DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köztársasági Elnök Úr! Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy aki 1990. május 2-át a valódi történelmi érdemeinek megfelelően kívánja értékelni, annak gondolatvilágában vissza kell nyúlnia 1956. október 23-ához. Ha ugyanis nincs 1956. október 23-a, a mi szent forradalmunk és szabadságharcunk induló napja, akkor nincs 1990. május 2-a sem. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
1990. május 2-át a rendszerváltó, szabadon választott parlament napjaként szokták ünnepelni. Éppen ezért szükséges végiggondolni, hogy 1990. május 2-a vajon a rendszerváltást eredményező vagy csak lehetővé tevő nap volt-e. Én úgy gondolom, tisztán kell látni, hogy 1990. május 2-a a maga történelmi jelentőségében páratlan nap, hiszen a rendszerváltás jogi lehetőségét megteremtette. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a rendszerváltozás egy hosszú folyamat végeredménye, és ahogy azt Kövér elnök úr is megállapította, a rendszerváltás fogalmához sok olyan egyéb tény is hozzájárul, amely ma még a jelenlegi világunknak nem a része.
Nagyon fontosnak tartom egyáltalán, hogy ma már többé nem lehet állampárti körülményeket Magyarországon létre hozni, hogy egy ilyen alkotmányunk van, hogy számos ilyen törvényünk született, tehát a folyamatot visszafordíthatatlanná tette. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a magyarságunk ezeréves vágyálma valóra vált, hiszen a Nyugathoz történő visszaintegrálódásunkat tette lehetővé a mi szabadon választott parlamentünk; és az, hogy a mi szabadon választott Országgyűlésünk megalkotta az 1956. október 23-a elismeréséről szóló törvényt, hogy ez az Országgyűlés számos olyan törvényt hozott, amelyet a magyar nép az ezeréves történelme során sokszorosan kiérdemelt, minden tekintetben minden más parlament fölé emeli az 1990. május 2-án létrejött parlamentet, az ekkor megalakult Országgyűlést és az általa elkezdett utat.
Ugyanakkor rá kell mutatnom arra is, hogy amíg az egyik oldalon valóban hallatlan jelentősége van annak, hogy mi ma már a NATO tagjai vagyunk, és hogy mi belátható időn belül az Európai Unió tagjai leszünk... - és ne vegyék tőlem ünneprontásnak, de én nem vagyok abban biztos, hogy azok, akik 1998-ban még tankönyvet adtak ki arról, hogy a NATO a béke legfőbb ellensége, és a Varsói Szerződés jelenti a nemzetek közelségének igazi erejét, hogy azok ténylegesen véghez vitték volna a szükséges változtatást ezen a területen is (Taps az FKGP soraiban.), ha 1956 és jogfolytonosai, a mai polgári koalíció nem állt volna szilárdan a változtatás igénye mellett. Én nagyon szeretném, ha mindenki világosan látná, hogy számunkra, a magyarság számára nincs más alternatíva, mint a nyugati visszaintegrálódás, de ehhez nem vezethet minket a régi, az állampárti struktúra visszamaradt része. (Közbeszólás: Így van! - Taps az FKGP soraiban.) Bizony az ünnep napján ki kell mondanunk, hogy egyedül és kizárólag a polgári koalíció jogosult ezt az országot az Európai Unió integrációjába visszavezetni, és ez az ország a többpárti parlamenti demokrácia talaján akkor erősödhet meg, ha a polgári koalíció további megerősödése bekövetkezik. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
Mi 1990. május 2-a előtt akkor tisztelgünk őszinte szívvel és helyesen, ha előre látjuk és azért dolgozunk, hogy ez a koalíció ne egy cikluson keresztül, hanem több cikluson keresztül fennmaradva töltse be a kormányzati vezető tisztséget. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) Ez meghatározó fontosságú számunkra.
Ugyanakkor rá kell arra mutatnom, hogy a mi célkitűzéseink közül, amelyeket egy évtizeddel ezelőtt megfogalmaztunk, számos célkitűzés nem valósult meg - számos célkitűzés torzul valósult meg. Vajon nem kell-e arról szólnom, hogy az egész magyar társadalom igazságérzetét mélységesen sérti, hogy a tulajdonváltozás kapcsán azok, akik az állampárti időszak alatt évtizedeken át sulykolták, hogy nagyobb szerencsétlenség nem érhetné a magyar népet, mint a magántulajdon szentségére támaszkodó társadalmi rendszer, hirtelen félrelökték önmaguknak ezt az évtizedeken át történő tanítását, és a népet úgy óvták meg a magántulajdon szentségétől, hogy ők magukat tették magántulajdonossá? (Taps a Fidesz, az FKGP és a MIÉP soraiban.) Ez a helyzet mélységesen sérti az egész magyar társadalmat, mint ahogy sérti az is, hogy miként lehetséges az, hogy az egykoron támadott grófok, hercegek, bárók helyébe újabb grófok, hercegek és bárók léptek, mégpedig az állampárti testületből, az MSZP és korábban az MSZMP soraiból. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Egyértelmű tehát, hogy a rendszerváltás megkezdett folyamatát be kell fejeznünk, és hogy mennyire nem történt meg a valóságos rendszerváltás, és hogy még itt vannak teendőink, hadd utaljak arra, hogy ma délután éppen azért kell új legfőbb ügyészt választanunk, hogy a rendszerváltoztatást ezen a területen is befejezzük. (Közbeszólás: Úgy van! - Taps az Fidesz és az FKGP soraiból.)
(10.40)
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Sok tehát még a teendő előttünk, hiszen a kistelepülésen élők nem érzik ma még a rendszerváltást, igen sok olyan nagycsaládos van, aki ugyancsak várja még, hogy az, amit mi ígértünk, a polgári koalíció tagjai, megvalósítsuk. Igen sokan vannak ma még munkára várók, akik azt várják, hogy befejezzük azt az elkezdett munkát, ami a munkanélküliség visszaszorításához, az emberi méltósággal élhető élet feltételeinek kialakításához vezethet.
De én úgy gondolom, nem lenne teljes 1990. május 2-áról megemlékeznem, ha nem szólnék arról, hogy 1990. május 2-a nemcsak azért jelentős előttünk, mely okokra az előbb részben már rámutattam, hanem azért is, mert ez a nap megmutatta, hogy a polgári koalíció már akkor is 60 százalékot jelentett, az ország választópolgárainak többségét jelentette, mint 1945-ben, amikor a Független Kisgazdapárt a polgári erőkkel támogatva tudta ezt az eredményt elérni, és ugyanez az eredmény köszönt most vissza 1998-ban. Persze az, hogy közben volt egy restaurációs törekvés az MSZP és az SZDSZ részéről, és hogy emiatt igen sok elképzelésünket nem tudtuk megvalósítani, ez még inkább érv amellett, hogy a polgári erőknek összefogva minden olyan Janus-arcú politikát, mint az előbb meghirdetett Kovács László-féle eszmeiség, hogy most adjunk közösen köztársaságielnök-jelöltet... - hát, kedves Kovács László, én megígérem önnek, hogy ugyanazon a napon fogjuk megtartani az egyeztetésünket erről a kérdésről önökkel, mint önök tartották meg korábban (Derültség a Fidesz soraiban. - Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.) a Fidesszel és a Független Kisgazdapárttal, és ezt a napot úgy hívják, hogy soha napján. (Taps a Fidesz soraiban.)
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés