindig sikerült, s ha sikerült is, vérrel és fájdalommal járt.

Tíz éve sikerült. Tíz éve sikerült békében megvalósítani álmainkat. Mi, szabadon választott képviselők Országgyűlést tartottunk, ami új utat nyitott hazánk számára, és egyben félreérthetetlen jelzést küldött a nagyvilág számára.

Szabadság, biztonság, igazságosság, jólét és békesség - ezeket az értékeket külön is megnevezte az akkori hat parlamenti párt. Mint minden történelmi sorsfordulón, a tíz évvel ezelőttin is egyszerre jelentkezett az öröm és fájdalom, a remény, a kétség, a bizonytalanság. Volt, aki kevesellte, volt, aki sokallta a változásokat.

Tisztelettel emlékezem azokra a demokratikus elkötelezettségű személyiségekre, akik nem tévesztettek utat, és folyamatosan mély megbecsüléssel tekintek az állampolgárokra és az egész magyar társadalomra, amely akaratával kijelölte számunkra az akkori utat. Az átmenet áldozatokkal járt, és korántsem mindig a méltatlanok vesztettek. A Magyar Demokrata Fórum nevében ezen alkalommal is köszönetet mondok a türelemért és a bizalomért. Hisz a rendszerváltozás véghezvitele elsősorban a terheket vállaló társadalom érdeme. Ez alapozta meg belpolitikai biztonságunkat, a gazdaság fellendülését, bár ezt időnként hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum megalakulásától fogva bizonyságát adta, mennyire fontosnak tartja a társadalom igazságérzetének megóvását és a nyugodt politizálást. E két érték határozta meg az 1990-ben megalakult kormány stílusát, ami, gondolom, ma is mindkét szempontból időszerű. Ha működik a demokratikus intézményrendszer, és érvényesülnek a piacgazdaság törvényszerűségei, akkor a társadalomnak igénye és szüksége van higgadt politizálásra.

Antall József miniszterelnök úr tisztában volt azzal, hogy az egyéniségek kizárólag akkor válnak tekintéllyé, ha nemcsak ügyesen, hanem demokrataként is politizálnak. (Dr. Kis Zoltán tapsolva: Úgy van!) Bismarck kérlelhetetlen politikus volt, mégis azt vallotta, hogy legyünk szelídek a szavakban. A szelíd szavak a politikában nem a határozatlanságot, hanem az önbizalmat jelentik. Tekintélyre minden demokratikus társadalomnak szüksége van, de tekintélyelvűségre egyiknek sem. A politikában a tekintély manapság bölcsességgel és fáradságos munkával teremthető meg, tekintélyt parancsolni nem lehet.

Ami a társadalom igazságérzetének megóvását jelenti, az minden kormányzatnak elemi érdeke. S különösen nehéz ez akkor, amikor egymás mellett él múlt és jelen, amikor elfogadhatatlan módszerekkel éppúgy lehet vagyonra szert tenni, mint igazi, mindenkinek hasznos, kemény teljesítménnyel.

A polgári kormányzat két éve érzékelhető alkotókedvet keltett a társadalomban. Ezzel egy időben a leszakadók számára kapaszkodók vannak, fontos tehát, hogy a társadalmi igazságérzetről világosan beszéljünk. Az átalakulás során elkerülhetetlen volt, hogy megfizessük a tanulópénzt. Oktalanul azonban nem tanúsítunk elnézést. Nem térünk napirendre a hanyag vagy tudatos, előnytelen döntésekből eredő károk felett. Nem engedjük meg a törvénytelen gazdasági működést, és nem vesszük tudomásul a bűnözők profitját. Mindezzel szemben a kormányzat sem lehet elnéző.

Az igazságosság másik fele az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatástól azt várják el, hogy gyors, olcsó és tisztességes legyen; de ne csak az elkövetővel, hanem az áldozatokkal is törődjön. Hatalma csak annak lehet, akinek a felelőssége is megvan hozzá. Az igazságszolgáltatásnak önálló hatalma van, és a társadalom előtt viselt felelősséggel is együtt jár. Csak így lehet az állam legbiztosabb pillére.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az emlékezés a valóság támasza, és a történelem az igazságszolgáltatás része. Az emlékezés egyben üzenet, hogy egy diktatúra sem számíthat tettei, rémtettei elfedésére. A szabadon választott parlament 10. évfordulóján nem feledhetjük a diktatúrák, a fasizmus és a kommunizmus üldözötteire, áldozataira való emlékezést sem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évtized alatt megtörtént a döntő változás hazánkban, és ez nagy tekintélyt szerzett a magyar társadalomnak szerte a világon. Enélkül nem lehettünk volna a NATO tagja, enélkül nem lenne akkora esélyünk az európai uniós tagságra. Mindig vannak élenjárók, és mindig vannak lemaradók. A világon elért helyünk nemcsak egyik vagy másik politikai erő érdeme. Pártok ugyan győzhetnek az egymást követő választásokon, de a nemzet csak akkor győzhet, ha nagy feladatainak megoldására a nemzet erőit egyesíti.

Antall Józsefet idézem: "Azt tartom majd igazi győzelemnek, ha a kormánykoalíció és az ellenzék képes lesz olyan együttműködésre a parlamentben, amely a nemzet előtt álló feladatok megoldását javítja és segíti." Nem lehet gyanús az, aki ilyen értelmű együttműködést akar, olyan együttműködést, amelyet nevezhetünk sorskérdésnek, amelyet nevezhetünk nemzeti minimumnak. Talán nincs elég feladat, amelyért egyesíteni kellene erőinket? Felemelkedett volna már a nemzet? Itt lenne már a jólét ideje? Nem pusztít országunkban gyermektelenség? Már világszínvonalon gyógyítunk és világszínvonalon tanítunk? Már segítséget remélve magányos és öreg nem nyújtja felénk a kezét? Már nem lehet egy emberként cselekednünk a határon túliakért? Már nem sürget összefogást a természeti katasztrófák sora? Már véglegesen eldőlt volna a jövőnk?

A Magyar Demokrata Fórum a rendszerváltozás szellemi mozgatórugója. A Magyar Demokrata Fórum soha nem fogja elárulni rendszerváltoztató eszméjét. A Magyar Demokrata Fórum a vádaskodó szavaktól sem rezzen össze, nem kapkod, és nem panaszkodik. A Magyar Demokrata Fórum élő és a magyar társadalomban egyre erősödő, elkötelezett, mégis független erő, olyan független politikai erő, amely elkötelezett az antalli európai keresztény és egyben konzervatív értékrend szellemisége iránt.

(11.00)

Ne feledjük: az európai felzárkózás minden alapját 1990 és 1994 között raktuk le, teremtettük meg. A Magyar Demokrata Fórum a kormánykoalícióban a hosszú távú polgári kormányzás érdekében és a koalíció erősítésére integrálja a koalícióba illő erőket.

Kedves Képviselőtársaim! Magyarországon a jövő a higgadt és kiszámítható politizálásé. A szabadon választott Országgyűlés megalakulásának tizedik évfordulóján az ország teljesítménye, az elődök munkája előtt tisztelegve elmondhatom: a rendszerváltó Fórumnak jövőt szán a magyar nemzet.

Kívánom, hogy közös munkánkhoz, a mindannyiunkra váró alkotáshoz a demokrácia iránt elkötelezett milliók, pártok és civil szervezetek erőt, nyugalmat és jókedvet kapjanak hitből, tudásból egyaránt.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu